Oldalak

2021. augusztus 8., vasárnap

Kacsalábon forgó topolyai magyar könyvkereskedés

 Végel László

Végel László
 
Kacsalábon forgó topolyai magyar könyvkereskedés

Harminc évvel ezelőtt ott létezett egy impozáns magyar könyvkereskedés, de azóta hiába érdeklődöm, a rossz nyelvek szerint bezárták. Nos, ha Kövér kifejezte volna az óhaját, hogy nem csupán a focistadiont kívánja meglátogatni, hanem a könyvkereskedést is, akkor a magyar kisebbségi vezetők erre az alkalomra nyitottak volna egy kacsalábon forgó magyar könyvkereskedést. Végel László:

2021. július 6., kedd

Kövér László a magyar Országgyűlés elnöke Szerbiába látogatott. Vučić elnökkel való találkozón hangsúlyozták, hogy történelmi csúcson van a két ország kapcsolata, amit csak üdvözölni lehet. Kövér pedig köszönetet mondott mindazért, amit Szerbia tesz a magyar nemzeti kisebbség helyzetének javítása érdekében. Ennek a valóságalapját nyilván az idén sorra kerülő népszámlálás adatai fogják alátámasztani vagy cáfolni. Minden kisebbségpolitikának van egy látható és láthatatlan része. Az idén kiderül, hogy a mi esetünkben melyik a hitelt érdemlő. Kövér meglátogatta a magyar pénzekből épülő topolyai focistadiont is. Sokat hallottam arról, hogy a nemzeti identitás megőrzésének szemszögéből milyen fontosak a focistationok, de ezúttal jó néven vettem volna, ha Kövér meglátogatja a topolyai magyar könyvesboltot is. Harminc évvel ezelőtt ott létezett egy impozáns magyar könyvkereskedés, de azóta hiába érdeklődöm, a rossz nyelvek szerint bezárták. Nos, ha Kövér kifejezte volna az óhaját, hogy nem csupán a focistadiont kívánja meglátogatni, hanem a könyvkereskedést is, akkor a magyar kisebbségi vezetők erre az alkalomra nyitottak volna egy kacsalábon forgó magyar könyvkereskedést.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése