Oldalak

2021. december 7., kedd

Tájékoztatás és „tájékoztatás” (2 .)

A Magyar Szó szerint Szerbiában minden rendben

A Magyar Szó, 2021. december 7-ei címoldala

A Magyar Szó nevű (Pásztor Pista) lap szerint Szerbiában a minden rendben van: „Jön a tél”, „Az EU-és a Nyugat-Balkán összetartozik” és – ami a legfontosabb – „Érkezik a 20 euró”.
A december 7-ei fő hír – a lap szerint –, hogy „a kragujevaci Állami Adatközpontban működésbe helyezték az ország első mesterséges intelligencia platformját, amely valójában egy utolsó generációs, magas képességekkel ellátott szuperszámítógép, amely rövid idő alatt nagy mennyiségű adatok feldolgozására képes. A régió legnagyobb szuperszámítógépének működésbe helyezésén jelen volt Aleksandar Vučić államfő, Ana Brnabić kormányfő”[1]
A december 4-ei tömegtüntetésékről, útlezárásokról, amelyek közvetlen kiváltója az állami kisajátításról és a népszavazásról szóló törvények elfogadása volt, a lapban egy sort nem lehet olvasni.

Ezzel szemben, az év elején indult, az United Media Digital Kft. alapította Nova nevű belgrádi napilap 2021. december 7-ei (137.) számának címoldalán például a (tömeg)tüntésről készült fotó és a lapban olvasható írások címei vannak:
– Nincs megosztás és szétszéledés, szombaton ismét zárlat
– A jogászok a Novanak megállapították: az elnök (kezében) tartja a hatalom mind a három ágát – Vučić elrabolta az államot, most törvényeket is ír
– Hogy itt komoly patológiáról van szó, mutatja a tény, hogy a kormány és a parlament az ő utasítására hoztak törvényt, amelyik most Vučićnak nem tetszik. Vučićnak, tehát, nem tetszenek a saját elképzelései. Radoje Domanović (szerb szatíraíró, újságíró és pedagógus)[2] erről azt mondaná „nem akarja Rajko, ahogy a Rajko akarja” – mondta Božo Prelević (ügyvéd és a Szabad Szerbia Képviselőházának tagja) a lapnak.[3]
A Nova az eseményekkel kapcsolatos interjút is közöl Jelena Stupljanin színésznővel, A lázadás az józan ész védelmének utolsó sánca[4] címmel.  
Ha valaki valamiről nem vesz tudomást, azt általában struccpolitikának szokták nevezni.
A szerb nyelvű rezsimhű, de a független napilapok központi témáját továbbra éppen az említett események képezik és annak latolgatása, hogy vajon a Pásztor István által „kedves Ácónak”[5] nevezett szerb elnök – a tömegek nyomásának engedve – hajlandó lesz-e visszavonni a polgárokra, a demokráciára és a jogállamiságra nézve hátrányos két törvényt. Ettől függ ugyanis, hogy a szerbiai események a továbbiakban milyen irányt vesznek: Radikalizálódik-e vagy csillapodik a népharag?
Értem én, hogy a Magyar Szó szerkesztősége nem akar az eseményekkel kapcsolatban állást foglalni, de az ilyen szerkesztéspolitika már kontraproduktív. A színésznő szavait idézve, ellenkezik a józan ésszel, de a szakma összes szabályával is! Vagy rólunk magyarokról nincsen szó? Ezek a törvények ránk nem vonatkoznak?
Mi lesz a lappal ha a népharag nyomán, vagy az április 3-ai választásokon netán/mégis hatalomváltásra kerül sor? Akkor is Pásztor István és Hajnal Jenő utasításait/politikáját követik? Milyen lap ez, miféle újságírás ez?

BOZÓKI Antal
Újvidék, 2021. december 7.
__________
[1] mh: Üzemben a szuperszámítógép. Magyar Szó, 2021. December 7. 1-4.
[2] Radoje Domanović (Ovsište, 1873. február 16.Belgrád 1908. augusztus 17.) https://hu.wikipedia.org/wiki/Radoje_Domanovi%C4%87
[3] Jelena Jelovac: Vučić oteo državu, sad piše i zakone. Nova, 2017. december 7. 4.
[4] Pero Jovović: Pobuna je poslednji bedem odbrane zdravog razuma. Nova, 2017. december 7. 6.
[5] F.F: „Kedves Ácó” ma Szabadkára látogat https://delhir.info/2021/11/19/kedves-aco-ma-szabadkara-latogat/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése