Oldalak

2022. május 10., kedd

A versenyképtelenségbe fog belebukni a NER, de az ellenzéknek addig is van feladata, mondja Mellár Tamás

 A Szabad Európa honlapja

Jó napot kívánok!

A legfontosabb cikkeink ma reggel:

Most nem lehet legyőzni a Fideszt, mondja Mellár Tamás, az egyike azoknak a kevés ellenzéki jelölteknek, aki egyéni mandátumot tudott szerezni vidéken. A közgazdász-politikus szerint a NER-nek csak akkor lesz vége, ha magától összeomlik, de ezt nem a külső válság hozza el, hanem a magyar gazdaság versenyképtelensége. Az ellenzék nem sürgeti a válságot, de készülnie kell rá, azzal pedig már elkésett, hogy saját „polgári köröket” építsen ki – mondta a Szabad Európának a politikus.
 
Jött és ment
 
Villámlátogatást tett Budapesten az Európai Bizottság elnöke, hogy a magyar kormányfővel tárgyaljon egy munkavacsorán az Oroszország elleni embargóról. „A ma esti megbeszélés Orbán Viktor miniszterelnökkel hasznos volt a szankciókkal és az energiabiztonsággal kapcsolatos kérdések tisztázásához”írta Ursula von der Leyen a találkozó után a Twitteren. Ma a francia elnök beszél a magyar kormányfővel, ugyanerről a témáról.
 
Áron alul kerülhetett Tóth Csaba volt MSZP-s képviselőhöz egy ház a pártalapítványtól – állítja Hadházy Ákos. Az ellenzéki politikus szerint az MSZP volt zuglói képviselőjének cégéhez került egy kilencszáz négyzetméteres jó állapotú zuglói társasház, Tóth Csaba pedig mindössze 128 millió forintot fizethetett a 600 milliót érő épületért, melynek kilencszáz négyzetméterén kilenc lakás van, és tartozik hozzá egy 280 négyzetméteres teremgarázs is.
 
Rossz emlékeket idéz az ukrajnai háború
 
Leningrád ostrománál is rémesebb, ami Mariupolban történik, mondja a holokauszttúlélő. A 87 éves ukrán Elvira Bortsz, aki túlélte a holokausztot és Leningrád náci ostromát is, ukrajnai stábunknak nyilatkozott. A videót weboldalunkon nézhetik meg, YouTube csatornánkról (itt iratkozhat fel) pedig azt az összeállítást ajánlom figyelmébe, melyben moszkvaiak mondják el, szerintük mikor lesz vége a háborúnak.
 
Vagyis az ukrajnai katonai hadműveletnek, ahogy Putyin orosz elnök nevezni szokta a megszállást, akár győzelem napi beszédében is. Képgalériában mutatjuk be a beszéd közben is zajló ukrajnai légicsapásokat, a kimenekített civilek pedig az azovstali állapotokról számolnak be: az állandó lövöldözésről, a kifogyó élelemről és a mindent elborító penészről számoltak be, valamint arról, hogy a végén már kézfertőtlenítőt használtak tüzelőnek a főzéshez. A háború eseményeit továbbra is percről percre követjük.
 
A holnapi viszontlátásra,
Vovesz TIbor  

szabadeuropa@rferl.or  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése