Oldalak

2021. december 22., szerda

A DSS és a szerb radikálisok holnap az 1944-es magyar áldozatok emlékműve ellen tüntetnek

Portálunkon többször írtunk már az Újvidékre tervezett amorf turulmadárról, amely az 1944/45-ben legyilkolt áldozatoknak állítana emléket.

Mint megírtuk az emlékmű nem csak a magyar áldozatoknak. Hanem például a magyar hatóságok ellen terrorcselekményeket elkövető, de Titó kommunistáinak szintén az útjában álló csetnikeknek és szélsőjobboldali szerb mozgalmak áldozatainak is emlékhelye lenne. Ezen felül az emlékmű helyszíne, illetve kivitelezése sincs összhangban az újvidéki magyarság közel 30 esztendős hagyományával, miszerint a megemlékezéseket a Futaki úti temetőben tartották már a ’90-es évek dereka óta a helyi magyarok, ahová Makovecz Imre egy emlékművet is tervezett. Ám mindez a VMSZ-t nem érdekli, hiszen évek óta (2018-óta, a – szerk) próbálják tető alá hozni azt az emlékművet, amely most a magyarellenes szerb politikai pártoknak sem tetszik.

A szélsőjobbos Szerb Radikális Párt és a DSS ugyanis puszta magyarellenességből ágál az emlékhely ellen, amely még el sem készült. Holnapra még egy tüntetést is bejelentettek, épp az adventi időszakban, csupán néhány nappal a katolikus karácsony előtt, amely szintén üzenet értékű. 

A soviniszta pártok bejelentették, hogy lehetőségeikhez képest akadályozni fogják, hogy megépüljön az emlékmű, amelyhez szerintük többek között háborús bűnös magyarok nevei is kötődnének (igaz, az emlékművön nevek nem szerepelnének – a szerk.). Ezzel ellentétben az igazság az, hogy Újvidéken előre eltervezett etnikai tisztogatásokat hajtottak végre 1944 és 1945-ben, amelyben számos gyermeket, asszonyt és aggastyánt, papokat, előrjárókat, kétkezi munkásokat is megkínoztak és kivégeztek.

Vajon ugyanezen pártok azt is megvizsgálnák-e, hogy az újvidéki Duna-parton álló “hideg napoknak” emléket állító emlékmű megemlékezik-e olyan kivégzett személyekről is, akik a magyar hatóságok ellen követtek el orvgyilkosságokat és akiket bírósági úton írtéltek el?! Esetleg mit szólnának, ha ilyen felülvizsgálatot követelne valamely magyar párt vagy mozgalom? 

A tény továbbra is az, hogy nem történt meg a valódi bocsánatkérés a szerb politikum részéről az 1944/45-ös események miatt (Tomiszlav Nikolity Csúrogon csak a gyilkosságokat ítélte el, amelyet morálisan nem tartott helyes cselekedetnek, de a bocsánat szót nem mondta ki – a szerk.), egyetlen egy tömegsírt sem tártak fel 77 év alatt, és egyetlen egy gyilkost sem vádoltak meg vagy ítéltek el és már valószínűleg sosem fognak.Így máig sem tudjuk, hogy mennyi áldozata volt a második világháború utáni etnikai tisztogatásoknak, amelyről Titónak közvetlen tudomása volt. A kutatások valahol 20 és 60 ezer közé teszik a számot, míg az elűzött és kisemmizett lakosság száma ennek sokszorosa és akkor a svábokról még nem beszéltünk, akik szintén jelentős számban éltek Újvidéken.

Sajnos a jelek szerint 1944 tele óta sem sok minden változott, hiszen ha a magyargyűlölőknek kedve tartja továbbra is az újvidéki utcákon garázdálkodhatnak a magyar áldozatok emlékét gyalázva. 
 

https://delhir.info/2021/12/22/a-dss-es-a-szerb-radikalisok-holnap-az-1944-es-magyar-aldozatok-emlekmuve-ellen-tuntetnek/

Kapcsolódó:

Makovecz-emlékmű helyett amorf földbegyökerezett turul szobrot kapnak az újvidéki 1944-45-ös áldozatok

A VMSZ megerősítette: nem a magyaroknak állítanak 44/45-ös emlékművet Újvidéken

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése