Oldalak

2021. október 30., szombat

„Költözzetek innen el”

Emberi- és nemzeti kisebbségjogi napló (254.)

Október 5-24.
Reformok nélkül Szerbia nem léphet az EU-ba!

Charles Michel, az Európai Tanács elnöke (balról a második)
Aleksandar Vučityal beszélget a brdói tanácskozás szünetében
(Fotó: AP via Beta)


– Elégedetlenek az EU-ba még fel nem vett nyugat-balkáni országok politikusai az unió vezetőivel tartott szlovéniai (Kranj melletti Brdóban október 6-án tartott – B.A.) csúcstalálkozóval, hiszen Brüsszel ezúttal sem közölte, mikor csatlakozhatnak az unióhoz. Az egy helyben járás már az USA-t is aggasztja.
A Nyugat-Balkán népei egyre inkább úgy gondolják, országaik sohasem lesznek az EU tagjai – írta a kranji csúcstalálkozóval foglalkozó elemzésében Engjellushe Morina, az Európai Külkapcsolati Tanács (ECFR) Balkán-szakértője. Véleményét a számok is alátámasztják, a közvélemény-kutatások szerint Boszniában, Koszovóban és Szerbiában is csökken az EU-tagságot támogatók aránya. Az uniótól elfordulás fő oka az, hogy a válaszolók úgy érzik, Brüsszelben mindent kitalálnak, hogy halogassák az érintett országok csatlakozását, és ez most Szlovéniában sem változott – közölte a hvg.hu.[1]
A Szabad Magyar Szó – a hetilapra hivatkozva – átvette az idézett szöveget, majd az írást ezzel fejezi be: „Az EU képviselői megerősítették ugyan, hogy történelmi és geopolitikai szükségszerűségnek tartják a térség államainak felvételét, s hogy az unió továbbra is nyitva áll a belépni akarók előtt, ám ismét adósak maradtak a részletes csatlakozási menetrend bemutatásával”.[2]
A minden kommentár és megjegyzés nélkül közölt szöveg Orbán Viktor Magyar miniszterelnök már az unalomig szajkózott, éppen ellenkező (elutasító) hatást kiváltó szavait idézi, amelyeket Pásztor István vémeszes elnök is folytonosan ismétel, miszerint Szerbiát mielőbb, mégpedig feltétel nélkül fel kell venni az Európai Unióba.

Az uniós vezetők ún. Brdói nyilatkozatában „az EU újólag megerősítette elkötelezettségét a bővítési folyamat és az azzal kapcsolatban hozott döntések mellett, a partnerek hiteles reformjai, egy méltányos és szigorú feltételrendszer, valamint a saját érdemek elve alapján”.[3]
A nyilatkozathoz a nyugat-balkáni vezetők csatlakoztak, hangsúlyozva, hogy „elkötelezettek az európai értékek és elvek, valamint amellett, hogy népeik érdekében végrehajtsák a szükséges reformokat”.[4]
A nyilatkozatból kitűnik, hogy az uniós vezetők – legalábbis jelenleg – ragaszkodnak a szükséges reformok végrehajtásához, amelyek nélkül Szerbia sem számíthat a tagságba való felvételre. Most a szavak helyett a tettek következnének!

Az Európai Néppárt (EPP) október 5-ei, ugyancsak brdói, A Nyugat-Balkán és annak lehetséges Uniós jövője témájú tanácskozásán Pásztor a Vajdasági „Magyar” Szövetség (VMSZ/ВМС) elnöke is felszólalt.
Nagyra értékelte Szlovéniának, mint az Uniós soros elnökének és Janеz Janša miniszterelnöknek „az erőfeszítését, hogy kirángassa a folyamatot a több évtizedes toporgásból!”[5]
– Ha valaki 21 éve, Milosević megbuktatása napján azt mondta volna, itt leszünk 21 év után, senki közülünk nem hitte volna!
Nem ezt érdemeltük, igazságtalanul, méltatlanul jártak el velünk, igazából nem akartak és akarnak minket bevenni és ezt mindig újabb és újabb követelésekkel palástolták.
Többek között erről is beszéltem és arról, hogy rögzített reális, belátható csatlakozási dátumok nélkül, ami az EU számára is legalább erkölcsileg és politikailag kötelező érvényű lenne semmi a csatlakozási folyamat tekinteteben nem fog változni, irányunkban továbbra is komolytalan, méltatlan és igazságtalan marad az egész folyamat! Csak az üres szólamok szajkózása, mint eddig – írja Pásztor a hivatalos honlapján.[6]  
– Nem arattam osztatlan sikert, de ez az igazság – tette hozzá a pártvezér. 
A „siker” elmaradt és az az is nagyon vitás, hogy szavaiban mi az „igazság”?

A Calimero rajzfilmből ismert siránkozó, mindenért mást okoló hangnem helyett Pásztornak inkább arról kellett volna töredelmesen és önkritikusan beszámolnia, hogy mit tett, illetve mit nem tett meg Szerbia gyorsabb csatlakozásra érdekében az Európai Unióhoz. Az általa említett „Milosević megbuktatása” utáni 21 évből ugyanis legalább másfél évtizede vezető tisztségben van és most is a Szerbiai hatalmi koalíció tagjaként szerepelt.
A pártvezérnek tisztában kellene lennie azzal, ha valaki akár egy gittegylethez is akar csatlakozni, teljesítenie kell a tagfelvételi kritériumokat. Azzal meg végkép, hogy az EU-tagságot „követelésekkel” nem lehet sürgetni. Esetleg csak ellenséges, elutasító hangulatot kelteni. Ezért teljesen felesleges volt Szlovéniába utaznia!
– Fogva tartott intézményeitek vannak és minden kritikus szó el van fojtva, itt a legnagyobb a szegénység és az egyenlőtlenség Európában, az államot a maffia ellenőrzi, a gazdaság, az oktatás és az egészségügy le van pusztítva, nincsen szabad sajtótok, se szabad választások és követelitek az Európai Unióba való felvétel dátumának meghatározását? – kérdezte Zoran Lutovac, a Demokrata Párt (DS) elnöke, a Nyugat-Balkáni-csúcstalálkozó üzeneteit kommentálva a Danas c. belgrádi napilapban.[7]


Október 24-28.
„Költözzetek innen el” 
 
Fotó: DélHír portál

Fenyegető levelet kapott a begecsi szlovák evangélikus közösség, az ismeretlen szerző(k) arra szólította/szólították fel az ottani szlovákokat, hogy három hónap alatt költözzenek el a településről a szomszédos, szlovák lakosú Dunagálos faluba.
„Ha van eszetek, költözzetek innen el! Ha nem távoztok innen, akkor ugyan olyan pokol vár rátok, mint amilyent a mi szerbjeink élnek át Koszovóban! Miroslav Lajčák (a szerb-koszovói párbeszédért felelős uniós különmegbízott – a szerk. megj.), húzd Begecsről el a büdös fajtádat” – olvasható egyebek mellett a begecsi szlovákoknak írt levélben, amelyben név szerint több szlovák családot sorolt fel a szerző, akiknek szerinte el kell költözniük a faluból.
David Francisti begecsi szlovák nemzetiségű lakos az Autonomija portálnak nyilatkozva elmondta, hogy ez a fenyegető levél nem az első a maga nemében, az elmúlt években több ilyen megfélemlítő levelet kaptak, ami miatt feljelentést tettek, de azóta sincs fejlemény az ügyben.[8]

Pásztor István, a Tartományi Képviselőház és a véemesz elnöke, „noszai ménesgazda”,[9] akit újabban „botcsinálta teátrológus egyeduralkodónak”[10] is neveznek, október 28-án fogadta Jan Braathut, az EBESZ belgrádi új küldöttségvezetőjét.
A házelnök elmondása szerint tájékoztatta a vendéget „a vajdasági kisebbségek helyzetéről, ezen belül a magyarságot illető témákról is”. Kiemelte: „Nemzetközi színtéren sokszor jogosan bírálatok érik Szerbiát, a többség és a kisebbségek viszonya tekintetében azonban rendkívüli eredményeket, intézményes jogi hátteret valósított meg az állam, erről azonban már kevesebb szó esik”.[11]
Hasznos lenne, ha Pásztor nyilvánosságra hozná az általa említett, a nemzeti kisebbségi jogok területén „megvalósított rendkívüli eredményeket”, hogy mi is megismerjük azokat!
Braathu diplomatához illően fogalmazott,  mondva, hogy „információkat szerzett a vajdasági nemzeti közösségek helyzetéről, ami minden társadalomban fontos kérdésnek számít. Megállapította, az intézményes háttér kiváló, a hatékonyságon viszont lehetne javítani.”
A Magyar Szó nevű (Pásztor Pista) lap írásából nem tűnik ki,  de nagyon valószínű, hogy Pásztor nem tájékoztatta Braathut a begecsi szlovákhoz intézett fenyegető levélről, sem a magyar közösséget az utóbbi időben (is) ért jogsérelmekről (a hátrányos restitúcióról, az új szerb ünnepek és zászló kényszerű ünnepléséről, a himnusz bevezetéséről az iskolákba, a 10 méteres Péter király szobor felállításáról Szabadkán, a cirill írás kötelezővé tételéről, stb.).
Braathu új misszióvezetői tisztségben bemutatkozó látogatáson járt Újvidéken. Fontos, hogy „további látogatásokat helyezett kilátásba”, amelyek során bizonyára egyéb információkat is szerez a nemzeti kisebbségi közösségek helyzetéről. A külföldi diplomaták ugyanis gyakran megelégszenek, illetve „készpénznek veszik” azokat az információkat, amelyeket a hatalomban részes személyektől, vagy éppen pártvezetőktől kapnak. Ezek azonban gyakran köszönő viszonyban se nincsenek a mindennapi élettel.
Herkóca/Hrtkovci – a vajdasági etnikai tisztogatás[12] – szelleme kísért?

BOZÓKI Antal
Újvidék, 2021. október 30.


[1] Moszkva és Peking ölébe hullhat a Balkán az EU halogatása miatt
https://hvg.hu/360/20211024_Moszkva_es_Peking_olebe_hullhat_a_Balkan_az_EU_halogatasa_miatt, 2021.10.24. 13:30

[2] Moszkva és Peking ölébe hullhat a Balkán az EU halogatása miatt
Szabad Magyar Szó | https://szmsz.press/2021/10/24/moszkva-es-peking-olebe-hullhat-a-balkan-az-eu-halogatasa-miatt/, 2021. október 24. 13:53

[3] EU–Nyugat-Balkán csúcstalálkozó, Brdo pri Kranju, Szlovénia, 2021. október 6. https://www.consilium.europa.eu/hu/meetings/international-summit/2021/10/06/#

[4] EU–Nyugat-Balkán csúcstalálkozó, Brdo pri Kranju, Szlovénia, 2021. október 6. https://www.consilium.europa.eu/hu/meetings/international-summit/2021/10/06/#

[5] Pásztor István. https://www.facebook.com/pasztorvmsz/posts/400490788208865, 2021. október 21:27. 5.

[6] Uo. Lásd még Pásztor: Nem ezt érdemeltük, méltatlanul jártak el velünk https://www.magyarszo.rs/hu/4741/kozelet/251661/, 2021. október 5., 21:47 >> 2021. október 6., 20:01, és Szándék helyett követelések https://www.magyarszo.rs/hu/4743/kozelet/251732/, 2021. október 7. 08:13 >> 2021. október 7. 21:44

[7] Nema datuma ulaska u EU za države pod kontrolom mafija [Nincs csatlakozási dátum a a maffia által ellenőrzött államok számára]. Danas, 2021. október 8. 3.

[8] U. Z.: „Költözzetek innen el” – fenyegető levél a délvidéki szlovákoknak https://delhir.info/2021/10/24/koltozzetek-innen-el-fenyegeto-level-a-delvideki-szlovakoknak/
Lásd még: Mielőbb elfogni a begecsi szlovákok fenyegetőit. Magyar Szó, 2021. október 27. 6.

[9] VMSZ-es képviselői erkölcs: Egy fenékkel több lovat megülni?
https://delhir.info/2021/07/18/vmsz-es-kepviseloi-erkolcs-egy-fenekkel-tobb-lovat-megulni/, 2021. július 18.

[10] Balla Lajos: Mi zajlik a Tanyaszínház-paraván mögött? https://www.szabadmagyarszo.com/2021/09/07/mi-zajlik-a-tanyaszinhaz-paravan-mogott/, 2021. szeptember 7. 16:44

[11] v-ár: Kulcskérdés a kisebbségek helyzete. Magyar Szó, 2021. október 29. 4.

[12] Ternovácz István: Herkóca - a vajdasági etnikai tisztogatás szimbóluma https://www.vajma.info/cikk/tukor/2581/Herkoca-a-vajdasagi-etnikai-tisztogatas-szimboluma.html, 2009. május 6. 9:42

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése