Oldalak

2021. március 13., szombat

A VMSZ megerősítette: nem a magyaroknak állítanak 44/45-ös emlékművet Újvidéken

A Vajdasági Magyar Szövetség újvidéki szervezetének nevében, Vicsek Annamária közleményben cáfolta, hogy a tervezett emlékhelyen magyar nevek is szerepelnének majd.

A közleményt azután adták ki, hogy a marginális Szabadság és Igazság Pártja azzal vádolta meg a városvezetést, hogy magyar “háborús bűnösök” nevei is olvashatóak lesznek a hamarosan felavatásra kerülő emlékhelyen. Erre reagálva kiderült, hogy a 44/45-ös emlékhely nem magyar emlékhely lesz, mivel arra a következő szöveg lesz kihelyezve:

„U spomen svim nevinim žrtvama 1944/45

Minden ártatlan áldozat emlékére 1944/45

In Erinnerung an alle unschuldigen Opfer 1944/45.”

Az újvidéki emlékmű ezáltal legalább annyira lesz a kivégzett csetnikeknek is emlékhelye, mint a királypárti vagy antikommunista szerb áldozatoknak, mint a magyaroknak.

Ezzel alapvetően talán nem is lenne gond, azonban egy ilyen semleges emlékmű mögé nem értjük miért kell beállnia a VMSZ-nek?!

Hiszen azt nem ott állítják fel, (a Futaki úti temetőben) ahol immár 30 éve megemlékeznek a helyi magyarok az 1944-45-ös magyar áldozatokra. Azt nem olyan helyen állítják fel, amely bármilyen módon kötődne a vérengzésekhez, ellentétben az előbb említett helyszínnel vagy épp a Duna-parti Hideg napok emlékművével. Az emlékhelyre nem a Makovecz Imre által tervezett emléktornyot építik, hanem egy teljesen neutrális semmitmondó, nonfiguratív turult, ami legalább annyira hasonlít egy csirke vesére, mint egy turulra.

Mivel az emlékmű meg sem említi a magyarokat, így azt nem is lehet 44-es magyar emlékhelynek nevezni. Mert attól, hogy magyar nyelven is rajta lesz egy tábla, attól az nem lesz még magyar. Mint ahogy az újvidéki városházán is kinn a magyar nyelvű tábla, csak épp magyarul nem beszélnek benn, vagy épp ahogy a VMSZ-nek Belgrádban is van 3 helyi szervezete, csak épp ők se beszélnek magyarul. Így aztán valóban kérdés, hogy minek ehhez az egész emlékműhöz a VMSZ?

A jelen állás szerint a földbegyökerezett amorfturul is egy elfuserált és bátortalan politikai alku része lesz, amelyet a VMSZ városi szervezete saját magának és nem a délvidéki magyar közösségnek állíttat. 

Ez a megalkuvó viselkedés sajnos nem újkeletű, hanem teljes egészében összhangban van azzal a felemás” történelmi megbékéléssel”, amelyet Áder János és az akkori szerb köztársasági elnök Tomislav Nikolić 2012-ben a csúrogi vesztőhelyen előadott. Hiszen míg Áder látogatása során sajtónyilatkozatban, a szerb Parlament előtt és a vesztőhelyen is, vagyis háromszor is nyilvánosan bocsánatot kért a hideg napokért, addig Nikolić száját nem hagyta el a bocsánat szó!

Nikolić csupán arról beszélt, hogy szerinte elítélendő az, ha valaki tömeggyilkosságokat követ el nemzeti alapon és szerinte nem helyes dolog megölni embertársainkat. Az emberi ésszel felfogható normális morális értékek megállapítása azonban nem azonos a bocsánatkéréssel.

Minthogy az amorf turul sem lesz méltó emlékhelye a sokat szenvedett és kivéreztetett magyar áldozatoknak.

https://delhir.info/2021/03/12/a-vmsz-megerositette-nem-a-magyaroknak-allitanak-44-45-os-emlekmuvet-ujvideken/


KAPCSOLÓDÓ CIKK:
Makovecz-emlékmű helyett amorf földbegyökerezett turul szobrot kapnak az újvidéki 1944-45-ös áldozatok
https://delhir.info/2021/02/11/makovecz-emlekmu-helyett-amorf-foldbegyokerezett-turul-szobrot-kapnak-az-ujvideki-1944-45-os-aldozatok/

 

A Szabadság és Igazság Pártja megsértette az ártatlan áldozatok emlékét

2021. március 12., 11:17 >> 2021. március 13., 07:24

A Szabadság és Igazság Pártja támadást intézett az ártatlan áldozatok emlékének ápolása ellen, valamint megingatja a nemzeti közösségek kölcsönös viszonyát – állapítja meg a Vajdasági Magyar Szövetség újvidéki szervezete ma közreadott közleményében, melyet a VMSZ városi szervezetének elnöke, Vicsek Annamária írt alá.

A közlemény szerint az 1944/45-ben ártatlanul kivégzett embereknek emelt emlékmű a Vajdasági Magyar Szövetség újvidéki szervezetének kezdeményezése volt, annak elfogadása pedig teljes egészében megegyezett a városi önkormányzatnak hatályban lévő, az emlékművek felállításáról és karbantartásáról szóló intézkedéseivel, valamint a háborús emlékművek törvényével is.

Miloš Vučević polgármester az ellenzéki pártok minden támadása ellenére támogatásáról biztosította az emlékmű felállításának tervét. A Szabadság és Igazság Pártjának állításával ellentétben a tervek szerint az emlékműre nem kerül fel az áldozatok névsora, hanem

szerb, magyar és német nyelven is a következő felirat lesz olvasható: „U spomen svim nevinim žrtvama 1944/45 - Minden ártatlan áldozat emlékére 1944/45 - In Erinnerung an alle unschuldigen Opfer 1944/45."

A tények elferdítésével a Szabadság és Igazság Pártja politikailag manipulálja az adatokat, mint például azt is, hogy az emlékmű 160 millió dinárba került volna. Az igazság az, hogy erre a célra a városi költségvetés 2,4 millió dinárt irányzott elő.

Mindezen tények azt támasztják alá, hogy a Szabadság és Igazság Pártja, a nevében foglaltakkal ellentétben nem hajlik sem a szabadságra, sem az igazságra. A munka és az alkotás helyett inkább egy morális értéket, ebben az esetben az ártatlan áldozatok emlékére szánt emlékművet igyekszik bemocskolni.

A VMSZ újvidéki szervezete közleményében háláját fejezi ki Miloš Vučević polgármesternek az áldozatok hozzátartozóinak fájdalma iránt kifejezett megértéséért. A támogatása elengedhetetlen a városban élő nemzeti közösségek egymás közti kapcsolatának erősítésében.

A VMSZ újvidéki szervezete követeli a Szabadság és Igazság Pártjának városi szervezetétől, hogy nyilvánosan kérjen bocsánatot a több mint ezer ártatlan áldozat családjától, akik hét évtizedet várnak arra, hogy a város az ő fájdalmukat is elismerje.

https://www.magyarszo.rs/hu/4561/kozelet/238005/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése