Oldalak

2021. február 2., kedd

Helyben járó „politikus”

Az eredmény gyakorlatilag semmi,
egyenlő a nullával!


Az önmagát politikusnak nevező Pásztor Bálint (P. B.) január 21-én a Facebook oldalán közölte, hogy „a VMSZ évadnyitó frakcióülésén” egyebek mellett, arról hoztak „döntést, hogy rendszeres parlamenti felszólalásaik mellett hetente közösségünket érintő aktuálpolitikai kérdéseket fognak föltenni a Kormánynak”.[1]

Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség képviselőcsoportjának vezetője (Fotó: screenshot)

A „politikus” január 27-ei bejegyzéséből aztán megtudjuk, hogy „a köztársasági parlamenti ügyrend értelmében minden hónap utolsó csütörtökjén 16 és 19 óra között lehetőségük nyílik kérdést intézni a szerbiai kormány tagjaihoz”.[2]
Ezek szerint, nem „hetente” lehet képviselői kérdést intézni a miniszterelnökhöz, mint ahogy P. B. az előző bejegyzésében írta, hanem csak egyszer havonta.
Ugyanebben a jegyzetében a junior Pásztor arra buzdította a követőit, hogy „január 28-án DÉLIG” tegyenek fel „kérdéseket, észrevételeket a MIGRÁNS és HATÁRNYITÁS témákban a poszt alatti komment szekcióban”, ő pedig fölteszi azt „holnap (azaz január 28-án – B. A.) délután a parlament ülésén”.
Ebben a jegyzetében P. B. már „a közösségünket érintő aktuálpolitikai kérdések” feltevését a migránsok és a határnyitás kérdésre korlátozta.
Arról, hogy az ifj. Pásztorhoz követői számbelileg mennyi és milyen jellegű kérdést intéztek, nincs információm és nem is kerestem ilyet. Tény viszont, hogy a szerb parlament január 28-ai ülésén a menekültkérdéssel kapcsolatosan P. B. elmondta: „Majdány-Rábé területén mintegy 500 illegális bevándorló tartózkodik állandó jelleggel. A menekültek jelenléte pedig félelmet kelt a főként idősek által lakott észak-bánáti településeken”.[3]
– Az illegális migránsok nemcsak az üres házakba mennek be, hanem olyanokba is, ahol emberek laknak. Felgyújtják a házakat, a polgárok pedig félnek. A menekülteket taxisok szállítják oda. Úgy vélem, az országnak lépéseket kellene tennie ebben a kérdésben, mert fontos a polgáraink biztonsága. Hasonló a helyzet Magyarkanizsa községben, Szabadka város területén, valamint a nyugat-bácskai településeken is – hívta fel a figyelmet a VMSZ frakcióvezetője, közölte a Szabad Magyar Szó.[4]

Amit P. B. kérdésként fogalmazott meg, az arra vonatkozott, hogy „miért kell továbbra is PCR-teszt a Magyarországról történő visszatéréskor, amikor ugyanez nem szükséges azoknak az embereknek, akik Észak-Macedóniából, Albániából, Bosznia-Hercegovinából, Montenegróból utaznak be, és Bulgáriából, amely ugyanúgy az Európai Unió tagállama, mint Magyarország?”[5]
Ana Brnabić miniszterelnök a véemeszes képviselőnek a menekültekkel kapcsolatos mondataira válaszolva „megígérte, kérni fogja, hogy a csendőrség tagjait vezényeljék ki azokra a területekre, ahol a menekültek problémákat okoznak. Hozzátette, minden migránsnak a befogadóközpontban a helye.”[6]
A határátlépésre vonatkozóan a miniszterelnök azt válaszolta, „kezdeményezi majd, hogy a válságstáb ülésén vizsgálják felül a Magyarországról Szerbiába való beutazás szabályait”.[7] – Megígérem, hogy dolgozok ezen (sic!!) – tette hozzá Ana Brnabić.[8]

Pásztor Bálint kérdéseinek az eredménye lehet – a véemeszes Magyar Nemzeti Tanács irányítású Pannon RTV tudósítása szerint –, hogy január 29-én „a belügyi szervek újabb akciót tartottak az illegális bevándorlók begyűjtésére Majdányon és Rábén. A hajnali órákban érkeztek, öt autóbuszt töltöttek meg az illegálisan ott tartózkodókkal, és közel 300 személyt szállítottak el a befogadóközpontokba.”[9]
– Majdányi és rábéi helyi információk szerint az UNHCR, az ENSZ menekültügyi szervezete ténykedésének köszönhetően sokan elbujdostak, mire a belügyi szervek ma (január 29-én – B. A.) hajnalban az autóbuszokkal odaértek, vagyis sokkal több migránst össze lehetett volna szedni, ha nem értesítették volna őket előre. A menekülteket segítő szervezet az állami szerveken kívül működik, a két határ menti faluban is ügyködik, pénzeli az illegális bevándorlókat, és előre informálja őket a történésekről. Így a migránsok már csütörtök (január 28-án – B.A.) este értesültek róla, hogy másnap hajnalban el akarják őket onnan szállítani, és egy részük elbújt a környéken. Helyiek szerint pénteken (január 29-én – B. A.) a nap folyamán már sokan vissza is tértek közülük, hiszen már nem kellett a rendőröktől tartaniuk – közölte a Pannon RTV.[10]

Az információ alapján arra lehet következtetni, hogy a rendőri akció után az érintett helységekben az illegális bevándorlók okozta „félelmet keltő” helyzet jottányit/szemernyit/semmit nem változott.
Ide kívánkozik azonban az írásban megmagyarázatlan információ, miszerint a migránsok „az UNHCR, az ENSZ menekültügyi szervezete ténykedésének köszönhetően sokan elbujdostak”. Nincs-e itt valami összefonódás az állami hatóságok és a ENSZ szervezete között? Valaki előre jelezte volna a szervezetnek, értesítse a menekülteket a készülő rendőrségi akcióról? Milyen szerepe volt az UNHCR-nek a rendőri akcióban? Ezzel kapcsolatosan Pásztor Bálintnak nem kellene képviselői kérdést feltenni a kormányfőnek?

A határkérdést illetően – az országos váltságstáb január 29-ei ülésén – szó esett ugyan a Magyarország irányából érkezők tesztkötelezettségének eltörléséről is, de „dr. Daria Kisić Tepavčević munkaügyi miniszter a válságstáb ülése után kijelentette, hogy minden intézkedés továbbra is érvényben marad.”[11]
– Fontolóra vettük a tesztkötelezettség eltörlésének lehetőséget, azonban az incidenciát és az előző napokban észlelhető növekedési tendenciákat szem előtt tartva még nem hoztunk ilyen intézkedést” – mondta.[12]

Csonka Áron, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének (VMDK) elnöke, Pásztor Bálint kérdéseinek még egy érdekes vonatkozására, visszásságára hívta fel a figyelmet a Facebook oldalán.[13]
– A parlamenti gyakorlatban a képviselői kérdés az ellenzék eszköztárát képezi a hatalom ellenőrzése során. Ezért kérdezem dr. Pásztortól: Miért tesznek fel képviselői kérdést annak a kormánynak, amelynek aktív tagjai és saját bevallásuk szerint annak „munkáját befolyásolják”? Ha ez valóban így van, akkor a probléma miért nincsen megoldva? […] Nem-e gondolja azt, hogy a jogi kötelezettség nélküli képviselői kérdés helyet esetleg kötelező érvényű parlamenti határozatot/záradékot kellene beadni a parlamentnek? Ha ezt komolyan gondolják (és nem csak politikai haszonszerzés miatt csinálják) akkor Pásztor István (a junior Pásztor apja – B. A.), a Vajdasági Képviselőház elnöke, miért nem hívja össze a tartományi képviselőház közbiztonsági tanácsát? Taxizás helyett, rendszerbeli megoldást követelünk! A migránskérdés kezelése és a határátkelők 30km/24h esete azt igazolja, hogy „csak hatalomból lehet elérni valamit”? – kérdezi Csonka.[14]

A VAJDASÁGI MAGYAR SZÖVETSÉG PROGRAMBELI PRIORITÁSAI, MELYEK SZERVES RÉSZÉT KÉPEZIK A SZERB KORMÁNY MEGALAKÍTÁSÁRÓL SZÓLÓ KOALÍCIÓS MEGÁLLAPODÁSNAK[15]
Belgrád, 2020. november 13.

[…]
IX. Az illegális migráció és a biztonság
a) Elfogadható közbiztonsági szintet fognak tartani azokban a községekben és helyi közösségekben, ahová a migránsok érkeznek, biztosítani fogják a Belügyminisztérium tagjainak nagyobb számú jelenlétét, valamint a helyi rendőrség állományának és felszerelésének növekedését.
b) Az illegális belépés megakadályozása érdekében biztosítani fogják az ország deli határának védelmét; az egészségügyi intézmények is be fognak kapcsolódni a migránsok ellenőrzésébe. A határvédelmet Vajdaság minden határ menti településén biztosítani fogják.
c) Az országban illegálisan tartózkodók ellen eljárás fog indulni. Biztosítani fogják polgáraink biztonságát és vagyonuk védelmét az Alkotmány rendelkezéseivel összhangban.
d) A büntetőtörvénykönyv, valamint A közrendről szóló törvény módosításaival az 5000 dinár alatti lopás esetében a jogrendszerbe bekerül a szabálysértési felelősség. E bűncselekmények elkövetői ellen hivatalból eljárást indítanak a szabálysértési bíróságok előtt.
 
Pásztor Bálint, a képviselői kérdéseivel, amelyekkel bizonyára újabb támogatókat/„követőket” kívánt szerezni, alaposan leégett. Mindkét kérdésnek ugyanaz lett az eredménye: Gyakorlatilag semmi, pontosabban egyenlő a nullával, a helyben járással!  A helyzet ugyanolyan, mint volt, ha nem rosszabb.
A legújabb (le)szereplése ismételten felveti a magyar érdekképviselet kérdését a szerb parlamentben, a Vajdasági Magyar Szövetségnek a hatalmi Szerb Haladó Párttal (SNS) kötött koalíciós szerződésének a teljes értelmetlenségét.
– A migráns és a határátkelők kérdése szerves részét képezi a SNS-vel aláírt (fent idézett – B. A.) koalíciós szerződésnek. A képviselői kérdések lebegtetése azt jelenti, hogy a koalíciós partnerük nem tartja tiszteletben azt, amit aláírtak? Migránsügyben ez volt a harmadik alkalom arra, hogy ugyanazt a képviselői kérdést tette fel (mármint Pásztor Bálint – B. A.). Mint tudjuk, a terepen egyszer sem történt érdemleges változás. Ez azt jelenti, hogy a koalíciós partnerük semmibe veszi önöket? Vagy nincsen meg a politikai akarat a helyzet rendezésére? – tette fel jogosan a kérdést Csonka az idézett bejegyzésében.[16]

Az okos, lelkiismeretes ember, pláne ha még „politikus” és doktor is, levonja a cselekedeteinek a következményeit, a tanulságát. Nem hagyja magát és a közösségét blamálni/szégyeníteni! Vagy a tisztség, a hatalom és a fizetés a fontosabb? Nem kellene feladni a koalíciós szerződést?

BOZÓKI Antal
Újvidék, 2021. február 2.

__________

[1] Dr. Pásztor Bálint. Politikus. https://www.facebook.com/drpasztorbalint, 2021. január 21. 13:58
[2] https://www.facebook.com/drpasztorbalint/posts/2787021894892029, 2021. január 27. 16:00
[3] Pásztor Bálint a parlamentben: Miért kell PCR-teszt a Magyarországról történő visszatéréskor? (Videó)
https://szabadmagyarszo.com/2021/01/28/pasztor-balint-a-parlamentben-miert-kell-pcr-teszt-a-magyarorszagrol-torteno-visszatereskor-video/
[4] Uo.
[5] Uo.
[6] Uo.
[7] Uo.
[8] Uo.
[9] Rendőri akció: Háromszáz migránst szállították el Majdányról és Rábéról
https://www.vajma.info/cikk/vajdasag/26127/Rendori-akcio-Haromszaz-migranst-szallitottak-el-Majdanyrol-es-Raberol.html
[10] Uo.
[11] Döntött a válságstáb: marad a PCR teszt bemutatási kötelezettség
https://delhir.info/2021/01/29/dontott-a-valsagstab-marad-a-pcr-teszt-bemutatasi-kotelezettseg/
[12] Uo. Bővebben lásd „Pásztor István nyakkendője” – Minek a koalíció, minek ülnek a kormányban? c. írásom. https://delhir.info/2021/01/30/pasztor-istvan-nyakkendoje-minek-a-koalicio-minek-ulnek-a-kormanyban/, 2021. január 30., és https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=13280, 2021. január 31.
[13] Tudathasadásos állapotok‼ https://www.facebook.com/csonkaaron, 2021. január 28. 21:13.
[14] Uo.
[15] https://www.vmsz.org.rs/sites/default/files/dokumentum/files/M__2020_11_10_Koal_Spor_SVMmod.pdf
[16] Lásd a 15-ös alatt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése