Oldalak

2022. június 9., csütörtök

Elszállt az infláció, nem látni mikor lassulhat a drágulás

 A Szabad Európa honlapja

Jó napot kívánok!

A legfontosabb híreink ma reggel:

 
Húszéves csúcson az infláció
Az éves infláció májusra elérte a 10,7 százalékot – közölte a Központi Statisztikai Hivatal szerdán. Az élelmiszerek átlagosan 18,6 százalékkal drágultak egy év alatt, de a kenyér, a tej, a tojás és a baromfihús ára mintegy harminc százalékkal emelkedett.
A friss adatokat értékelve a Szabad Európának arról beszélt egy elemző, hogy „a következő hónapokban az átárazások miatt tovább emelkedhet az infláció, amely az árkorlátozó intézkedések nélkül elérhetné a 16 százalékot”. Suppan Gergely szerint az orosz–ukrán háború érdemben felülírta az inflációs – és gazdasági – kilátásokat, amelyeknek hatása még nem becsülhető meg teljeskörűen.
 
Megszavazta a parlament a háborús veszélyhelyzetet
A kormány szerint a jogszabály célja, hogy minden szükséges eszköz rendelkezésre álljon az ukrajnai háború elől menekülők megsegítésére a gazdasági hatások kivédése érdekében. Az Országgyűlés ezzel arra hatalmazta fel a kormányt, hogy november 1-jéig különleges jogrendi eszközökkel éljen.
Június elsejével szűnt meg a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet, ami szintén különleges jogalkotási biztosított adott a kormánynak. A járvány valóban visszahúzódóban van, de nem tűnt el Az elmúlt hét napban elhunyt 24 koronavírusos beteg és tovább csökkent a kórházi ápolásra szoruló fertőzöttek száma.
 
Politikai megállapodás született az Európai Unióban a minimálbérről
A cél az, hogy minden tagországban biztosítsa a tisztességes megélhetést a minimálbér. Ez tehát nem jelenti azt, hogy mindenhol ugyanannyinak kell lennie, de ez nehezen is lenne kivitelezhető, hiszen Luxemburgban a minimálbér 2257, Bulgáriában 332 euró, a magyarországi 552 euró a negyedik legalacsonyabb az EU-ban. Magyarországnak ráadásul komoly lépéseket kell tennie abba az irányba, hogy minél több munkavállaló legyen tagja valamelyik érdekképviseletnek. A szakszervezeteknek ugyanis döntő szerepük lesz abban, hogy mekkora minimálbért sikerül kialkudni a dolgozóknak.  
 
A sokat támadott gyerekvédelmi szervezet szeretne kikerülni a tiltott kategóriából
„Az, hogy a fiúk nem sírhatnak, nem lehetnek gyengék, nem kérhetnek segítséget, támogatást, ha bajban vannak. Ezekkel az üzenetekkel neveljük fel a fiúkat a mai napig, és ezekkel sajnos az elkövetők dolgát segítjük. Nyilván ezt a szülők nem rosszaságból teszik, csak nem akarják, hogy a gyerekük kilógjon a sorból, megbélyegezzék, anyámasszony katonájának hívják. Jó szándék vezeti őket, mégis az elkövető malmára hajtják a vizet”, mondja dr. Gyurkó Szilvia a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány vezetője.
Eközben az áldozatvédelem sem működik Magyarországon. Varga Judit igazságügyi miniszter a győri családgyilkosság után azt ígérte, 2020 az áldozatsegítés éve lesz. Azóta két év telt el és közel száz nőt ölt meg a partnere. Becslések szerint 226 ezer nő él jelenleg bántalmazó kapcsolatban Magyarországon. Kitől remélhetnek védelmet?
 
„Csak húszéves vagyok, de úgy éreztem, harcolnom kell” – Idegenlégiósok az ukrán frontvonalon
Többek között Franciaországból, Ausztráliából és Georgiából érkeztek katonák, hogy önkéntesként harcoljanak a szeverodonyecki frontvonalon Kelet-Ukrajnában. A Szabad Európa elkísérte bevetésre az egyik alakulatot.
Miközben az oroszok egyre több erőforrást összpontosítanak a Donbász feletti irányítás megszerzésére, az ukrán csapatok tartják Szeverodonyecket és környékét – közölte szerdán az ukrán vezetés. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök ígéretet tett rá, hogy a jelentős orosz túlerő ellenére is folytatódni fog a Donyec-medence hősies védelme. Harkivot kedden ismét támadás érte. Fotók Kelet-Ukrajnából.
Török tisztviselőkkel találkozott Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerdán, és egy olyan tervről egyeztetett, amely lehetővé tenné Ukrajnának, hogy a Fekete-tengeren keresztül exportálja a gabonáját, miután egyre súlyosabb élelmiszerválság fenyeget. A találkozó után Mevlüt Çavuşoğlu török külügyminiszter észszerűnek nevezte az ukrán gabonaexport biztosítására szolgáló ENSZ-tervezetet, amelyről szerinte érdemes tovább egyeztetni.
Visszavonulása után először szólalt meg Angela Merkel. A korábbi német kancellár egyebek mellett arról is beszélt, hogy nem tartja magát hibásnak az ukrajnai háborúért.
 
Amit még érdemes tudni:
 
„Bangladesben nem fordulhatna elő az, ami nálunk”
A világ minden tájára hívják operálni, professzorok lesik a mozdulatait, hogy megtanulják az általa kifejlesztett módszereket. Neki sikerült elkülöníteni a bangladesi ikrek összenőtt agyi ereit, ami lehetővé tette a koponyák szétválasztását. Most pedig felbontották a szerződését a Honvédkórházban, minderről. Hudák István idegsebész mesélt Válasz Online-nak.
 
Felfüggesztették Szabó Tímea mentelmi jogát
Szabó Tímeát Óbuda korábbi polgármestere, a tavaszi parlamenti választásokon a kerületben a Fidesz jelöltjeként induló Bús Balázs jelentette fel rágalmazás és becsületsértés vétsége miatt, számolt be a 444. A fideszes képviselők felfüggesztették a Párbeszéd képviselőjének mentelmi jogát, ezzel szembe menve azzal a hagyománnyal, hogy rágalmazás miatt nem felfüggesztik fel képviselők mentelmi jogát.
 
Lemondott Jakab Péter a Jobbik elnöki posztjáról
Jakab szerint a pártnak olyan elnökre van szüksége, akivel az elnökség együtt tud dolgozni. Jakab Péter frakcióvezetőként folytatja munkáját.

Kellemes napot,
Keller-Alánt Ákos 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése