Oldalak

2021. október 3., vasárnap

„Hasnyálmirigyrákban szenvedek, és ezt a Pfizer-oltás indította el!”

A koronavírus-járvány megfékezése érdekében kifejlesztett és piacra dobott védőoltások hasznosságáról, sőt azok kötelezővé tételéről naponta rengeteget lehet olvasni a sajtóban, hallani a rádióban, a televízióban, viszont a vakcina által kiváltott káros mellékhatásokról, megbetegedésekről, sőt elhalálozásokról vajmi kevés szó esik. A tömegtájékoztatási eszközök ugyan nem foglalkoznak ezekkel az esetekkel – szándékosan, parancsszóra elhallgatják –, de attól azok még léteznek, és ahogy múlik az idő, mind több dologra derül fény, és egyre többen lesznek azok, akik megszólalnak, akiknek van bátorságuk elmondani, mi történt velük.

Így tett most egy ismerősöm is, akinek szilárd meggyőződése, hogy az oltás következtében betegedett meg, azóta vannak igen komoly, már-már elviselhetetlen testi fájdalmai, amióta a vakcina második adagját is felvette.

– Elöljáróban mondjuk el, hogy te teljesen gyanútlanul, minden kétkedés/kételkedés nélkül jelentkeztél az oltásra, és hittél annak hasznosságában.

– Így van, én egészen idáig nem voltam oltásellenes. A feleségem is az egészségügyben dolgozik, ő is felvette a vakcinát, sőt a családban többen is átestek ezen a Covid-19 nevű betegségen, minden komolyabb panasz nélkül. 

– Mit tapasztaltál, miután felvetted a második vakcinát is?

– Igyekszünk egészséges életmódot folytatni, korábban semmilyen betegségem nem volt.  A nyár folyamán szerettem volna külföldre utazni, mert voltak hivatalos dolgaim, amelyeket el kellett intézni, ezért igyekeztem minél előbb felvenni az oltást és általa megszerezni a védettséget. Az első vakcina felvétele után három hétre, május 27-én kaptam meg a második Pfizer-oltást is, és én már másnap rosszul éreztem magam. Még a vakcina beadásakor megkérdeztem a nővért, hogy az oltás után lehet-e, szabad-e egy kis bort inni. Azt felelte, hogy az ellenjavallatok között ilyen kitétel nem szerepel. Ittam is bort, és a másnapi rosszullétet ennek tulajdonítottam. Erős gyomorfájásra ébredtem, és ezt az esti savanyú bornak a számlájára írtam, de bizony a tüneteim nem szűntek meg. Minden este, éppen lefekvés előtt, 11 óra tájban jelentkezett az óriási, görcsölő hasi fájdalom, és ez így ment heteken át. Néhány órán át tartott, addig a nappaliban fekve, forgolódva szenvedtem. Később már két órával korábban jelentkezett a fájdalom, 9 óra felé.

– Gondolom, akkor már nyilvánvaló volt számodra, hogy nem az egyszeri, régi borfogyasztás okozza a szenvedésed.

– Én még akkor sem gondoltam arra, hogy ez esetleg a vakcina mellékhatása is lehet. Arra fogtam, hogy a családi ügyek-bajok miatt biztosan túlságosan sokat idegeskedtem. Így szenvedtem másfél hónapig. Mivel közeledett a nap, amikor el kellett utaznom (július 12-én), csak nem hagyott nyugton ez az ismeretlen eredetű fájdalom, ezért felkerestem a családi orvosunkat. Ő azt mondta, hogy gyomorfekélyre gyanakszik, és ennek megfelelő gyógyszert írt fel. Miután az első szem orvosságot bevettem, olyan rosszul lettem, hogy a sürgősségin kötöttem ki. Onnan azzal küldtek haza, hogy folytassam a gyógyszerszedést, időbe telik, mire meghozza a javulást. Aztán mondtak mást is, hogy a belekben felgyülemlett a megkeményedett bélsár, és az okozza a problémát. De mivel a panaszaim nem szűntek meg, kértem a házi orvosomat, hogy küldjön el mágneses rezonancia vagy CT-vizsgálatra. Erre viszont nem volt hajlandó. Közben külföldre kellett utaznom, és ott is azonnal jelentkeztem az orvosnál. Gasztroenterológushoz mentem, és – az erős fájdalom miatt – ott is kétszer bekerültem a sürgősségire.

– És semmilyen bajt nem találtak?

– Azért lehetett így, mert a vérképem minden alkalommal rendben volt. Július 17-én voltam ultrahang vizsgálaton, ott is mindent rendben találtak. De a pár héttel később (augusztus 27-én) végzett MRI-vizsgálat kimutatta, hogy egy 2 és fél centiméteres daganat van a hasnyálmirigyemen. Ez a daganat szeptember 9-én már majdnem 4 centiméter volt.

– Tehát gyorsan növekszik.

– Igen, és ráadásul nyomja az egyik eret. Ezek után jutottam csak el a megfelelő szakorvoshoz. Most várom a szövetmintavételt, erre kedden kerül sor, és utána két hét múlva kézhez kapjuk az eredményt. Majd kemoterápia vár rám, és ha összezsugorodik a daganat, akkor eltávolítják. Az orvosom mindent szépen elmagyarázott. Véleménye szerint a vakcina tönkretette az immunrendszeremet, ezért volt képes a daganat ilyen látványosan növekedni. Nem azt állította, hogy a védőoltás váltotta ki a sejtburjánzást, lehetséges, hogy nekem már volt egy fél centiméteres daganatom, de hogy meggyorsította a növekedését, abban egészen bizonyos. Sőt, arról is beszámolt, hogy az utóbbi időben jó néhány hasonló esettel találkozott.

– Mivel a védőoltást mindenki a saját felelősségére veszi fel, lehet-e panasszal élni, van-e kihez fordulnia annak, aki bajba jutott?

– Én nem hagytam a dolgot ennyiben, felhívtam a Pfizer gyárat. Korábban is hallottam, hogy az esetleges mellékhatásokról tájékoztatni kell a gyártó céget. Mikor elmondtam a panaszomat, azt felelték, hogy ilyen jellegű észrevételt még sehonnan nem kaptak. Most tőlem kaptak.  

Hasnyálmirigyrákban szenvedek, és ezt bizony a Pfizer-oltás indította el. A második vakcina felvétele óta átéltem a kínok kínját. Jelenleg is fájdalomtapaszt viselek, és naponta 6 morfium tablettát iszom, hogy el tudjam viselni a szenvedést.

Megmondom neked őszintén: azért nem vállalom a névvel való nyilatkozást, mert szégyellem az esetet, ezt a helyzetet, amibe kerültem. A barátom próbált lebeszélni, hogy ne oltassam be magamat, de én nem hallgattam rá. Lehetséges, hogy a tumor már ott volt a hasnyálmirigyen, és talán elő is került volna – de nem most.  Utazni akartam s így felvettem a vakcinát. Habár a kutya sem kérdezte meg a határátkelőkön, hogy be vagyok-e oltva. Ha ezt előre tudom, akkor sokkal inkább bevállalom a Covid-betegséget, mint ezt a szenvedést, amit május óta átéltem.

Szabó Angéla

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése