Oldalak

2021. november 20., szombat

ENSZ tanácsadó: Minek egyáltalán az a falfestmény? Lépjenek már túl rajta!

 ENSZ tanácsadó: Minek egyáltalán az a falfestmény? Lépjenek már túl rajta!

 Alice Wairimu Nderitu (Fotó: Beta/Medija centar Beograd)

2021-11-20 12:46

Egy olyan társadalom, amely tagadja a népirtást, nem tud előre jutni , jelentette ki szombaton a háromnapos szerbiai látogatásán tartózkodó Alice Wairimu Nderitu, az ENSZ népirtás megelőzésével foglalkozó különleges tanácsadója.

– Mindaddig, amíg léteznek olyan befolyással bíró embercsoportok, amelyek tagadják, hogy Srebrenicában, vagy Ruandában népirtás történt, vagy tagadják a Holokausztot, addig az a társadalom nem tud előre jutni – nyilatkozta Nderitu a Szabad Európa Rádiónak.

A tanácsadó úgy értékelte, hogy Szerbiának nem sikerült szembenéznie a múlttal, és hozzátette, azok, akik a népirtást tagadják, a jövőben esetleg bekövetkező dolgoktól való félelemmel túszul ejtették a fiatal generációt.

– A fiatal generációknak a jövőbe kell tekinteniük, és arról pozitívan gondolkodniuk – mondta, és aláhúzta, figyelemmel kíséri a boszniai helyzetet, valamint a Ratko Mladić belgrádi falfestménye körüli eseményeket.

Hozzátette, szükséges beszélni a dolgokról, nemcsak magáról a falfestményről, hanem mindarról, ami annak hátterében van.

– Miért kell maguknak egyáltalán az a falfestmény? Túl kell ezen lépni, és azzal a kérdéssel kell foglalkozni, hogy miért akarnak emberek Ratko Mladićtyal azonosulni, méghozzá annyira, hogy készek megvédeni az őt ábrázoló falfestményt is – mondta Nderitu.

Az ENSZ tanácsadója kiemelte, szükséges küzdeni a gyűlöletbeszéd és a népirtás tagadása ellen, mert mint fogalmazott ez a jelenség más országokban is tetten érhető.

https://szmsz.press/2021/11/20/ensz-tanacsado-minek-egyaltalan-az-a-falfestmeny-lepjenek-mar-tul-rajta/


Vojvođanski klub: Da li je Vučić noćas lepio Mladićeve plakate po Novom Sadu?

Vojvođanski klub jasno, glasno i nedvosmisleno stoji i kaže da je Ratko Mladić osuđeni ratni zločinac i da ne zaslužuje ni u jednom gradu da se ulica nazove po njegovom imenu, već zaslužuje jedino da mu se ime spominje po zlu i kao opomena.

Plakati osuđenog ratnog zločinca koje su osvanule po Novom Sadu, gradu koji je kolevka multikulturalnosti, zapravo su odraz njihovog kukavičluka. Njihovog straha od ponovnog poraza.

Postavljamo pitanje predsedniku Srbije Aleksandru Vučiću: Gospodine Vučiću, da li ste to vi noćas svraćali u Novi Sad i lepili Mladićeve plakate, kao onomad dok ste bili radikal? Jer radikal ste i sada.

Mi stojimo naspram njih - kukavica, onih koji su profitirali u svojoj ratnohuškačkoj politici devedesetih godina onih koji su potpuno zatrovali i osiromašili društvo i narod, zatvorili im sve vidike, udaljavajući ih svakim danom od Evrope i pravih vrednosti, stvarajući tako samo prostor za pljačku.

Naša je dužnost da odbranimo čvrste temelje antifašizma na kojima sva moderna društva počivaju. Odbranićemo ih zajedno jer nas je mnogo više.

Pred fašizmom se ne povlači.

Fašizam se napada!

U Novom Sadu, 20. novembra 2021.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése