Oldalak

2021. szeptember 7., kedd

Tanyaszínház: Átadták a petíciót, ezerháromszáz támogató aláírással

 Tanyaszínház: Átadták a petíciót, ezerháromszáz támogató aláírással

 Szögi Csaba átadja a petíciót az MNT hivatalában (Kiss Árpád)

2021-09-06 16:08

Szögi Csaba, a Szabadságot a Tanyaszínháznak! elnevezésű petíció egyik kezdeményezője hétfőn koradélután átadta Szabadkán a Magyar Nemzeti Tanács épületében a támogatói aláírások kíséretében a petíció szövegét.

Szögi az átadást megelőzően kiemelte, 1293 aláíró tiltakozik az ellen, hogy Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke ellehetetlenítette a Tanyaszínház idei turnéját, tiltakozik a kultúra, a művészet és a tudomány leigázása ellen. Követelik, hogy az MNT tárgyalja meg és ítélje el Hajnal Jenő javaslatát.

— A petíciót megküldtük az anyaország vezető politikusainak, a szerbiai kisebbségügyi minisztériumnak, az Európai Unió és az EBESZ belgrádi küldöttségének, mondta Szögi.

A petíciót átvette a Magyar Nemzeti Tanács hivatala, az átvételt a Magločistač portál élőben közvetítette.

Szögi az átadást követően elmondta, hogy a petíciónak alapvetően gesztus értéke van. Lépni kell és meg kell lépni, amit csak lehet.

Szögi Csaba, az MNT székháza előtt (Tómó Margaréta)

— Fontos, hogy mindez a nyilvánosság előtt zajlik, és lesznek majd választások és remélhetőleg az emberek akkor emlékezni fognak arra, mi történt — mondta Szögi.

A tiltakozást és aláírásokat gyűjtő szervezők korábban arra kérték a petíciót támogatókat, legyenek jelen az átadáson, a helyszínen azonban Szögi Csaba mellett csak Sövény Ferenc, a Magyar Mozgalom elnöke jelent meg.

Kérdésünkre, miszerint miért tartotta fontosnak, hogy megjelenjen, Sövény a következőket mondta:

— Az MM elnökeként és egyszerű polgárként is fontosnak tartom a petíció aláírását. Elfogadhatatlannak tartom, hogy bárki párt szintjén belenyúljon egy szakmai döntésbe, egy színház, vagy bármilyen más intézmény munkájába — mondta Sövény.

Kalmár Zsuzsa, a MM képviselője a Tanyaszínház ügyét követően lemondott MNT tagságáról, mert felháborítónak tartotta, hogy többek között a nevében is beszélt Hajnal Jenő, amikor betiltatta az előadást, Sövény Ferenc elmondta, amikor hivatalossá válik a lemondása, a listán soron következő tagjuk kerül majd a helyére.

  

https://www.szabadmagyarszo.com/2021/09/06/tanyaszinhaz-atadtak-a-peticiot-ezerharomszaz-tamogato-alairassal/

 

Pásztor a színházvezetőkkel: Régi sérelmek nélkül, a teljes szótértés jegyében

Pásztor a színházvezetőkkel: Régi sérelmek nélkül, a teljes szótértés jegyében

 Pásztor István és Hajnal Jenő a színházvezetőkkel (Pásztor István, Facebook)

2021-09-06 21:11

Hétfőn délután több mint kétórán keresztül  beszélgetett a Vajdasági Magyar Szövetség székházában, a Magyar Nemzeti Tanács elnökével és a vajdasági magyar színházi társultok vezetőivel Pásztor István. Korábban jelezte, hogy moderátor kíván lenni egy ilyen megbeszélésen, amelyre azt követően került sor, hogy a Tanyaszínház idei turnéját az MNT elnöke, Hajnal Jenő kérésére felfüggesztették.

Pásztor Facebook-bejegyzésében arról írt, hogy egy tartalmas, előremutató, nyitott légkörű, rengeteg kérdést érintő kétórás sikeres tárgyalást folytatott. Körmöci Petronella, a Szabadkai Népszínház magyar társulatának vezetője a Szabad Magyar Szónak elmondta, egy kötetlen megbeszélésen vannak túl, amelyen nem esett szó a régi sérelmekről és ennek ő személy szerint nagyon örült.

🤝 A teljes szótértés jegyében
ℹ️🎭 Ma délután a Vajdasági Magyar Szövetség - VMSZ székházában, a Magyar Nemzeti Tanács elnökével és a vajdasági magyar színházi társultok vezetőivel, tartalmas, előremutató, nyitott légkörű, rengeteg kérdést érintő kétórás sikeres tárgyalást folytattam.
☝️ Bebizonyosodott, hogy még ha más perspektívából is tekintünk a dolgokra, a színházi vezetők és a politika képviselői igenis szót tudnak érteni olyan fontos dolgokról, mint a vajdasági magyar színházi társulatok jövője.
🔜 A beszélgetés záradékaként abban maradtunk, hogy azt két hét múlva folytatjuk, a társulatok középtávú jövőképéről, amelyet a társulati vezetők dolgoznak ki és prezentálnak majd

https://www.facebook.com/pasztorvmsz


Csonka Áron, Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége – VMDK:
2021. szeptember 6. 22:11
Lehet ezt szépíteni, magyarázni, de a cserbenhagyást már előre lehetett borítékolni. Azon se lepődnék meg ha ezekkel az emberekkel a MNT választások alkalmával egy bizonyos pártnak a listáján találkozunk, vagy éppenséggel nekik fognak kampányolni. Ennyit a vajdmagyar értelmiség példamutatásáról (tisztelet a kivételnek). Mert színház az egész világ

https://bit.ly/3BPgaCS

— Bebizonyosodott, hogy még ha más perspektívából is tekintünk a dolgokra, a színházi vezetők és a politika képviselői igenis szót tudnak érteni olyan fontos dolgokról, mint a vajdasági magyar színházi társulatok jövője.  A beszélgetés záradékaként abban maradtunk, hogy azt két hét múlva folytatjuk, a társulatok középtávú jövőképéről, amelyet a társulati vezetők dolgoznak ki és prezentálnak majd, írta Facebook-oldalán Pásztor István.

Körmöci Petronella a beszélgetést követően elmondta a maga részéről minden meghívásnak igyekszik eleget tenni és egy ilyen első beszélgetésen nyitottan részt venni. Kiemelte, hogy jó érzésekkel töltötte el, hogy a többi színházvezető is elfogadta a meghívást.

— Mindenki beszámolt a saját színházának a hogylétéről, nyilván mindenki előbb a problémákat sorolja fel, és reflektáltunk egymás gondolataira is. A hiányosságok és problémák kapcsán vannak, amelyek teljesen azonosak és vannak, amelyek teljesen szerteágazóak. Leszögeztük az elején, hogy ez nem egy politikai megbeszélés, és nem a repertoárról fogunk beszélgetni. Várható volt egy ilyen megbeszélés, hiszen választások lesznek, sőt MNT választások is lesznek, lejárt a kulturális stratégia, nyilvánvaló volt, hogy vagy lesz egy ilyen beszélgetés, vagy az ember egy ilyen dologból kimarad. Semmiképp sem szerettem volna ebből kimaradni. Most még konkrétumokról nem beszéltünk, abban maradtunk, hogy ugyanebben a felállásban folytatjuk a beszélgetést, és megpróbáljuk közösen előrevetíteni az előttünk álló pár évet. Örülök, hogy régi sérelmeket nem vettünk elő, és örülök, hogy ilyen jellegű beszélgetésen vagyunk túl – mondta Körmöci Petronella.

Kérdésünkre, miszerint két hét múlva mit várnak el a színházvezetőktől, Körmöci hozzátette, hogy akkor sem repertoárról, szereposztásról és rendezők meghívásáról beszélnek majd, hanem a kulturális stratégia kidolgozásában vesznek ők részt mindannyian. Hozzátette, hogy ő nagyon optimista és bízik abban, hogy lehetséges az együttműködés.

— Az öt színház egymás nélkül nem megy semmire. Egymás színészei játszanak itt is, ott is. Ez a pár színház, egymás, vagy egy közös elhatározás nélkül nem tud működni, vagy nagyon nehezen tudna működni és félő, hogy lemorzsolódna, tette hozzá a Szabadkai Népszínház magyar társulatának vezetője.


https://www.szabadmagyarszo.com/2021/09/06/pasztor-a-szinhazvezetokkel-regi-serelmek-nelkul-a-teljes-szotertes-jegyeben/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése