Oldalak

2021. november 30., kedd

Szabadka: Felavatták I. Péter király szobrát

Szabadka: Felavatták I. Péter király szobrát - A cikkhez tartozó kép
I. Péter király szabadkai szobra (Fotó: Dinovizija)
 
2021. november 30. 16:11

Szabadkán kedd délben ünnepélyesen felavatták I. Péter szerb király szobrát, amely a Jadran épülete előtt kapott helyet. Az avatáson Aleksandar Vućić államfő képviseletében Darija Kisić Tepavčević munkaügyi miniszter vett részt, aki Stevan Bakić polgármesterrel leplezte le az alkotást.

A miniszter elmondta, hogy 100 évvel ezelőtt halt meg I. Péter, aki az egyik legjelentősebb uralkodó volt, akire győztesként és országegyesítőként tekintenek. Vezetésével Szerbia győzelmet aratott a balkáni háborúkban, illetve az I. világháborúban, s felszabadult az oszmán elnyomás alól, s létrehozta a Szerb-Horvát-Szlovén Királyságot. Szerbia polgárai ma egy rendezett, demokratikus, fejlődő, szabad államban élhetnek, amihez hosszú út vezetett évszázadokon át, s ezért kötelesség emlékezni az elődökre, mondta Darija Kisić Tepavčević miniszter.

Stevan Bakić polgármester arról beszélt, hogy a mai nap történelmi és fenséges Szabadka számára, amikor Szerbia legészakibb városa tiszteleghet I. Péter, a legkedveltebb uralkodójának emléke előtt. 1912-ben a király délre indult, hogy felszabadítsa a történelmi területeket, majd a munkát 1918-ban itt, északon fejezte be, ahol nagy örömmel és megkönnyebbüléssel várták a seregét. Sajnos a gazdasági és politikai válságok miatt mostanáig kellett várni, hogy a politikai stabilitásnak, gazdasági fellendülésnek és Aleksandar Vučićnak köszönhetően elődeink előtt ily módon is tisztelegjünk.

Az ünnepi beszédek után felszentelték a szobrot. Az ünnepségen részt vett Dejan Savić, a köztársasági elnök tanácsadója, Bojan Šoralov, az Észak-bácskai Körzet vezetője, dr. Pásztor Bálint, a szabadkai városi képviselő-testület elnöke, Kern Imre, a polgármester helyettese, a magyar, a bunyevác és a horvát nemzeti tanácsok képviselői és mások.

A szobor 4,2 méter magas, a súlya 1,3 tonna, s egy 5,6 méteres márvány talapzaton áll. Zoran Ivanović akadémia szobrász munkája.

A szobor felállításáról Szabadka Város képviselő-testülete döntött 2020. május 28-án. Akkor döntöttek arról is, hogy a horvát és a magyar közösség is felállít egy-egy szobrot Ivan Antunović püspök, illetve Bíró Károly polgármester emlékére.

N. E.

https://www.vajma.info/cikk/vajdasag/27169/Szabadka-Felavattak-I_-Peter-kiraly-szobrat.html

Magyar Mozgalom

2021. november 30. 10:41

Minden jóérzésű magyar embernek görcs áll a gyomrába, ha Szabadka központjában jár és látja az előkészületeket a Péter királyt ábrázoló megszállási emlékmű avatására. Ezzel a gigantikus szoborral a nacionalista szerb hatalom és annak szabadkai fiókintézete a VMSZ hathatós együttműködésével újra meggyaláz bennünket Trianon emlékével. A több mint 10 méter magas szobor, amely rátelepszik Szabadka központjára, minden pillanatban azt sugallja nekünk, hogy ez nem a mi földünk, nem a mi városunk, egyre kevésbé van itt keresnivalónk.
Szégyelljék magukat mindazok, akik ehhez tapsolnak. Reméljük a vajdasági magyarok áprilisban kétszer is meggondolják, hogy újra a magyarság érdekeit semmibe vevő, a nagyszerb ideológiát kiszolgáló családi vállalkozásra szavaznak vagy a változásra.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése