Oldalak

2021. július 20., kedd

Pásztor „senkit sem hagyott cserben”?

„Tarthatatlan, megdöbbentő és elkeserítő a migránshelyzet”


Pásztor Istvánt, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ/Vučić Magyarjai Szövetség) elnökét kérésére július 12-én fogadta Ana Brnabić szerb miniszterelnök.
– Se a majdányiakat, se a rábéiakat, se másokat nem hagytam cserben, nem feledkeztem meg róluk, és ez soha nem is fordulhat elő.
Elsősorban a törökkanizsai községben uralkodó tarthatatlan, megdöbbenést és végső elkeseredést okkal kiváltó migránshelyzetről tájékoztattam. Nem először beszéltünk erről, számos parlamenti felszólalás is volt ezzel a témával kapcsolatban.[1]
Tartós és megnyugtató, elfogadható megoldást kértem a Miniszterelnök asszonytól, olyat, ami a šidi községben került alkalmazásra, aminek eredményeként eltűntek a migránsok arról a területről. Ígéretet kaptam. Reménykedek a gyors és pozitív változásban. Követni fogom az állapotok alakulását, szívósan, kitartóan szorgalmazva a körülmények normalizálását – írja Facebook-bejegyzésében az önmagát „politikusnak” nevező szenior Pásztor[2]
 
Ana Brnabić és Pásztor István 
(Fotó: https://www.facebook.com/pasztorvmsz)

Nem először nyilatkozik menekült ügyben a haladó Pásztor. A szavaiból, ígéreteiből azonban szinte semmi nem valósult meg. Félő, hogy most is valamiféle propagandalátogatásról, az Ana Brnabićtyal való reklámfotózásról lehet szó, amiből a majdányiaknak, a rábéiaknak, az oroszlámosiaknak, a szerbkeresztúriaknak, stb. éppen semmi hasznuk nem lesz.
A „noszai ménesgazda tulajdonosként”[3] is elhíresült Pásztor nem csak ezeknek a határmenti falvaknak a lakosait hagyta cserben, hanem a teljes délvidéki/vajdasági magyar közösséget, amikor csatlakozott/szövetkezet a radikálisból haladóvá lett Aleksandar Vučić autokrata szerb elnökkel a hatalom gyakorlásában.
– Ana Brnabić kormányfő megígérte, hogy a törökkanizsai község területén uralkodó áldatlan állapotot a šidi forgatókönyv szerint kezelik majd (sic!), s ezzel rendezik a migránsok jelenlétéből fakadó gondokat – jelentette ki Pásztor a Szabadkai Magyar Rádiónak (SZMR) adott interjújában.[4]
Nem biztos azonban, hogy ismeri a szerb mondást, miszerint „a bolondnak az ígéret öröm [obećanje ludom radovanje] (a magyar közmondás szerint: „az ígéret szép szó, a bolondnak öröm”), vagy azt, hogy „könnyű beszédet tartani, tartsd meg a szavad” [lako je održati govor, održi riječ]!

A migránsnyomásról nyilatkozva Pásztor már a SZMR 2021. február 2-ai Napindító műsorában „hangsúlyozta, tarthatatlan a helyzet – különösen Majdányon és Rábén –, el kellene érni, hogy a migránsok a befogadóközpontokban maradjanak, mert a jogrendtől nekik sem lenne szabad elrugaszkodniuk”.[5]
Másnap (2021. február 3-án) Belgrádban találkozott Aleksandar Vučić szerb elnökkel. Erről a weboldalán ezt írta: „Elnök úr szigorú fellépést ígért mind a migránsok, mind az utazásukat szervezők irányába, hogy fel tudjuk számolni azt az irdatlan helyzetet, amivel a határ közelében élők nap, mint nap szembesülnek.”[6]  
És mi lett az ígéretből? Csaknem fél év elteltével Pásztor most (ismét) azt mondja: „a törökkanizsai községben uralkodó migránshelyzet tarthatatlan”. Ez annak a beismerése, hogy a helyzet éppen semmi nem változott! Lehet, hogy még rosszabbodott is!

Csonka Áron, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének (VMDK) elnöke szerint Pásztor a migráns-ügyben „csak 6 évet késik”. [7]
– Amikor pár évvel ezelőtt beadtam a Majdánon összegyűjtött petíciót, akkor össze se hívta a Tartományi Közbiztonsági Tanács ülését, pedig ő az elnöke. Már rég megoldható lett volna. Mi a VMDK-ban már évek óta szorgalmazzuk a tartós és hosszútávú megoldást, megadtuk a megoldást is, erre most jön elő vele?! Mit csinálnak a képviselők, államtitkárok? Vagy Orbán lebeszélte Vučićtyal és most ti akarjátok learatni a babérokat? Hiteltelen! – írja Csonka a július 3-ai Facebook bejegyzésében.[8]
A VMDK elnöke (akkor ellenzéki képviselőként) a 2020. február 6-ai sajtótájékoztatón[9] kezdeményezte a tartományi képviselőház közbiztonsági tanácsának az összehívását a migránshelyzet miatt. Erre – ismereteim szerint – mind a mai napig nem került sor.
– Számunkra az volna a megoldás, hogy ha a határmenti településeken lévő migránsokat rendőri jelenléttel összegyűjtenék, buszokba, kamionokba, egyéb járművekbe helyeznék, és elvinnék őket a befogadó központokba, ahol humánus körülmények között áteshetnek az egészségügyi vizsgálaton, regisztrálhatják őket, és maguk a migránsok is, ha menedékjogot szeretnének kérni, akkor meg tudnák valósítani a törvényes jogukat, vagy éppenséggel, ha már Magyarország felé igényelték a menedékstátuszt, akkor ezekben a központokban, a megfelelő körülmények között, ki tudnák várni az eljárásnak a végét – mondta a sajtótájékoztatón a VMDK elnöke.[10]
Pásztor István miért nem hívta össze a tartományi képviselőház közbiztonsági tanácsát a határ menti falvak lakosságának személyes és vagyoni biztonsága érdekében?[11] Erre a kérdésre – ismereteim szerin – soha választ nem adott. A fűhöz-fához szaladgálása miatt a szerb sajtóban „Jovica kurirnak” [Jovica futárnak] is nevezett Pásztor sürgölődése a migráns ügyben sem hozott éppen semmi eredményt.

Pásztor egyetlen fontos, a magyar közösséget is érintő társadalmi kérdést nem hogy megoldani, de még csak felvetni sem képes a Tartományi Képviselőházban! Belgrád nemtetszésére a haladó többségű képviselők – egy intésre – azonnal menesztenék!
Mi haszon van az olyan fikusz politikusokból, akik semmit elintézni, megoldani nem tudnak?

BOZÓKI Antal
Újvidék, 2021. július 20.

__________
[1] Csonka Áron: Tudathasadásos állapotok!! https://www.facebook.com/csonkaaron, 2021. január 28. 21:13.
[2] Pásztor István (politikus) https://www.facebook.com/pasztorvmsz, 2021. július 12. 11:47
Lásd még Tómó Margaréta: Pásztor: Senkit sem hagyok cserben https://szabadmagyarszo.com/2021/07/12/pasztor-senkit-sem-hagyok-cserben/ és v-ár: Tarthatatlan és megdöbbentő a helyzet. Magyar Szó, 2021. július 13. 4.
[3] Ismét megrongálták: Zölddel mázolták be Munk Artúr szobrát https://delhir.info/2021/07/16/ismet-megrongaltak-zolddel-mazoltak-be-munk-artur-szobrat/
[4] v-ár, TDL: Nem valószínű egy újabb határzár. Magyar Szó, 2021. július 14. 4.
[5] N-a: Tartósan rendezni a migránshelyzetet. Magyar Szó, 2021. február 3. 4., és Pásztor István: Tüneti kezelés helyett tartósan rendezni a migránshelyzetet https://www.magyarszo.rs/hu/4528/kozelet/, 2021. február 2. 08:13 >> 2021. február 2. 22:56
[6] Pásztor István https://www.facebook.com/pasztorvmsz/posts/249536909970921, 2021. február 3. 11:12.
[7] Csonka Áron https://www.facebook.com/csonkaaron, 2021. július 13.12:10
[8] Uo.
[9] Összeülhet a tartományi biztonsági tanács a migránshelyzet miatt
https://pannonrtv.com/rovatok/tarsadalom/osszeulhet-tartomanyi-biztonsagi-tanacs-migranshelyzet-miatt, 2020. február 6. 16:19 és 16:52 és Csonka Áron https://www.facebook.com/csonkaaron, 2021. február 2. 23:00
[10] Pannon RTV, a 9-es alatt.
[11] Bővebben lásd az Elnök úr: Nem mondani, hanem tenni, cselekedni kell! c. írásom https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=13318, 2021. február 12.
https://delhir.info/2021/02/12/elnok-ur-nem-mondani-hanem-tenni-cselekedni-kell/, 2021. február 12.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése