Oldalak

2021. május 29., szombat

Kampány

 Szerbiai sajtószemle (2021. május 22-28.)


Még nem tudjuk pontosan, mikor várható a következő parlamenti választás Szerbiában, azt viszont érezzük, hogy egy bizonyos ember napi 24 órát kampányol, bármerre is járjon. A Danas napilap szerkesztőségi kommentárjában az államfő véget nem érő kampánykörútjairól és arról ír, hogy vajon a hivatalos kampány alatt milyen témát helyez középpontba majd a hatalom.

– Aleksandar Vučić egyértelmű választási kampányt folytat azzal, ahogyan bizonyos rendezvényeken fellép, ahogyan megválasztják ezeknek a rendezvényeknek a helyszínét, az onnan küldött üzenetekkel a hatalom szekerét toló médiumok részvételével.

Namármost, vannak olyanok, akik erre azt mondják, ez nem is egy valamirevaló felfedezés, isten tudja, milyen következtetést, ugyanis Szerbia elnöke permanens, neurotikus kampánykörúton van, amivel letámadja a szerb választópolgár tudatát és lelkét is.

Az intenzitásában viszont érezhető a különbség.

A mostani megnyilvánulások a 2019. tavaszi, a mára már széthullott Szövetség Szerbiáért ellenzéki szervezet nevével fémjelzett utcai tiltakozások alatt lezajlott, Szerbia jövője kampányban látottakhoz hasonlíthatóak.

Hasonló a tömegessége, de a külső szemlélők számára természetesen most sem egyértelmű, hogy mit is mérnek. Vučić ugyanis a 2020-as parlamenti választásokon nem a Szerbia jövője szlogennel indult, hanem a Gyermekeinkért szlogennel.

Azt, hogy Vučić választási stábja mit is akar pontosan elérni, egy kívülálló nem tudja megítélni, de azért nem is olyan nehéz kitalálni – ez nem más, minthogy a járványhelyzetet tálalják fel Szerbiának Vučić személyes sikereként, amihez igenis mindenki tapsolni fog.

A párt az csak a győztes – az elnök, akit újra meg kell választani – megünneplésének dekorációja.

Minden vezér kultuszának felépítéshez kell egy háború, a járvány elleni pedig erre tökéletesen megfelel, sőt, sokkal megfelelőbb, mint az ezelőtti, a „Koszovó hősies megvédése” és az ugyancsak hősies gazdasági erősödés.

Ahogy mi is megírtuk, a JugMediára hivatkozva, a kampány következő szakasza június elején kezdődik majd, állítólag már kibéreltek a hirdetőtáblákat, elkészült a reklámanyag.

A központi üzenet éppen a koronavírus elleni győzelem, amit a 2020 során két alkalommal, Nem adhatjuk fel címszó alatt szervezett egészségügyi kampány folytatásaként is felfoghatunk.

A részletekről is találgatnak már, ezek szerint a nagy győzelem kihirdetése Vid-napján, június 28-án lenne esedékes, amikor a kormánytagok és Vučić elnök részt vesz a Kruševac város megalapításának 650. évfordulójára szervezett ünnepségen.

Hiba lenne nem megfelelő módon megünnepelni a kovid felett aratott győzelmet, gondolják Vučić marketingstábjának tagjai.

A polgárok lehet, úgy vélik, nem ildomos, hogy a járvány feletti győzelmet egy autoriter magához ragadja, még egy akkora párt sem, amelyet vezet, ugyanis, ha nem lettek volna emberek az intézményekben, kezdve a BIA tagjaitól, akik beszerezték és ideszállítottak az első vakcinaküldeményt, az egészségügyi dolgozókig és mindenkiig, aki a korona elleni harc „frontvonalán” volt, a járványt nem lehetett volna visszaszorítani.

A polgárok lehet, úgy érzik, nincsen rendjén az, hogy valamit, amibe sokan saját erejüket adták és áldozatot hoztak érte, saját erejének fitogtatásra használja fel valaki. Nade, kit érdekel, mit gondol a lakosság – írják a lapnál.

Eredetiben itt.

 

„A munkacsoport alibit szolgáltat az SNS választási kampányában”

Rade Panić, a Szerbiai Orvosok és Gyógyszerészek Szakszervezetének elnöke és Natalija Jovanović, a BIRN újságírója az N1 tévé reggeli műsorában úgy értékelték, nem gondolják, hogy a hatalom szakszerű és átlátható vizsgálatot folytatna le a járvány alatti elhalálozások elemzésére létrehozott munkacsoporton keresztül. Arról is szóltak, hogy Szerbiában a járványt szinte a megjelenése óta politikai célokra használta fel a hatalom.

– Úgy érzem, még nincs vége a járványnak. Mindannyian abban bízunk, hogy nálunk már nem kellene, hogy újra tetőzzön vagy hirtelen növekedjen a fertőzöttek száma, úgy ahogy az novemberben vagy decemberben történt. Úgy érzem, a kigyógyult és az oltott lakosok száma elegendő immunitást biztosíthat, ami megakadályozhatja azt, hogy újra túlterheltek legyenek a kórházak, és hogy helyhiánnyal küszködjenek. Az biztos, hogy a járvány csillapodik, de az is biztos, hogy nincs még vége. Ez egy egyedi járvány, a WHO adhat majd valamiféle ajánlásokat, de semmiképp sem mondhatja azt, hogy vége a járványnak – nyilatkozta Panić, aki szerint a lakosság 80 százalékánál ki kell, hogy alakuljon a védettsége annak érdekében, hogy a fertőzés csak helyenként jelenjen meg, ami nem azt jelenti, hogy nem terjedne tovább.

Jovanović a koronavírus feletti győzelmet hirdető állami kampány kapcsán kijelentette, a járványnak a politika is része annak megjelenése napjától kezdve.

– Ez már a legelejétől kezdve egy politikai történet. Ebben részt vesznek a tisztviselők, a szakmát pedig háttérbe szorították. A különböző részvevők között pedig nincs kommunikáció, az orvosok, és azok, akik segíteni akarnak a szakmai oldalról és azok az emberek között, akik a hatalom járványügyi menedzsmentjéhez tartoznak. Ez várható is volt, főleg annak tudatában, hogy nálunk az oltási kampány nagy sikertörténet, amire minden mást rákapcsoltak. Nincs különbség a politikai kampány és az egészségügyi dolgok között – véli a BIRN újságírója.

Jovanović szerint állandó kampány közepette vagyunk, és annak a narratívának a kontrollja alatt, hogy mi kell, hogy győztesként kijöjjünk a helyzetből, amelyben vagyunk.

– Nincs itt túl nagy különbség. Nekünk állandóan győznünk kell, a legjobb eredményeket kell felmutatnunk, és ha úgy alakul, akkor vissza lehet fogni az adatokat, hát, istenem, ez mind az országunk győzelmének érdekében történik – mondta Jovanović.

Panić szerint a járványt nem lehet legyőzni, ugyanis még a törvény is katasztrófaként definiálja azt.

– A járványt nem lehet legyőzni, a hatásait lehet csökkenteni. Az egész világra nézve katasztrofális következményei lesznek, és nagyon sok emberéletet elveszítettünk. Még csak ezt követően beszélünk majd a következményekről. Engem pillanatnyilag az aggaszt a leginkább, hogy milyen szövődményekkel kell számolniuk azoknak, akik túlvannak a betegségen. A betegség szövődményeiről érkező első tudományos eredmények nem jók – emelte ki Panić, aki újfent elmondta, biztos abban, hogy a hatalom a valósnál kisebb számokat hozott nyilvánosságra mind az elhunytak, mind a napi megbetegedettek számát illetően, valamint, hogy a halálozási arány magasabb, mint azt a hatalom állítja.

Erre megvannak a bizonyítékok, könnyen bizonyítható. Ezt a megalakult munkacsoport nagyon rövid idő alatt megtehetné, állítja Panić, aki viszont „szinte biztos” abban, hogy a munkacsoport is csak kampányelem.

– Erre a munkacsoportra nem lenne semmi szükség, ha csak megnyitnák az adatbázisokat és elérhetővé tennék az adatokat. Ezek az egészségünket és a lakosság életét érintik. Ezeknek az adatok elérhetőknek kellene lenniük a tudományos közösség számára. Szerbiában egyszerűen nem lehet hozzáférni semmilyen adathoz sem – véli.

Panić azt tartaná a legfontosabbnak, hogy olyan szakemberek kerüljenek egy ilyen munkacsoportba, akiknek hisznek az emberek.

– Hívhatjuk, ahogyan akarjuk, a lényeg, hogy olyan tekintélyes szakemberek legyenek a testületben, akik nem vezetik félre a közvéleményt, és nem hajlanak meg az SNS előtt. Itt, Szerbiában mindent értelmetlenné tesznek. Még ha a munkacsoportban meg is jelenne egy olyan ember, aki az igazat mondaná, létrehoznának még két újat. Vagyis, ezt a munkacsoportot azért hozták létre, hogy alibit szolgáltasson a választási kampányban. Amikor megkérdezik az SNS-t, miért titkolták a fertőzöttek és az elhunytak számát, ők megjelennek majd a munkacsoport adataival – nyilatkozta a Szerbiai Orvosok és Gyógyszerészek Szakszervezetének elnöke.

Bővebben ezen a linken.

Vígi Zoltán

https://szabadmagyarszo.com/2021/05/28/kampany/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése