Oldalak

2022. február 6., vasárnap

„Lovasítás” (3.)

Egy téves ideológia terjeszkedése – a szellemi életünk tönkretétele!

Varjú Márta (Léphaft Pál karikatúrája, Magyar Szó, 2011. június 25. 20.)

A véemeszes MNT „alapította” és a közszolgálatú magyar nyelvű sajtó állapota katasztrofálisnak is nevezhető.
Ezekben naponta sértik meg nem csak az újságírói szakma szabályait és erkölcsi kódexét, de a szerb alkotmány rendelkezését is, miszerint „mindenkit megillet a közérdekű kérdésekről való hiteles, átfogó és kellő időben történő tájékoztatásra való jog”, amit a tömegtájékoztatási eszközök „kötelesek tiszteletben tartani” (51. szakasz).[1]
Ez a sajtó egyszerűen nem tájékoztat azokról a szerbiai és délvidéki/vajdasági eseményekről, amelyekben bármilyen bírálat vagy kritika fogalmazódik meg a jelenlegi hatalom számlájára, amelynek a VMSZ is a részese.
A vajdasági ellenzéki magyar szervezetek tevékenységével kapcsolatos események a nyomtatott sajtóban még csak közlemény formájában sem jutnak el a magyar közösség tagjaihoz.
Ennek az lett az eredménye, hogy az itteni magyarok az internetről vagy a szerb nyelvű sajtóból értesülhetnek arról, hogy valójában mi is történik körülöttük. Ez alól kivételt képez a Vajdasági RTV némelyik esti híradója és néha a Napjaik c. műsor, attól függően, hogy éppen ki a szerkesztő, illetve a műsorvezető.

Az MNT 2011. június 23-ai ülésén – az akkor még véemeszes Korhecz Tamás elnökletével –, „több mint négyórás vita után”[2] leváltották Pressburger Csabát, a Magyar Szó főszerkesztőjét.
– Az MNT ülésének kezdetén mintegy ötvenen – köztük a lap dolgozói és Tolnai Ottó Kossuth-díjas író – demonstráltak a Magyar Ház előtt. Az újságírók mécseseket gyújtottak és kifüggesztették az 1848-as 12 pont egy példányát, rajta kiemelve az első, a sajtószabadságra vonatkozó passzust. A Magyar Szó főszerkesztőjének leváltására irányuló kezdeményezést[3] bírálta a Szerbiai Újságírók Független Egyesülete (NUNS) és a vajdasági magyar újságírók érdekvédelmi szervezete is, mert úgy látják, hogy politikai okokból távolítják el Pressburger Csabát a vajdasági magyar lap éléről – közölte akkor az MTI.[4]
Egyetlen napilapunk megbízott főszerkesztőjének a testület – még azon az ülésen – Varjú Mártát nevezte ki, akit 2012. szeptember 27-én választottak meg „szokványos módon”, négyéves mandátummal, majd 2016. szeptember 27-én[5] és 2020. szeptember 18-án újraválasztották.[6] Csakúgy, mint a temerini Ökrész Rozáliát a Magyar Szó Kft. igazgatóját. 
– Az említett posztokra Varjún és Ökrészen kívül senki más nem adta be a pályázatát – írta a Szabad Magyar Szó.[7] De minek is pályázott volna valaki, kár lett volna a bélyegért. Ez már döntött ügy volt!
– Ökrész Rozália 2012-ben (szeptember 27-én – B.A.)[8] került a Magyar Szó élére, s azóta ő az igazgatója a cégnek. Az ő ideje alatt távolították el vagy mondtak fel önként azok a munkavállalók, akik nem értettek egyet a lap szerkesztéspolitikájával, amely Varjú Márta főszerkesztői posztra történő érkezésével abban merült ki, hogy a VMSZ-ről egyetlen kritikai hang se jelenhet meg, a párt politikusaival hímes tojásként bántak és bánnak a magukat újságírónak tartó személyek – írta az internetes portál annak kapcsán, hogy Ökrész 2020. december 1-jével a VMSZ köztársasági képviselője (is) lett[9]. Talán azért, hogy nagyobb legyen a nyugdíja?
Az „oklevesles közgazdász” Ökrész (1957) életrajzát – valamilyen oknál fogva – nem találni sem a VMSZ,[10] de a szerb parlament hivatalos honlapján sem,[11] ami enyhén szólva furcsa. 
A vállalat élére a „tartományi közigazgatásból”[12] került, ahol Pásztor István is dolgozott. Ismereteim szerint, korábban köze nem volt az újságíráshoz, de a nyomdászathoz sem.[13]
Varjú és Ökrész irányítása alatt a Magyar Szó Kft. óriási átszervezésen esett át, ami a szerkesztőséget érintette a legjobban. Szerkesztőket váltottak le,[14] „kiváló újságírók kerültek az utcára”,[15] vagy maguk hagyták ott a szerkesztőséget, amely úgyszólván „megtizedelődött”.[16]
A Kilátó című irodalmi rovat szerkesztőjét – ugyancsak József Attila-díjas költőt, írót – például azért menesztették, mások szerint „Varjú Márta kirúgta”,[17] mert közölte az egyik irodalomtörténész „negatív kritikáját a VMSZ főnökasszony (Lovas Ildikó) könyvéről” és „egy hasonló hangnemű jegyzetet”, az egyik (időközben elhunyt) egyetemi tanárról, íróról, „aki kedvenc időtöltéseként halálra szokta dicsérni az érinthetetlen Lovast”.[18]
Ilyen tisztogatás volt az ugyancsak MNT által „alapított”Hét Napban is.[19]
Akárcsak „a vajdasági magyar könyvkiadást”, a Magyar Szó és a Hét Nap Lapkiadó Kft-t is „alapvetően a szerb és a magyar állami támogatás tartja felszínen”.[20]

Matuska Márton, a Magyar Szó neves újságírója és az 1944/45-ös vérengzések kutatója már 2015. január 12-én „(panasz)levéllel fordult a Magyar Nemzeti Tanács elnökéhez, a Tanács egyes tagjaihoz, valamint az MNT Tájékoztatási Bizottságához, azzal a kéréssel, hogy vizsgálja meg az állítást, amely szerint a Magyar Szó cenzúrázza a kéziratokat”.[21]
– Sajnálatos, hogy ma, amikor nincsenek házi belügyesek, a Magyar Szó mégis csupán egy pártnak a szolgálatában áll. Ez viszont már a mi dolgunk, nem egy belgrádi belügyminiszter, vagy titkosrendőrség rendelte ezt el, másként is csinálhatnánk, másként kellene csinálnunk. Csakugyan – írta akkor Matuska.[22]
„A vajdmagyar médiavalóság körültekintő leírását” a Magyar Szó 14 újságírójának 2016. június 8-ai Vádirat című levele foglalta össze. Ebben, egyebek mellett, az áll, hogy „politikai retorzió okán a közszolgálati napilap vezetősége sárba tiporja mind a sajtószabadságot, mind az újságírók önbecsülését, jogait és egzisztenciáját”.[23] Azóta a helyzet csak rosszabbodott.
Az „alákérdezős politikusi interjúk királynőjének” [24] is nevezett Varjú, a történtek ellenére, már csaknem tíz éve főszerkesztője a lapnak. Ez idő alatt „Lovas Ildikó pártjának (a véemesznek – B.A.) szócsövévé” silányították. A vasárnapi számában az író-műfordítónak (a Terasz nevű oldalon) állandó rovata is van. Egyesek véleménye szerint, „tandemben”[25] szerkesztheti(k) a lapot.
Ideje lenne nyilvánosságra hozni, hogy akkor Lovas Ildikó hol van munkaviszonyban, a VMSZ Elnökségében, az MNT-ben, a VM4K-ban, a Magyar Szóban? Vagy mindezeknél? Nincs egy MNT tanácsnok se, aki ezt a kérdést az ülésen felvetné?

A nyilvánosság, a közvélemény általában – a sajtó állapota miatt is – egyáltalán nem, illetve részben, vagy csak utólag értesül az eseményekről, többnyire ennek vagy annak a „hallgatni kényszerülő”[26] értelmiséginek, írónak, újságírónak, színésznek,[27] tanárnak – a szakmából vagy éppen (családostól való) külföldre távozása kapcsán.
Az Autonómia portálon, A vajdasági magyar irodalom halott – vagy csak tetteti magát? című, 2022. január 29-ei online kerekasztal-beszélgetés
[28] egyik kommentárjában még „Lovas-Pásztor-féle biopolitikai terrort, azaz egzisztenciális zsarolást”[29] is említenek.
Mindez nagyban hozzájárul(t) nem csak a délvidéki/vajdasági magyar művelődési és szellemi élet elszegényítéséhez/elszegényedéshez, tönkretételéhez, „szétveréséhez”, illetve „lovasításához”, de sokaknál „a távozás gondolatának formálódásához”[30] is.
A kerekasztal-beszélgetés során, Orcsik Roland, író, költő, az irodalomra való politikai ráhatás kapcsán, hangoztatta, „ha a támogató, a politika túl közel kerül az irodalomhoz, akkor ellehetetleníti a levegőt. Minél inkább engedné a nyilvános kommunikációt, annál gazdagabbá teszi azt, amit képvisel. Ennek a korlátozása, központosítása, nehezíti mindezt” – mondta Orcsik.[31] Éppen ez a „levegő” hiányzik a mostani délvidéki/vajdasági magyar szellemi és közéletből!
Ez a beszélgetés kezdete lehet(ne) egy nyílt, őszinte, tárgyilagos dialógusnak a magyar irodalom, a művelődés, a könyvkiadás, a tájékoztatás, stb. helyzetéről.
Lehet(ne), talán, de egyáltalán nem biztos, hogy lesz is. Vannak ugyanis, akik (még) nem mernek megszólalni, elmondani, hogy „a kulisszák mögött mi zajlott”/zajlik, félve, hogy esetleg munka nélkül maradnak, hogy nem közlik az írásukat, adják ki a könyvüket, stb. Pedig erre szükség lenne. A Pásztor-Lovas-Hajnal-Varjú-Ökrész ötösfogat
kártékony köztevékenységének teljes méreteivel való szembesülés és a következményeinek orvoslása miatt is.
Ennek előbb utóbb meg kell történnie. Másként nem léphetünk tovább!
Az április 3-ai szavazás erről is szól!

BOZÓKI Antal
Újvidék, 2022. február 6.
__________
[1] A Szerb Köztársaság Alkotmánya / Ustav Repubike Srbije. Az SZK Hivatalos Közlönye, 98/2006. szám https://www.mnt.org.rs/dokumentum/torvenyek-es-egyeb-jogi-dokumentumok-magyar-nyelven
[2] Pressburger Csaba https://www.vamadia.rs/profil/pressburger-csaba
[3] Le akarják váltani a vajdasági Magyar Szó főszerkesztőjét https://index.hu/kultur/media/2011/06/22/le_akarjak_valtani_a_vajdasagi_magyar_szo_foszerkesztojet, 2011.06.22. 16:38, módosítva 16:40
[4] Leváltották a vajdasági Magyar Szó főszerkesztőjét https://index.hu/kultur/media/2011/06/23/levaltottak_a_vajdasagi_magyar_szo_foszerkesztojet/, 2011. június 23. 21:44 Lásd még Pesevszki Evelyn: „A Duna sem mossa le a Magyar Nemzeti Tanácsról”. Magyar Szó, 2011. június 23. 4.
[5] Németh Zoltán: Magyar Szó magyar szellemiségben https://www.magyarszo.rs/hu/4179/kozelet_media/212996/Magyar-Sz%C3%B3-magyar-szellemis%C3%A9gben.htm, 2019. december 25. 15:39
[6] A Magyar Szó és a Hét Nap vezetőségéről is döntött az MNT
https://pannonrtv.com/rovatok/politika/magyar-szo-es-het-nap-vezetosegerol-dontott-az-mnt, 2020. szeptember 18. 13:10 és 11:15
[7] Varjú Márta marad a Magyar Szó főszerkesztője, https://szmsz.press/2020/09/12/varju-marta-marad-a-magyar-szo-foszerkesztoje/, 2020. szeptember 12. 11:09
[8] P.E., dió: Varjú Márta a Magyar Szó főszerkesztője. Magyar Szó, 2012. szeptember 28. 1. és 4.
[9] Köztársasági képviselő lett a Magyar Szó igazgatója https://szmsz.press/2020/12/01/koztarsasagi-kepviselo-lett-a-magyar-szo-igazgatoja/, 2020. december 1. 18:49
[10] Ökrész Rozália https://www.vmsz.org.rs/rolunk/szemely/okresz-rozalia-0
[11] Rozália Ökrész http://www.parlament.gov.rs/ROZALIJA_EKRES.1167.891.html
[12] Lásd a 8-as alatti írást.
[13] Lásd még: Ökrész Rozália saját fia bérének rendezése okán szólalt fel a parlamentben https://delhir.info/2022/02/03/okresz-rozalia-sajat-fia-berenek-rendezese-okan-szolalt-fel-a-parlamentben/ és az Ezer eurós fizetéssel alkalmazták Ökrész Rozália politikus fiát
https://delhir.info/2021/12/07/ezer-euros-fizetessel-alkalmaztak-okresz-rozalia-politikus-fiat/
[14] MTTK: Közlemény Kontra Ferenc leváltása kapcsán
http://www.magister.uns.ac.rs/index.php/hu/1114-kozlemeny-kontra-ferenc-levaltasa-kapcsan és http://bozokiantal.blogspot.com/2015/10/mttk-kozlemeny-kontra-ferenc-levaltasa.html?m=0, 2015. október 21. ; Október 23. – Médiaforradalom? - Magyar Szó helyett Szabad Magyar Szó
https://becejski-mozaik.co.rs/kolumne/okom-kamere/item/7284-oktober-23-mediaforradalom-magyar-szo-helyett-szabad-magyar-szo; Botrányoktól hangos a vajdasági magyar média!
https://hetnap.rs/cikk/Botranyoktol-hangos-a-vajdasagi-magyar-media-20931.html, 2015. október 29.
[15] Lásd Németh Zoltán írását az 5-ös jegyzetben.
[16] Uo.
[17] VMDK közlemény: Kontra Ferenc végérvényesen leváltva! https://hetnap.rs/cikk/Kontra-Ferenc-vegervenyesen-levaltva-20908.html, 2015. október 18.
[18] Bódis Gábor: Vajdmagyar ki kicsoda http://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=6523, 2015. október 14.
[19] Kirúgták a Hét Nap korábbi főszerkesztőjét. https://szabadmagyarszo.com/2017/06/11/kirugtak-a-het-nap-korabbi-foszerkesztojet/, 2017. június 11. [11:24]. Lásd még H.Á: Kirúgták Tomek Viktort http://delhir.info/2017/06/11/kirugtak-tomek-viktort/, 2017. június 11., és Tóth Lívia: Talpai Lóránt lesz a Hét Nap új főszerkesztője https://hetnap.rs/cikk/Talpai-Lorant-lesz-a-Het-Nap-uj-foszerkesztoje-23236.html , 2016. szeptember 23.
[20] Markó Anita: „Ha nem is boldogan” https://magyarnarancs.hu/konyv/ha-nem-is-boldogan-245703, 2022. február 2. 21:00
[21] Matuska Márton a cenzúrát gyakorló Magyar Szó-ról. PÁSZTOR TERELGETI A MAGYAR SZÓ NEVŰ BIRKÁT IS. A levél teljes szövege itt található: https://www.facebook.com/vicei.karoly, 2022. január 28. 22:55
[22] Uo.
[23] Vádirat – magyarul. http://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=7854, 2016. június 8. Szerb nyelvű szöveg: http://www.autonomija.info/zaposleni-u-madar-so-u-optuzili-svm-za-pritiske.html, 2016. június 6. és http://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=7852, 2016. június 8.
[24] Pressburger Csaba: A legmulatságosabb nyájterelési kísérlet. Családi Kör, 2022. január 27. 5.
[25] Uo.
[26] https://www.facebook.com/emese.rajsli, 2021. január 30. 14:47
[27] Lásd például Pressburger Csabának Balázs Áronnal, az Újvidéki Színház vezető színészével készült Nem akarok mindenáron színpadon lenni c. interjúját. https://szinhaz.net/2021/11/24/nem-akarok-mindenaron-szinpadon-lenni/?fbclid=IwAR3Wvr5t72tqirmGA9UIKHcFlvJJ2QyfOid5eg1cZt_VYyCBzSRPoO8w-eM, 2021. július-szeptember

[28] A vajdasági magyar irodalom halott – vagy csak tetteti magát? https://www.youtube.com/watch?v=uDyEcOkf-Dk
[29] Lásd a 26-os alatti oldalon.
[30] Lásd a 27-es alatti interjút.
[31] Tómó Margaréta: Él a vajdasági magyar irodalom, de nincs hozzá viszonyunk? https://szmsz.press/2022/01/31/el-a-vajdasagi-magyar-irodalom-de-nincs-hozza-viszonyunk/, 2022. január 31. 14:06

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése