Oldalak

2021. augusztus 4., szerda

„Elfogynak a magyarul is tudó jogászok”!

Válságban a délvidéki/vajdasági magyar jogászképzés!

 
 
– Tizenheten jelentkeztek a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) által meghirdetett vajdasági jogászösztöndíj programra, és mind a tizenhét jelentkező számára jóvá is hagyták az ösztönző támogatást – jelentette be Hajnal Jenő, a testület elnöke a július 27-ei sajtótájékoztatóján. [1]
A nyertesek 2021 októberétől kezdődően tanévenként 10 hónapon keresztül havi nettó 100 ezer forint dinár ellenértékének megfelelő támogatásban részesülnek.[2]
Az MNT ezúttal is – mint a legtöbb esetben – a pénzosztó szerepét tölti be, az ösztöndíjakat pedig a magyar igazságügyi minisztérium állja![3]
Az MNT ösztöndíjprogramja 2011-ben indult el, de a jogászösztöndíj külön programként csak most kezdődött. 

 

Pásztor Bálint, Hajnal Jenő és Lulić Emil
(Fotó: Szabad Magyar Szó)

A sajtókonferencián jelen volt Pásztor Bálint, a VMSZ köztársasági parlamenti frakcióvezetője, aki – egyéb tisztségei mellett  egyetemi docens is, stb. elismerte, hogy „amennyiben nem történik drasztikus változás, akkor néhány év múlva elfogynak a magyarul is tudó jogászok a magán- és a közszférából is”.[4]

Lulić Emil, a pályázati bizottság elnöke (az MNT hivatalvezetője, vagyis Hajnal segédje) elmondta: „A tizenhét elsőéves hallgatóból öten gondolták úgy, hogy szerencsét próbálnak az Újvidéki Egyetem Jogtudományi Karán, és valamennyien be is iratkoztak. Mindössze egy hallgató nem juttatta el még a beiratkozásról szóló bizonylatát, ő feltételesen kapta meg az ösztöndíjat. […] A többi 11 tanuló a Gazdasági Akadémia Univerzitás Igazságügyi és Gazdasági Jogi Karának („magánkar”, ahol a junior I. Pásztor docens – B. A.) szabadkai kihelyezett tagozatán tanul majd októbertől”.[5]

 

A Szabad Magyar Szó kérdésére, miszerint hogyan áll a Magyar Nemzeti Tanács az Újvidéki Egyetem Jogtudományi Kara és a Vajdasági Magyar Diákszövetség által folytatott harc ügyéhez, és annak kapcsán, hogy a per továbbra sem hozott eredményt, Hajnal Jenő azt mondta, a folyamatot folytatják.

– Nem állunk le, ez a küzdelem, amely hosszú évek óta tart, nem ér véget. Nem hátrálunk ki az ügy mögül semmiképp – válaszolta Hajnal.

Ugyancsak az említett közéleti portál  kérdésére, miszerint nyíltan kampányolt a magánegyetem mellett, amelyen előad, miközben az Újvidéki Egyetem Tanácsának a tagja is, s ez azt jelenti-e, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség levette a kezét az újvidéki állami Jogi Karról, Pásztor Bálint a következőket mondta: „Én nem kampányoltam nyíltan egyik egyetemi kar mellett sem. […] Az pedig hogy az Újvidéki Egyetemnek a Jogtudományi Karával betartassa a szabályokat, az a VMSZ-nek továbbra is célkitűzése (sic!), folyamatban vannak ezek a jogi eljárások, ebben az ügyben csak jogi eszközöket lehet alkalmazni, és ez több mint tíz éve húzódik. Aminek az lett a következménye, hogy az elmúlt években eltűntek a magyar hallgatók az állami karról, viszont nekünk szükségünk van jogászokra a következő években is.”[6]

 

Hajnal Jenő sajtókonferenciája valamiféle sikerről, eredményről szólna, ha a bejelentések mögött nem – a konferencia részvevőihez is köthető – szomorú tények állnának.

Pásztor Bálint elismerte: „amennyiben nem történik drasztikus változás, akkor néhány év múlva elfogynak a magyarul is tudó jogászok a magán- és a közszférából is”.

Történik mindez az utóbbi tíz évben, amióta az apa (Pásztor István) és a fia (Bálint) irányítják a Vajdasági Magyar Szövetséget (VMSZ) és az MNT-t is, amelynek az élén Hajnal Jenő csak névlegesen van.

A magyar hallgatók hátrányos megkülönböztetése az Újvidéki Egyetem Jogtudományi Karán is ebben az időszakban, pontosabban 2012-ben kezdődött. Az MNT ugyanis még 2012. augusztus 14-én záradékban kérte fel az Újvidéki Egyetem rektorát, az Újvidéki Egyetem Jogtudományi Karának dékánját és egyetemi tanácsát, hogy „a második iratkozási körben biztosítsa a felvételi vizsga megismételt megszervezését magyar nyelven, történelemből, valamint magyar nyelvből és irodalomból, a 2001-től fogva fennálló gyakorlatnak megfelelően, azok számára is, akik részére ez az első körben nem volt biztosított”.[7]

A záradékot, persze, figyelembe sem vették,[8] Hajnal pedig éppen semmit nem tett az érvényesítéséért. Legalábbis ezt mutatja az eredmény. A Vajdasági Magyar Diákszövetség (VaMaDisz) pereskedése az újvidéki Jogi Karral ugyanis már 2015. december 2-óta tart,[9] „amiért elutasítja, hogy az érvényes tartományi határozat ellenére magyar nyelven is megszervezze a felvételi vizsgát”.[10]

Jellemző, hogy a per egész ide alatt a „noszai ménesgazdaként”[11] is elhíresült Pásztor István (2012. június 21. óta) a Tartományi Képviselőház elnöke,[12] Nyilas Mihály (2014-től) a Tartományi Kormány alelnöke és tartományi oktatási, jogalkotási, közigazgatási és nemzeti kisebbségi – nemzeti közösségi titkár[13] (most igazságügyi államtitkár), a VMSZ Elnökségének tagja,[14] Hajnal Jenő pedig 2014-től az MNT elnöke.[15]

Hajnal most az aggasztó perrel kapcsolatban ezt a zavart választ adta: „Nem állunk le, ez a küzdelem, amely hosszú évek óta tart, nem ér véget. Nem hátrálunk ki az ügy mögül semmiképp.”  A junior I. Pásztor pedig azt, hogy „a VMSZ-nek továbbra is célkitűzése”, hogy a (Jogtudományi – B. A.)  Karral „betartassa a szabályokat”, miközben „az elmúlt években eltűntek a magyar hallgatók az állami (értsd: az újvidéki jogtudományi – B. A.) karról.”

Ezek addig fognak pereskedni, amíg csak az utolsó magyar hallgató is el nem tűnik az újvidéki Jogi Karról! Miközben a VMSZ részese a hatalmat gyakorló koalíciónak!

 

A Pásztor fiú, aki – a pozíciójánál fogva – eddig is tehetett volna a magyar jogászképzés érdekében – az egyetemet is reklámozva, amelyen előad (lásd a Jogásznak lenni életbiztosítás c. háromhasábos írást a Magyar Szó nevű pártlapban)[16] – kibökte, hogy „évekkel ezelőtt (sic!?) tárgyalásokat kezdeményeztek Magyarország kormányával az itteni magyar jogászképzésről. Talán ennek az eredménye most a „ jogászösztöndíj program”.

Arról azonban nem beszélt, hogy miért nem a szerb igazságügyi minisztériummal tárgyaltak a problémáról, amelyet pártjának a koalíciós partnere, a Szerb Haladó Párt (SNS) irányít? Hogyhogy Szerbiában nem lehetett húsz ösztöndíjat biztosítani a magyar jogászképzésre? A probléma tudatában, miért csak most kezdődött a jogászok anyaországi ösztöndíjazása?

A véemeszes tisztségviselők képtelenek voltak odahatni, hogy a szerb költségvetésből ösztöndíjazzák a nemzeti kisebbségek számára az egyenrangúság szempontjából fontos, hiányzó jogász és egyéb hallgatókat, akik nélkül a részarányos foglalkoztatás nem valósulhat meg a közigazgatásban, az igazságügyben, a közhivatalokban, a tájékoztatásban, a művelődésben, stb. és a magyar közösség sem fejlődhet!

Ezt a problémát, mint sok más egyebet sem voltak képesek az országon belül megoldani? Kinek, minek fizetik a délvidéki/vajdasági magyarok az adót?

 

Nyilvánvaló, hogy a délvidéki/vajdasági magyar jogászképzés (is) a – véemeszes „érdekképviselet” alatt – válságban van, úgyszólván megszűnt.

A 17 ösztöndíjjal a probléma közel nem oldódik meg. Figyelembe kell venni azt is, hogy – a tapasztalatok szerint – a jogászhallgatók mindössze egyharmada fejezi be négy év alatt a tanulmányait. És akkor is még csak kezdő jogászokról beszélhetünk, akikre további két év gyakornoki munkaidő vár… És az is kérdés, hogy közülük, ki marad a pályán? Időközben mennyivel fog csökkenni a magyar jogászok száma? Ugyan  mit tanulhatnak a jogászhallgatók a (párt)politikusként szereplő Pásztor Bálinttól?

Mivel a véemeszes káderek az utóbbi tíz évben nem tettek semmit a délvidéki/vajdasági magyar jogászok ösztöndíjazása érdekében, a magyar igazságügyi minisztériumnak jutott – jócskán elkésve – ez a feladat!

A sajtókonferenciát tartók minderről, persze, egy szót nem mondtak! Jó példa viszont arra, hogyan lehet a semmittevést sikernek bemutatni!


BOZÓKI Antal
Torda, 2021. augusztus 4.
__________
[1] Tómó Margaréta: Évi egymillió forintot kap tizenhét vajdasági jogászhallgató
https://azure.szabadmagyarszo.com/2021/07/27/evi-egymillio-forintot-kap-tizenhet-vajdasagi-jogaszhallgato/, 2021. július 27. 13:04
[2] Pályázati felhívását a Vajdasági Jogászösztöndíj Program 2021–2022. évi ösztöndíjainak odaítélésére https://www.mnt.org.rs/sites/default/files/attachments/felhivas_2.pdf, vagy
Magyar Nemzeti Tanács. Ösztöndíj leendő joghallgatóknak. Magyar Szó, 2021. május 27. 9.
[3] Bővebben lásd az Elfogynak a magyar jogászok (is)! c. írásom. https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=13641, 2021. június 4.
[4] Lásd az 1-es alatti írást.
[5] Uo.
[6] Uo.
[7] 39/2012 számú MNT-záradék az Újvidéki Egyetem Jogi Karán a 2012/2013-as tanévre vonatkozó felvételi vizsgáról. http://archiv.mnt.org.rs/671-39-2012-szamu-MNT-zaradek-az-Ujvideki-Egyetem-Jogi-Karan-a-2012-2013-as-tanevre-vonatkozo-felveteli-vizsgarol
[8] Lásd még a kapcsolódó írásaimat: DÁVID VAGY A GÓLIÁT? Magyar nyelven felvételizni az újvidéki Jogi Karon? DélHír portál: http://delhir.info/cimlap/friss-hireink/54551-magyar-nyelven-felvetelizni-az-ujvideki-jogi-karon, 2016. május 22. [14:52] és Napló: http://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=7743, 2016. május 22.; Koalíciópróba. http://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=7985, 2016. június 29.; A közelmúlt kísértése. (Pót)vizsgázik az MNT. http://bozokiantal.blogspot.rs/2012/08/a-kozelmult-kisertese.html, 2012. augusztus 27. [19:26]
[9] Bővebben lásd a Végenincs per c. írásomat. https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=13689, 2021. június 25.
[10] v.ár: A döntés ideiglenes, de végrehajtandó. Magyar Szó, 2016. május 17. 9.
[11] Ismét megrongálták: Zölddel mázolták be Munk Artúr szobrát
https://delhir.info/2021/07/16/ismet-megrongaltak-zolddel-mazoltak-be-munk-artur-szobrat/
[12] Pásztor István https://hu.wikipedia.org/wiki/P%C3%A1sztor_Istv%C3%A1n_(politikus)
[13] Nyilas Mihály https://www.vmsz.org.rs/rolunk/szemely/nyilas-mihaly
[14] Elnökség https://www.vmsz.org.rs/rolunk/elnokseg
[15] Mgr. Hajnal Jenő https://www.mnt.org.rs/tagjaink/mgr-hajnal-jeno
[16]  Pesevszki Evelin: Jogásznak lenni életbiztosítás. Magyar Szó, 2021. május 29. 1. és 4., vagy https://www.magyarszo.rs/hu/4627/kozelet/243488/ , 2021. május 28. 20:56 >> 2021. május 29. 17:18

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése