Oldalak

2021. március 1., hétfő

„Miért hallgatnak az adai és a magyarkanizsai önkormányzat vezetői?”

Csonka Áron, a VMDK elnöke

„Érthetetlen, miért hagyják szó nélkül az adai és magyarkanizsai önkormányzat vezetői az egészségügyi intézmények fejlesztési tervének rájuk vonatkozó részét. Hogy tehetik meg, hogy egy ilyen átszervezéshez hozzá sem szólnak?” – tette fel a kérdést Csonka Áron, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének elnöke hétfői sajtótájékoztatóján, amelyen arról is beszélt, hogy a VMDK megírja az észrevételeit az egészségügyi átszervezést érintő tervezet kapcsán.

Csonka szerint olyan intézmények összevonását tervezik, amelyek nem illenek össze, sem földrajzilag, sem az egészségügyi ellátás szempontjából.

– A szerbiai egészségügyben nagyon komoly humánerőforrás hiány van. Ahelyett azonban, hogy megfelelő szakorvosokat vennének fel, inkább átcsoportosítanák az állományt, és a nagyobb településekre szerveznék át, a kisebb városokban pedig elsorvasztanák az egészségügyi ellátást.  Szerbia alkotmányát sértik ezzel, ami a vajdasági magyarságot is érzékenyen érinti majd – mondta a VMDK elnöke, aki kitért a Zentai Közkórház mellett a Topolyai Kórházra és az adai és magyarkanizsai egészségházakra is, amelyeket szintén érintene az átszervezés.

– Hogy csak egy egyszerű példát mondjak, a tömegközlekedés nagyon nehézkes Nagykikindáig a Tisza menti községekből. Ha valakinek kivizsgálásra kellene mennie, csakis magánszervezésben tudná ezt megoldani, ami anyagilag nagyon megterhelő lenne.

Csonka szerint megengedhetetlen, hogy a Zentai Közkórházat egy másodrangú egészségügyi intézménnyé sorvasszák.

– Ha tudjuk, hogy a fejlesztési tervnek nevezett dokumentum kidolgozásában részt vett Vickó Ferenc, a Vajdasági Magyar Szövetség államtitkára, akkor felmerül a kérdés, hogyan kerülhetett sor arra, hogy ennyire hátrányos helyzetbe került a vajdasági magyarság a tervezet miatt?

Érthetetlen az is, hogy az adai és a magyarkanizsai önkormányzat vezetői egyáltalán nem szólaltak meg ebben a kérdésben. Hogy engedhetik meg, hogy egy ilyen átszervezéshez hozzá sem szólnak? – tette fel a kérdést Csonka.

A VMDK elnöke szerint az, hogy a központosítás nem jó, a Tisza menti régió esetében már korábban megmutatkozott. Véleménye szerint mindent meg kell tenni azért, hogy Ada, Zenta és Magyarkanizsa a bácskai közigazgatási körzet része legyen, mert semmi értelme, hogy egy észak-bánáti körzethez tartozzanak az említett települések.

– Attól félek, hogy más területen, például az oktatás terén is lesz ilyen átszervezés és csorbulnak a megszerzett jogaink – mondta Csonka.

Tómó Margaréta  

https://szabadmagyarszo.com/2021/03/01/miert-hallgatnak-az-adai-es-a-magyarkanizsai-onkormanyzat-vezetoi/

 

VMDK: elfogadhatatlan az egészségügyi rendszer központosítása

 
2021. március 01. 20:53 
Ada - Napok óta közvita tárgyát képezi a szerbiai egészségügyi rendszer központosításáról szóló fejlesztési terv, amelynek megvalósításával 2035-re a Vajdaságban működő 93 önálló egészségügyi intézmény 22-re csökkenne. A témával kapcsolatban Csonka Áron, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének elnöke is felszólalt. 

A VMDK elnöke kiemelte, hogy a Zentai Közkórház mellett az adai és a magyarkanizsai egészségháznak is meg kellene tartani az önállóságát, és azokat is fejleszteni kellene. Hozzátette, a VMDK megírja és elküldi észrevételeit a tervezettel kapcsolatban, és figyelemmel kíséri, hogy a továbbiakban mi fog történni nemcsak a Zentai Közkórházzal, hanem a kisebb települések egészségházaival is.

Csonka Áron, a VMDK elnöke: Mi úgy gondoljuk, hogy ez nem elfogadható, már abból a szempontból sem, hogy Szerbia alkotmánya szavatolja a regionális fejlődést, ami mindenki számára egyenlő kell hogy legyen. Ezzel a tervezettel viszont egyes régiók tovább és gyorsabban fejlődnének, míg mások stagnálnának, sőt vissza is esnének. Ami pedig a mi esetünket illeti, és ami a vajdasági magyarságot nagyon érzékenyen fogja sújtani, az az, hogy ez a tervezet azt látja elő, hogy számos olyan intézményt vonnának össze, amelyben mi is érdekeltek vagyunk, hiszen ezeken a helyeken a vajdasági magyarság többséget alkot. Többek között érintené a Zentai Közkórházat, valamint a topolyait is leépítenék, hiszen Szabadka lenne a fő központ, Topolya pedig alárendelt szerepet kapna. Ugyanúgy a Zentai Közkórház is meg lenne állítva a fejlődésében, sőt leépítésekre is sor kerülne, és Nagykikinda lenne a regionális központ, ahova mindenkit irányítanának.

A tervezet szerint hat körzetet alakítanának ki, ahol regionális központok működnének, központosítva az egészségügyi ellátást. Azonban globálisan nézve ezek a régiók nem illenek össze sem földrajzilag, sem pedig más vonatkozásban, hiszen így a polgároknak mind adminisztratív, mind az ellátáshoz való hozzáférési szempontból igen nehéz volna elérniük az egészségügyi szolgáltatásokat. Emellett ezzel a lépéssel szeretnék megoldani a munkaerőhiányt az egészségügyben úgy, hogy átcsoportosítják a meglévő állományt, a nagyobb központokba kerülnének a megfelelő szakkáderek, cserben hagyva ezzel a kisebb településeket – mondta a VMDK elnöke.

https://www.rtv.rs/hu/vajdas%C3%A1g/vmdk-elfogadhatatlan-az-eg%C3%A9szs%C3%A9g%C3%BCgyi-rendszer-

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése