Oldalak

2021. április 11., vasárnap

Politikai befolyásszerzésre használják Orbánék a külhoni magyarok állami támogatását

 

A magyar állami finanszírozású Bethlen Gábor Alap döntéseit megvizsgálva tárta fel egy nemzetközi újságírócsapat, hogy 2011 óta mennyi magyar közpénzt juttatott a Fidesz-kormány a szomszédos országokba. A horvát, szerbiai, szlovákiai, szlovéniai és romániai adományokat összegezve elmondható, hogy a magyar állami támogatások főként a médiába, a fociba és egyházakhoz mentek, céljuk pedig leginkább a magyar kormánypárt és Orbán Viktor népszerűségének és politikai befolyásának növelése volt a határon túli magyarok körében. 

„A Bethlen Gábor Alap elkülönített állami pénzalap, amelynek célja a Magyar Kormány nemzetpolitikai stratégiájához kapcsolódó célok megvalósulásának elősegítése. Kiemelt feladata a külhoni magyarság szülőföldjén történő egyéni és közösségi boldogulásának, anyagi, szellemi gyarapodásának elősegítése és kultúrájának megőrzése érdekében támogatások nyújtása.” – olvasható a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. (BGA) honlapján.

Ezek a külhoni támogatások sokfélék, ám egy nemzetközi újságírócsapat feltárta, hogy a 2011 és 2020 között született pozitív döntések és kifizetések között nagyon sok a hasonlóság. A Horvátországba, Szerbiába, Szlovéniába, Szlovákiába és Romániába áramlott magyar közpénzeket követve a tényfeltárók arra jutottak, hogy a magyar kormány támogatásai mindenhol főként a médiába és a fociba mentek, és a céljuk az volt, hogy a magyar kormánypárt és Orbán Viktor miniszterelnök népszerűségét és politikai befolyását növeljék a határon túli magyarok körében.

A több hónapos kutatómunkát az IJ4EU (Investigative Journalism for Europe) támogatta, a projekt résztvevője Szerbiából a CINS, Szlovéniából és Horvátországból az Oštro, Szlovákiából az ICJK, Romániából az Átlátszó Erdély, Magyarországról pedig az Átlátszó volt.

Szerbiában a média és a foci kapott a legtöbb pénzt

A CINS első cikkéből kiderül, hogy az elmúlt 10 évben rengeteg magyarországi közpénz folyt be azoknak az intézményeknek a számlájára, amelyek a magyarok érdekeit képviselik Szerbiában. Szakértők szerint annak lehetünk szemtanúi, hogy Orbán Viktor hogyan próbálja meg növelni politikai befolyását a Kárpát-medencében.

A magyar kormány tíz év alatt összesen 143 millió eurót adott különféle társadalmi célokra Szerbiában: az oktatás és a kultúra mellett az egyház és a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) is kapott a pénzből, ami a Bethlen Gábor Alaptól jött, eddig több mint 900 alkalommal. Gyakran fektettek be a magyar miniszterelnök két nagy szenvedélyébe, a vallásba és a sportba is. A Munkás Szent József Római Katolikus Plébánia például egy futballakadémia és egy focipályát körülvevő kerítés megépítésére is kapott támogatást, összesen körülbelül 160 ezer euró értékben.

Bár politikai karrierje kezdetén Orbán ateistának vallotta magát, később ez megváltozott, olyannyira, hogy mára már a kereszténység védelmezőjének szerepében tűnik fel. Vajdaság példáján keresztül is jól látszik ez, hiszen 2011-től 2020 végéig Magyarország közel 8 millió euróval támogatta a vallási közösségeket. Nagylelkű adományaival a magyar kormány több egyházi személyt is megnyert magának, így például Paskó Csabát és Dolinszki Gábor evangélikus püspökhelyettest. Dolinszki a 2018-as választás előtt arra buzdította a kettős állampolgársággal rendelkező magyarokat, hogy menjenek el szavazni mindazért, amit a haza tett értük „anyagi, gazdasági és szellemi értelemben”.

A legtöbb pénz azonban az elmúlt 10 évben a Magyar Nemzeti Tanács számlájára érkezett: bő 20 millió euró. Érdekes kapcsolódási pont, hogy Szerbiában a legerősebb magyar politikai párt – a Vajdasági Magyar Szövetség (SVM), ami egyébként a Fidesz testvérpártja is – nagy befolyással bír a Tanácsban, ugyanis annak 35 tagjából 16 az SVM soraiból kerül ki.

 

Religion, Politics and Football – Orban’s Way to Tighten His Grip in Vojvodina (SERBIA) – hungarianmoney.eu
Religion, Politics and Football – Orban’s Way to Tighten His Grip in Vojvodina Religion, Politics and Football – Orban’s Way to Tighten His Grip in Vojvodina A sports academy, an expensive fence for the football field in the churchyard, the restoration and work of churches whose priests preach to vote for Fidesz, the party of Hungarian Prime Minister Viktor Orban, are only a few donations from the Hungarian government in Serbia from 2011 to 2020. 

A CINS második anyaga arra világít rá, hogy Orbán Viktor a vajdasági médiába is „bevásárolta” magát. A magyar állampolgárok nagyjából 12 millió eurót fizettek 10 szerbiai magyar médiacég munkájáért az elmúlt 10 év során. A CINS kutatásai szerint olyan médiumokról van szó, amelyek tartalmukat és tulajdonosi hátterüket tekintve szimpatizálnak a Fidesszel.

Az elmúlt 8 évben a magyar kormány a Bethlen Gábor Alapon (BGA) keresztül több mint 9 millió eurót különített el a szabadkai RTV Pannon számára. Az RTV Pannon Szerbia legnagyobb magyar nyelvű médiacége, amelynek égisze alatt két rádió (Pannon Rádió és Szabadkai Magyar Rádió), egy online portál (Pannon RTV) és egy televízió (Pannon TV) működik. 2018 és 2019 között 6,2 millió euró, vagyis az elkülönített pénznek több mint a fele érkezett a számlájukra. A Pannon RTV anyagait az M1 is rendszeresen átveszi.

Az RTV Pannon mellett a BGA a Magyar Szó napilapot, a Hét nap hetilapot, az Express TV és rádiót (URKO), a TV Mozaikot, a Jó reggelt Vajdaság portált is támogatta. Emellett kapott pénzt a Vajdaság Ma, valamint a Radio Maria is.

A Magyar Szót, a Hét Napot és az RTV Pannont közös támogatójukon kívül még az is összeköti, hogy egy épületben van a székhelyük, és mindhármat a Magyar Nemzeti Tanács alapította és irányítja. A 2018-as magyar országgyűlési választásnál, és azt követően, az európai parlamenti választások alatt is észrevehető volt a részrehajlás: mindannyian egyértelműen Orbánt támogatták anyagaikban. A Magyar Szó 2011-ben kirúgott főszerkesztője, Pressburger Csaba elmondta, hogy a nyomásgyakorlás azokon az újságírókon keresztül valósult meg, akik aktív kapcsolatot tartottak a politikusokkal.

Az RTV Pannon 2019-ben két kitüntetést is kapott a magyar államtól: az RTV Pannon igazgatója, Ištvan Bodžoni (Bodzsóni István) megkapta a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét a médiavállalat fejlesztéséért. Ugyanebben az évben pedig egy másik elismerés is érkezett Budapestről: a Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért Díj, amit a vajdasági magyarok anyanyelvén tett hiteles beszámolókért, valamint a migránsválság idején nyújtott tudósításokért ítéltek oda.

 

Orban’s “Purchase” of Influence in Serbia Through Vojvodina’s Media (SERBIA) – hungarianmoney.eu

Orban’s “Purchase” of Influence in Serbia Through Vojvodina’s Media Orban’s “Purchase” of Influence in Serbia Through Vojvodina’s Media Hungarian citizens paid around 12 million euros for the work of Hungarian media in Serbia from 2011 until the end of 2019.

Elolvasom a cikket itt: hungarianmoney.eu >

[...]


A teljes cikkek a hungarianmoney.eu honlapon olvashatók angol nyelven. A magyar nyelvű összefoglalókat Erdélyi Katalin, Szopkó Zita és Zsilák Szilvia készítette. A projektet az IJ4EU támogatta.

A magyar nyelvű teljes írás itt olvasható:
https://blog.atlatszo.hu/2021/02/politikai-befolyasszerzesre-hasznaljak-orbanek-a-kulhoni-magyarok-allami-tamogatasat/,


Megjegyzés:
Nem tényszerű az írásban az adat, miszerint a Magyar Nemzeti Tanács „35 tagjából 16 az SVM (vagyis a VMSZ – B.A.) soraiból kerül ki”.
2018-as magyar nemzeti tanácsi választásokon a Magyar Nemzeti Tanácsba „Magyar Összefogás” lista, vagyis a Vajdasági magyar Szövetség (VMSZ) listája (39 166 szavazattal) 30 (harminc), a „Magyar Mozgalom – Zsoldos Ferenc” lista pedig (7 516 szavazattal) 5 (öt) mandátumot/képviselői helyet szerzett.
2018-as magyar nemzeti tanácsi választás
https://hu.wikipedia.org/wiki/2018-as_magyar_nemzeti_tan%C3%A1csi_v%C3%A1laszt%C3%A1s
Bozóki Antal

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése