Oldalak

2022. január 17., hétfő

A szerbiai polgárok 70 százaléka fittyet hányt Vučić népszavazására

Alacsony volt a részvételi arány vasárnap a rengeteg incidens, szabálytalanság (és minden bizonnyal csalások)  mellett lezajlott  szerbiai alkotmánymódosító népszavazáson, amelyen a hivatalos jelentések szerint 20 óráig a szavazásra jogosultak mindössze 30,63 százaléka vett részt.

Az első hivatalos eredmények szerint az igen szavazatok száma 343 436 (vagyis 61,84 százalék) – a nem szavazatok száma 206 031 (vagyis 37,10 százalék). Belgrádban többségben voltak a nem szavazatok – 54  százalék szavazott nemmel, 46 százalék igennel, ami az elemzők szerint  hosszú idő óta a Vučić-rezsim első fiaskója a szerb fővárosban.

Az alkotmánymódosítás a szerb alaptörvény azon részére vonatkozik, amely a bírók és az ügyészek kinevezéséről szól.

A népszavazási kampány nem volt erőteljes, a haladó-szocialista-VMSZ-es rezsim az igen mellett érvelt, míg az ellenzék szerint nemmel kellett szavazni, mert nem volt megfelelő a tájékoztatás vagy nem elegendőek a tervezett módosítások. A referendumon ezúttal nem volt érvényességi küszöb, annak megszűnéséről tavaly „döntött” a 2020-as elcsalt választásokat hűen tükröző szerbiai „képviselőház”.

https://delhir.info/2022/01/17/a-szerbiai-polgarok-70-szazaleka-fittyet-hanyt-vucic-nepszavazasara/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése