Oldalak

2022. május 22., vasárnap

„Sajtószabadság” Szerbiában

A szerb állam őrzi az újságírókat – néha 17 évig is

 

– Hogy a szerb állam mennyire gondoskodik az újságírókról, a legjobban Vladimir Mitrićnak, a Večernje novosti napilap újságírójának példája bizonyítja, aki már 17 éve rendőri felügyelet alatt él – írja a Danas belgrádi napilap május 7-ei szerkesztőségi kommentárja.[1]

Amikor Vladimir Mitrić, egyébként loznicai tudósító, elindul otthonról, vele megy a rendőr, lépésben követi, ahová megy az egyik, oda megy a másik is, és így csaknem két évtizede. Amikor Mitrić bemegy a házába, a rendőr a ház előtt marad, őrzi és védi a lehetséges támadásoktól.
Mondhatja-e most bárki is, hogy az állam nem védi az újságírókat? – kérdezi a szerkesztőség.

A rossz nyelvek és a külföldi bérencek azt mondják, hogy a támadó, aki az újságírót ház előtt, amelyben élt, baseball pálcával megverte, úgyszintén az állam képviselője, mivel egy újbelgrádi volt rendőrről van szó. Azt ellen is kifogásuk lehet, hogy nem teljes egy évet töltött börtönben, és hogy a mai napig is, az újságíró mellett elhalad akinek súlyos testi sérüléseket okozott, néhány kommentár kíséretében a fölényességről és a befolyásos barátairól.

Egyébként az újságírót  nem kényszerítette senki, hogy az állami szervek és a bűnöző körök összefonódásáról, a kábítószer útjáról, a Drina folyó egyik oldaláról a másikra való embercsempészésről, a cigaretta csempészésről és ki tudja, még miről írjon.

Mitrić a szerbiai „sajtószabadság” éppen jó példája. Amennyire ő szabad, annyira szabadok a többiek is, akik kutató és független újságírással foglalkoznak. Az ő „biztonsága” figyelmeztetés mindenkinek, aki elhatározza, hogy a polgárok nevében valamilyen közérdekű témában kutasson.  

Az üzenet világos: nem lesztek biztonságban sem az utcán, sem a házatok ajtaja előtt, mert mindig lesz egy feldühödött személy, baseball pálcával a kezében, hogy átnevelje a szófogadatlan újságírót.

Amennyiben a loznicai tudósító nem elég példa a „sajtószabadságra”, itt a rendes évi „médiaszabadság index a világban”, amelyet a Riporterek Határok Nélkül (Reporters Sans Frontières – RSF – B.A.) jelentettek meg nemrégen.

A jelentés szerint Szerbia a médiaszabadság tekintetében a 79. helyen van a világ 180 országa közül, amelyek a listán vannak, és ahol „problematikusként” van megjelölve. Riporterek határok nélkül számára „problematikus”, hogy a politikai légkör Szerbiában „magasan polarizált”, és hogy az újságírók „gyakran politikai támadások célpontjai”.

A jelentés kiemeli, hogy erőfeszítéseket tesznek az újságírók elleni támadások büntetlensége ellen, de megállapítja, hogy az újságírók Szerbiában nem érzik magukat védetteknek, és emlékeztetnek, hogy sok támadás feltáratlan maradt, amelyek között Slavko Ćuruvija 1999. évi meggyilkolása. Mi emlékeztetjük őket Dada Vujasinović újságírónő halálára, akit 1994-ben holtan találtak a lakásában, valamint Milan Pantić, a Večernje novosti jagodinai tudósítójának a meggyilkolására, akit 2001-ben a háza előtt egy tompa tárggyal ütött agyon ismeretlen támadó.

És végezetül egy gondolkodásra alkalmas téma, mi történne, ha Mitrić kolléga rendőri védelmét holnap megszüntetnék?  – kérdezi a Danas.


Fordította: BOZÓKI Antal
Torda, 2022. május 22.

[1] Držva Srbija čuva novinare – ponekad i 17 godina [A szerb állam őrzi az újságírókat – néha 17 évig is]. Danas, 2022. május 7. 2.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése