Oldalak

2022. február 15., kedd

Politikai okok miatt felmondott az erdélyi Transindex teljes szerkesztősége

2022. február 15. – 11:11

Politikai okok miatt felmondott az erdélyi Transindex hírportál teljes szerkesztősége kedd délelőtt – írja a lap szerkesztőségének közös közleménye. A felmondást a szerkesztőségi tagok egyenként írták alá: Babos Krisztina, Bakk-Dávid Tímea, Gál László, Gyöngyi Annamária, Horváth-Kovács Szilárd, Kádár Kata, Kicsid Attila, Kulcsár Árpád, Tőkés Hunor, Kolozsi Emese, Vig Emese.

„Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata. Miért? Azért, mert úgy érezzük, a munkánk ezen az intézményen belül már teljességgel ellehetetlenült, és tovább már nem tudjuk a legjobb szakmai tudásunk szerint ellátni azt a feladatot, ami a mindenkori szabad sajtó feladata lenne. Az indulás óta sokszor változott a csapat és sok mindenben változott a Transindex is, de abban biztosan nem, hogy most is ugyanazon értékek mellett tartjuk fontosnak kiállni, mint egykor,

és hogy most sem vagyunk hajlandóak semmilyen politikai erő elvárásai szerint végezni az újságírói munkánkat”

– áll a közleményében.

„Mindannyian észleljük, hogy az elmúlt időszakban egyre inkább beszűkültek az erdélyi magyar szólásszabadság és nyilvánosság terei. Közel két éve a fennmaradásunkért küzdünk egy olyan politikailag meghatározott környezetben, amelyben a sajtó már csak két út közül választhat: vagy kapitulál és gyakorlatilag szócsőként működik tovább különféle politikai érdekek elvárásai szerint, vagy pedig megpróbálja ellátni a feladatát, viszont ez esetben azt kockáztatja, hogy ellehetetlenítik. Mi az utóbbi utat választottuk, és most csomagolunk, mert más választásunk nem maradt” – írják.

A közlemény szerint a Transindex többségi tulajdonosa a lap eladására készül. Kiemelik, hogy a jelenlegi kontextusban már nem látják biztosítottnak az újságírói függetlenséget.

„Nem ért minket váratlanul, de mégis nehéz most felfognunk, hogy ami több évtizedig a Transindex volt, mostantól már megszűnik létezni”

– írják.

A Transindex tavaly novemberben támogatói kampányt indított, mert úgy látták, hogy veszélybe került az újság működése. Ekkor azt írták, hogy a portál fenntartása az olvasók hozzájárulása nélkül már nem lehetséges. A Transindexet 1999-ben alapították, a szerkesztősége Kolozsváron található, a portál jelszava eddig az volt: „a napos oldal”.

A Telex az indulása óta szoros kapcsolatot ápol a Transindexszel. Több nemzetközi pályázatot nyertünk együtt, és több olyan cikket is olvashattak, amelyet közösen írtak telexesek és transindexesek.

https://telex.hu/kulfold/2022/02/15/politikai-okok-miatt-felmondott-az-erdelyi-transindex-teljes-szerkesztosege

 

2022. február 15. 17:56

Minden napra jut egy, a magyar sajtó haláláról szóló hír. Ez itt most különösen megrázónak tűnik, hiszen az erdélyi magyar sajtó utolsó hiteles hír- és véleményközlő felülete tűnik el. Van még ugyan a maszol.ro - de ez senkit se tévesszen meg. Az a Nagy-Debreczeni Hajnal vezeti, akinek egyetlen újságírói teljesítménye, hogy Kelemen Hunor kabinetfőnökének a felesége. Ennyit a politikai kontrollról, és hogy mi, hova van bekötve. Kézivezérlés minden szinten, maximális fordulatszámon. Ennyit arról, hogy az erdélyi magyarok miért nem tájékozottak, hogy ki milyen propagandát nyom le a torkukon.
Érdemes kétségbeesni? Nem, már rég nem. Az elmúlt években egyik romániai magyar lap tűnt el a másik után. Tömegesen hagyták ott újságírók a pályát. Tudtuk mindannyian, hogy ez lesz, hogy egyszer mindenkire sorra kerül. Hogy újra kell gondolni mindent, amit a tény- és véleményközlésről, a nyilvánosság szerkezetéről tudunk.
A politikai kontroll gyakorlóinak van egy rossz hírem: nagyon sokan átgondoltuk, van-e élet a szerkesztőségek kinyírása után? Talpon lehet-e maradni, ha egzisztenciálisan sarokba szorítanak, szakmailag megfélemlítenek, emberileg ellehetetlenítenek? És a válasz az, hogy van. Vannak és lesznek alternatív csatornák, felületek. Mindig lesznek olyan kollégák, akik kiállnak magukért, egymásért. Akik számonkérik az etikátlanságokat, visszaéléseket. Akiket ezek a támadások nem gyengítenek, hanem erősítenek.
A Transindexes kollégáknak most köszönetet illik mondani: szép volt, jó volt, és időben léptetek! Találkozunk veletek máshogy, máshol de egész biztosan sokkal erősebben!
Kelemen Hunor, az RMDSZ és az összes többi pitiáner kultúra és sajtógyilkos politikusnak álcázott amatőr pojáca pedig menjen, igyon meg egy pohár hideg vizet, és merengjen el a tapló, tehetetlen károkozásain. Az erdélyi magyar közélet elmúlt három évtizedének legsötétebb korszaka szárad a lelkükön.

Parászka Boróka
https://www.facebook.com/Napl%C3%B3-Vez%C3%A9rigazgat%C3%B3s%C3%A1g-378425015530782/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése