Oldalak

2021. február 16., kedd

Megkísérelni a váltást!

Összefog-e a VMDK és az MM?



Az ezermérföldes utazás is egyetlen apró lépéssel kezdődik.
Kínai mondás

Csonka Áron, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének (VMDK) elnöke február 8-án a Facebook oldalán kinyilvánította: „Nincsen együttműködés azokkal, akik a SNS (Szerb Haladó Párt – B. A.) szekerét tolják, vagy a SNS gyűjtötte nekik az aláírásokat”.[1]

🔴 Tisztázzuk: nincsen együttműködés azokkal akik a SNS szekerét tolják vagy a SNS gyűjtötte össze nekik az aláírásokat 🟢

Csonka – politikusi módon – nyíltan nem mondta ki ugyan, hogy kire/kikre gondolt, de mindkét minősítésből arra a következtetésre lehet jutni, hogy a Vajdasági Magyar Szövetségre (VMSZ).
A „szekértolás” vélhetően arra vonatkozik, hogy a VMSZ hatalmi szövetségben van a SNS-vel, vagyis annak a szekerét tolja, ami nyilvánvaló is, az „aláírásgyűjtés” pedig bizonyára a 2020. évi választásokkal kapcsolatos visszaélésekre.
 
A VMDK elnöke – ugyancsak a weboldalán olvasható – február 12-ei bejegyzésében közölte, hogy „az Egyesült Szerbiai Ellenzék közös platformmal készül a hatalom és az ellenzék közötti márciusban várható tárgyalásokra. A választásokon való indulás egyenlő feltételeit szavatoló platform kidolgozásában a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége is részt vett”.[2]
– Amennyiben a választási feltételekről szóló tárgyalásokon nem sikerül megállapodásra jutni, az ellenzék valószínűleg ismét bojkottálni fogja a választásokat – mondta Csonka Áron két nappal korábban az óbecsei sajtótájékoztatóján.[3]

A VMDK és a VMSZ utai köztudottan már huzamosabb ideje különváltak. A két pártnak a belpolitikai helyzet megítéléséhez és a magyar közösség kollektív jogaikért folytatott küzdelemhez való viszonyulása alapján ez érthető is. A VMSZ a hatalmat gyakorló (párt)szövetség tagja, a VMDK pedig ellenzékből politizál.
Csonka bejegyzéséből azt is megtudjuk, hogy a VMDK részt vett a 2022 tavaszára bejelentett előrehozott választások feltételeinek a megfogalmazásában. Ezt megelőzően, 2020. augusztus 11-én, a párt részt vett a Szerbiai Egyesült Ellenzék nevű tömörülés megalakításában is.[4] Mindebből logikusan következett a VMSZ-el való együttműködés kizárása is.

Sövény Ferenc a Magyar Mozgalom (MM) új elnöke, a Tóth Imrének adott interjújában, a VMSZ-el való esetleges együttműködésről a következőket mondta:
– Azzal nagyon nehéz együttműködni, aki a másikról még csak tudomást sem akar venni. Nemcsak a szervezetünkkel viselkednek úgy, mintha nem léteznénk, hanem mindazokkal a választópolgárokkal is, akik ráadásul lehet, hogy nem is mozgalmasok, csak éppen nem VMSZ-esek. Olyan mértékű a kiközösítés, hogy léteznek a VMSZ-esek, úgymond, ők a „magyarok”, és vannak a „többiek”. Ezzel nem tudunk egyetérteni, és a Vajdasági Magyar Szövetség jelenlegi vezető garnitúrája – éppúgy, mint a haladó párté is – alkalmatlan arra, hogy ezeken a bevett szokásokon változtasson. Nem azt mondom, hogy a VMSZ-ben nincsenek olyan emberek, akikkel egyszer majd ne lehetne együttműködni. Nagyon bízom a fiatalabb generációban – főleg azokban, akik nem családi-rokoni alapon ágyazódtak a pártba, hanem érdemeik szerint vannak ott, ahol –, hogy velük idővel majd lehet és kell is együttműködni! De biztos vagyok benne, hogy ez nem a közeljövőben fog megtörténni – hangoztatta Sövény.[5]
A választásokkal kapcsolatban az MM elnökének az álláspontja, hogy „ahol csak tudnak, ott el is kell indulni!”[6]
A VMDK-való együttműködésről az MM elnöke elmondta, hogy „egyelőre még nem vették fel a kapcsolatot, de nyitottak a párbeszédre, ahogyan korábban is voltak”.[7]


 
Az MM és a VMDK 2016. évi közös választási logója

A két ellenzéki párt, a VMDK, de a Magyar Mozgalom (MM) jelenlegi helyzete nem sok jóval kecsegtet – elsősorban az anyagi támogatások és a jobb logisztika hiánya, valamint a sajtóban való mellőzöttség miatt.
A nyomtatott sajtó (a Magyar Szó és a Hét Nap), de a Pannon RTV és a Szabadkai Magyar Rádió is – a véemeszes irányítás miatt – szinte elérhetetlen a két szervezet számára. Marad, tehát, az internet.
A VMDK honlapján az utolsó bejegyzés 2020. szeptember 16-i,[8] az MM weboldalán pedig 2020. október 20-ai keltezésű.[9]
Csonka Áron leginkább a Facebookon közölt jegyzetekben[10] és sajtókonferenciákon, vagy sajtóközleményekben,[11] Sövény Ferenc többnyire a YouTobe-on,[12] a Facebookon,[13] ritkábban közleményekben foglal állást az időszerű politikai témákról.
Sövény oldalára a YouTobe-on 476-an iratkoztak fel,[14] a Facebook oldala pedig „1019 embernek tetszik”.[15] Csonkát a Facebookon 1136 ember „követi”.[16]
Az internetes kapcsolattartás a választópolgárokkal azonban, sajnos, nem elegendő, és főleg nem eredményes. A polgárok számára az internet sok esetben még nem elérhető, vagy éppen nem is érdekeltek a tájékoztatásnak ebben a formájában. Ez bizony mindkét szervezet számára komoly problémát jelenthet. Ezt csak a sajtónak a véemeszes irányítás alóli felszabadítása és az eredeti társadalmi szerepéhez való visszatérés oldhatja meg. Ez, egyébként, a választásokon való részvétel egyik feltétele is.

A hatalom békés úton való leváltásának egyedüli módja a választások. A politikai pártok létezésének apropója a hatalom megszerzése, illetve a hatalomban való részvétel. Amelyik párt nem képes részt venni a politikai küzdelemben, amihez a választások is tartoznak, annak a létezése idővel öncélúvá válik. Ilyen esetben a leghelyesebb, ha új vezetőséget választ, vagy feloszlatja magát.
A VMDK a Szövetség Szerbiáért és az Egyesült Szerbiai Ellenzéknek is a tagja.[17] A sajtó „az ellenzéki platform a párbeszédhez” aláíró között említi a Magyar Mozgalmat (MM) is.[18] Ez a tény is hozzájárulhat a két ellenzéki magyar párt összefogásához és egységes fellépéséhez a következő választásokon.
A közös választási részvételt illetően, a két szervezet közötti különség, hogy míg Csonka nem zárja ki az újabb bojkottot sem, Sövény álláspontja, hogy „ahol csak tudnak, ott el is kell indulni!”
Csonkáék bojkottálták a 2018-as Magyar Nemzeti Tanácsi és a 2020. évi általános választásokat. Egy esetleges újabb, harmadik bojkott után a választópolgárok már bizonyára lemondanának róla és felmerülne a párt létezése indokoltságának a kérdése is.
A Magyar Mozgalom részt vett a legutóbbi nemzeti tanácsi választásokon és öt tanácsnoki helyet szerzett.[19]
A két szervezet külön-külön fellépése a következő választásokon valószínűleg nem hozna átütő sikert, de meg kell kísérelni a váltást, mivel a VMSZ vezetősége – a felhalmozott politikai hibák miatt – képtelen a magyar közösség hatékony érdekképviseletére.

A VMDK és a MM elnöknek mielőbb tárgyalóasztalhoz kellene ülni és már most megbeszélni a teendőket, mivel az is lehetséges, hogy az előrehozott választásokat még ebben az évben megtartják. A szerb parlament ugyanis – nem csak ellenzéki vélemények szerint – „Vučić pártjának a helyi bizottsága” lett.[20] Ez Szerbia külföldi megítélését is rontja. Az Al Jazeera Balkans, például, az országot egyenesen „Észak-Korea európai változatának nevezi”.[21]

Szükség lenne már most megfogalmazni egy ellenzéki programot, amely távlatot nyitna, reményt keltene a megfogyatkozott magyar közösség számára a megmaradásban. Ez várják el tőlük a választópolgárok! A két szervezet egyébként a 2016. évi általános választásokon közösen lépett fel, aminek eredményeként egy-egy tartományi képviselőjük is lett.[22]
A magyar közösségnek nincsen sem lehetősége, sem ideje egy újabb választási bojkottra, mivel az csak a közösség további kizárását jelentené a döntéshozatali folyamatokból, az elvándorlást pedig serkentené! Ezért nyilvánvaló, hogy a VMDK-nak és MM-nak ismét össze kell fogni a VMSZ-el szemben, új lehetőséget kínálva a választóknak az előrehozott választásokon.
Az idő sürget, a felelősség pedig nagy!

BOZÓKI Antal
Újvidék, 2021. február 16.



[1] Csonka Áron https://www.facebook.com/csonkaaron. 2021. február 8. 22:17
[2] https://www.facebook.com/csonkaaron, február 12. 08:37
[3] Feró: Közös platformon a választások előtt. https://www.magyarszo.rs/hu/4535/vajdasag_obecse/235853/K%C3%B6z%C3%B6s-platformon-a-v%C3%A1laszt%C3%A1sok-el%C5%91tt-%C3%B3becse-vmdk.htm, 2021. február 11. 16:26
[4] Belgrádban megalakult a Szerbiai Egyesült Ellenzék nevű tömörülés https://www.rtv.rs/hu/vajdas%C3%A1g/belgr%C3%A1dban-megalakult-a-szerbiai-egyes%C3%BClt-ellenz%C3%A9k-nev%C5%B1-t%C3%B6m%C3%B6r%C3%BCl%C3%A9s_1152225.html, 2020. augusztus 11. 12.17
[5] „Ahol csak tudunk, ott el is kell indulni!” https://szabadmagyarszo.com/2021/01/28/ahol-csak-tudunk-ott-el-is-kell-indulni/, 2021. január 28.
[6] Uo.
[7] Uo.
[8] VMDK- home http://www.vmdk.org.rs/
[9] Őrségváltás a Magyar Mozgalom élén http://www.magyarmozgalom.rs/hu/cimoldal/orsegvaltas-a-magyar-mozgalom-elen
[10] Csonka áron https://www.facebook.com/csonkaaron
[11] Tómó Margaréta: Hogy a jövőben ne vehessék meg a szavazatát!
https://szabadmagyarszo.com/2021/02/10/hogy-a-jovoben-ne-vehessek-meg-a-szavazatat/, 2021. február 10.
[12] Sövény Ferenc https://www.youtube.com/channel/UCgjEWF0ipsn0yLY03deO0zQ
[13] Sövény Ferenc https://www.facebook.com/sovenyferenc/
[14] Lásd a 11-es alatti oldalon.
[15] Lásd a 13-as alatti oldalon, 2021. február 15.
[16] Lásd a 9-es alatti oldalon, 2021. február 15.
[17] Tómó Margaréta írása a 11-es alatt.
[18] v-ár: Ellenzéki paltform a párbeszédhez. Magyar Szó, 2021. február 13. 5.
[19] 2018-as magyar nemzeti tanácsi választás
https://hu.wikipedia.org/wiki/2018-as_magyar_nemzeti_tan%C3%A1csi_v%C3%A1laszt%C3%A1s
[20] Skupština Srbije kao mjesni odbor Vučićeve partije [Szerbia képviselőháza, mint Vučić pártjának helyi bizottsága] https://balkans.aljazeera.net/opinions/2020/12/6/skupstina-srbije-kao-mjesni-odbor-vuciceve-partije, 2020. december 6. 11:48
[21] Uo.
[22] Képviselőcsoportok. Alternatíva Vajdaságért – Magyar Mozgalom – VMDK. https://www.skupstinavojvodine.gov.rs/Strana.aspx?s=poslanickegrupe&j=HU,
A képviselők Csonka Áron, a VMDK elnöke, és Korhecz Tamás, a Magyar Mozgalom elnöke voltak. Az utóbbi megüresedett helyét – mivel 2016. december 17-én alkotmánybíróvá választották és lemondott az MM-ben betöltött tisztségeiről –, az MM-el való közös döntés alapján, Elvegyi Ákos (VMDK) vette át.  (Pannon RTV) Elvegyi Ákos veszi át Korhecz Tamás tartományi képviselői helyét https://pannonrtv.com/rovatok/politika/elvegyi-akos-veszi-korhecz-tamas-tartomanyi-kepviseloi-helyet, 2017. április 12. 12:12, és Korhecz Tamás politikai pályafutása https://hu.wikipedia.org/wiki/Korhecz_Tam%C3%A1s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése