Oldalak

2022. június 18., szombat

Kérdezni mert – menesztették!

A tehetségtelen, hataloméhes vezetők miatt hagyjunk mindent veszni és költözzünk el?

Hat haladó és tizenegy VMSZ-es írta alá a Szabó Dékány Zsófia elleni bizalmatlansági indítványt (Fotó: Szabad Magyar Szó) 
 
Csattanós képviselői kérdések címmel számolt be a zentai községi képviselő-testület (KKT) 2022. május 27-ei üléséről a Magyar Szó nevű véemeszes napilap.
– A napirendi pontok megvitatása után, képviselői kérdések ideje alatt, Szabó Dékány Zsófia, a községi képviselő-testület elnöke, a Szerb Haladó Párt (SNS) képviselőcsoportjának a tagja – nem megnevezve őt – Zenta alpolgármesteréhez intézte kérdését, aki ugyan nem tartózkodott a teremben, sőt a jelenlegi önkormányzat megalakulása óta sem igazán vett részt a testület ülésein – írta a lap.[1]
– Mint tudjuk, mi vagyunk a döntéshozó szerv, az illető személy pedig a végrehajtó szerv tagja. Jegyzőkönyvek bizonyítják, hogy a tanácsüléseken abszolút nem vesz részt, holott szavazati joga van neki – jegyezte meg Szabó Dékány Zsófia, aki miután kiemelte, hogy tisztségre kerülésükkel mindannyian felelősséget és kötelezettséget is vállaltak, azt kérdezte tőle, hogy miért nem jár be az ülésekre, miért nem válaszol a korábban feltett kérdésekre, miért veszi fel a fizetését, ha nem a lakosság érdekeit képviseli, hiszen a választópolgárok is bizalmat szavaztak neki. A községi képviselő-testület elnöke ezt követően hozzátette, ha nincs ideje a községi ügyek intézésére, akkor mondjon le a tisztségéről, és adja át a helyét olyan személynek, akinek érdekében áll Zenta község fejlődése és az itt élő polgárok jóléte. A testület elnöke következő kérdését Stojkov Igorhoz, a testület titkárához intézte, akivel szerinte annak ellenére, hogy munkatársak, nem lehet megfelelő módon kommunikálni, ugyanakkor nem végzi megfelelő módon a munkáját sem. A községi képviselő-testület elnöke ennek kapcsán megkérdezte tőle, hogy hajlandó-e rendesen végezni a munkáját, mert ha nem, akkor ő is nyújtsa be a lemondását – áll a tudósításban.[2]

A képviselői kérdések következménye az lett, talán mondani sem kell, hogy Szabó Dékány Zsófiát a KKT június 14-ei ülésén leváltották. A leváltási kezdeményezést a saját pártja indítványozta ugyan, de Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) képviselői nélkül nem lett volna lehetséges. 
A képviselő testületnek 29 tagja van, az indítványt 11 véemeszes és a SNS hat tagja írta alá. A titkos szavazás során 17-en (bizonyára maguk a kezdeményezők) támogatták az elnökasszony leváltását, heten ellenezték, valamint egy érvénytelen szavazat volt.[3]
A VMSZ köztársasági képviselőségéből kibukott Pék Zoltán elmondta, hogy „ez részükről nem személyes ügy, de mivel koalícióban vannak a Szerb Haladó Párttal, ezért melléjük álltak”.[4]
Az ellenzék részéről többen felszólaltak az ülésen és kiálltak Szabó Dékány Zsófia munkája mellet, valamint hozzátették, hogy sem szóban, sem pedig írásban nem bizonyították azt, hogy – a most már volt elnök – nem végezte jól a munkáját, továbbá 1 órával a kezdés előtt adták csak be az indítványt, pedig 24 óra lenne az elvárt.[5]
– Megdöbbenve hallgattam Pék Zoltán felszólalását, ami a VMSZ mosakodása. Egyszer már így jártunk, megszavazta a VMSZ az Elgas igazgatóját, aminek az eredménye az lett, hogy zárolták a közvállalat számláját. Nektek koalíciós ügy, de ennek az asszonynak volt bátorsága kimondani, neki ez személyes ügy. Míg azt nem mondta, hogy itt valaki nem dolgozik, addig senki nem bántotta – mondta Sándor József, a Polgári Mozgalom Zentáért (PMZ) ellenzéki csoport listavezetője.[6]
– Megköszönöm a VMSZ-nek is, hogy így védik a várost. Hagyjátok, hogy ugráltassanak benneteket. Abban bíztam, van pár ember, aki legalább úgy dönt, nem jön el, van benne annyi becsület, hogy ebben nem vesz részt. A város megy a fenébe, mi pedig ilyen hülyeségekkel foglalkozunk. Szégyelljék magukat! – tette hozzá Sándor József ironikusan.[7]
A PMZ listavezetőjének véleménye szerint „attól függetlenül, hogy a Szerb Haladó Párt színeiben politizált az elnökasszony, mégis egyike volt azon községi képviselő-testületi elnököknek, aki korrektül és tisztességesen végezte a munkáját, sőt ő át is lépte ezt a korrektséget és tisztességet, mert még a saját pártján belül is ütközött a város védelmének érdekében”.[8]  
Burány Katalin (PMZ) az ülésen elmondta: „Pék Zoltán válasza azt mutatja, hogy a VMSZ-nek önálló gondolata nincs. Lehet nemet mondani, még akkor is, ha ez azzal jár, hogy elveszítik a jó pénzforrásaikat. Van az a nem, ami megérdemli, hogy az embernek megmaradjon a gerince”.[9]
– Eddig szó sem volt a leváltásomról, most pedig, egy órával az ülés előtt kaptam egy beadványt, miszerint 17 képviselő elégedetlen a munkámmal, és, hogy hátráltatom a testület munkáját, akadályozom az előrehaladást. Az egyik képviselőtárs azt mondta, hogy ez nem személyes ügy, pedig az, és szeretném, ha majd felsőbb fórumok kivizsgálnák az esetet. Ez nem csak párton belüli leszámolás, hanem egy általános eltaposás, amelyet már régóta ígérgetnek nekem. Nagyon sok társamat eltávolították már, a mandátumomat mindenféleképpen megtartom, annak ellenére, hogy a KKT titkára felszólított, hogy adjam vissza – fogalmazott Szabó Dékány Zsófia, közli a pártlap.[10]
– Három VMSZ-es bizottsági tag állt ott a szavazásnál, és ott volt mellettetek egy ember a Szerb Haladó Pártból, aki ellenőrzött benneteket. Nem gondoljátok, hogy ez szégyen? – mondta Sándor József és ő, valamint Mirjana Vukanić is még egyszer megköszönte az eddig elnök munkáját.

A szerb hatalmi párt, tehát, a magyar szövetségesével váltotta le a magyar tagját, mert „kérdéseket tett fel bizonyos személyeknek, hogy hogyan végzik, vagy éppen miért nem végzik a munkájukat”.[11]
A zentai KKT vémeszes képviselői, tehát – bizonyára a SNS képviselők követelésére és Pásztor István (P.I.) párvezért utasítására, aki nélkül a pártban semmi nem történhet –, gyorsan és fegyelmezetten megszavazták Szabó Dékány Zsófia leváltását.
Az eset érdekes vonatkozása, hogy a most már volt elnökasszony leváltása fel sem merült volna, ha a KKT május 27-ei ülésén nem feszegeti Zenta alpolgármestere és a KKT titkárának munkáját. Azt, hogy az alpolgármester „a tanácsüléseken abszolút nem vesz részt”, „miért nem válaszol a korábban feltett kérdésekre, miért veszi fel a fizetését, ha nem a lakosság érdekeit képviseli”, illetve, hogy a titkárral „nem lehet megfelelő módon kommunikálni, ugyanakkor nem végzi megfelelő módon a munkáját sem”.
Azt viszont senki még csak nem is említette, hogyan lehetséges az, hogy az alpolgármesternek „szavazati joga van a tanácsüléseken” (vagyis a döntéshozatali testületben), miközben „a végrehajtó szerv tagja”? Ez egyszerűen nem egyeztethető össze!
A sajtóhírekből azt a benyomást lehet szerezni, hogy Szabó Dékány Zsófia esetében olyan személyt váltottak le, akinek volt bátorsága felvetni a városi köztisztviselők felelősségének kérdését az elvégzett, vagy éppen el nem végzett munkáért. Azzal az indoklással váltották le, hogy „hogy hátráltatja a (képviselő-)testület munkáját, akadályozza az előrehaladást”. Érdemi vitát viszont még csak nem is nyitottak az általa állítottakról!
Elrettentő példa ez – függetlenül attól, hogy melyik párt tagjáról van szó! Olyan szempontból, hogy aki csak szólni mer, valamilyen problémát netán szóvá tesz, számolhat azzal, hogy eltávolítják a munkájából, tisztségéből. Ez a viszonyulás mindkét pártot minősíti – a Szerb Haladó Pártot és Vajdasági Magyar Szövetséget is. Egyebek mellett ezért is nem lehetséges Szerbiában semmilyen fejlődés, demokratizálódás!

Amióta Pásztor Pista, a VMSZ elnöke, még a párton belül is megszűnt minden párbeszéd, vita a társadalmi és politikai kérdésekről, a magyar közösség helyzetéről. P.I. igyekezett mindenkit eltávolítani a szervezetből,
aki más hangon mert meg szólalni, vagy jól fizetett állást biztosított neki, csakhogy távol tartsa a közélettől,.
A VMSZ-ben a tisztogatás, pontosabban a pártnak a szenior Pásztorhoz való igazítása, talán még 2012. július 24-én kezdődött (Pásztor 2007. május 5-e óta pártelnök!), amikor Knézi Pétert, az óbecsei Községi Képviselő-testület akkori elnökét és a VMSZ óbecsei helyi szervezetnek másik öt tagját zárták ki a pártból.[12]
Az eset érdekessége, hogy „Knézi Pétert és a többi képviselőt azért zárták ki a VMSZ-ből, mert a párt beleegyezése nélkül koalícióra lépett a Szerb Haladó Párttal”, amelyik párttal és annak elnökével P.I. most „egy követ fúj”.[13]
A pártelnök köztársasági képviselő Bálint fiától addig szinte elválaszthatatlan, „egy húron pengő” Varga László ugyancsak köztársasági parlamenti képviselőt 2015. augusztus 18-án zárták ki a véemeszből. A volt képviselő szerint „olyan fegyelmi vétségek miatt, amelyeket a fegyelmi szabályzat nem is szabályoz”.[14]
2016. február 11-én 82 embert zártak ki a VMSZ-ből – a Magyar Mozgalom (MM) nevű civil szervezet alapító tagjait, közöttük Szabadka polgármesterét távolították el.[15]
Nem kell csodálkozni, tehát, hogy a véemeszben azóta senki még csak pisszenni sem mer, nehogy elveszítse az állását, valamilyen díjat, könyvkiadási lehetőséget, a „támogatást”, stb.!

Érdekes mód, Pásztor az olyan (véemeszes) tisztségben lévő személyeket, „akik hátráltatják a munkát, akadályozzák az előrehaladást” – amilyen okból Szabó Dékány Zsófiát megfosztották tisztségétől – nem vonja felelősségre, nem zárja ki a pártból. Talán azért mert vakon követik őt, „biztos szavazatokat szereznek a véemesznek vagy a Fidesznek”, a párt vezetőinek és a Magyar Nemzeti Tanács tisztségviselőinek a vendég(ül)látását, fellépéseit szervezik.
Minden politika, így a nemzeti kisebbségi politika sikere vagy sikertelensége a gyakorlatban, a mindennapi életben mutatkozik meg, dől el.
A véemesz nemzeti kisebbségi politikája gyakorlati sikertelenségnek tipikus példája a bánsági Torda falu, ahol „hatalmon” van. Annak ellenére, hogy a pártnak még képviselői is vannak Bégaszentgyörgy község képviselő-testületében – mégpedig koalícióban az SNS-el!
Munkalehetőségek hiányában és a sehogy nem javuló, pontosabban rosszabbodó gazdasági és életkörülmények miatt, a lassan kiürülő, 2002 előtt „még 5000 embert számláló”[16] falu lakosságát ma már mindössze 600-700-ra becsülik.
Az alapvető gondot jelenti az is, hogy a helyi (közigazgatási) iroda megszűnt, a Helyi Közösség Tanácsa pedig nem működik, illetve nem úgy dolgozik, ahogy kellene. Még csak azt sem érezni, hogy ez a bizonyos tanács egyáltalán lenne/létezne. Helyben éppen semmilyen közigazgatási ügyet intézni nem lehet, még anyakönyvi kivonatot sem kivenni, minden ügyintézésért Bégaszentgyörgyre kell (17 kilométert) utazni!
Állandó autóbuszjárat viszont nincs a községi központ, illetve Nagybecskerek irányába!...
 
Nincsen olyan személy, aki a falu fejlődését mozgatná, irányítaná, akinek lenne valamiféle jövőképe, aki a problémákat különböző szinteken bemutatná és eredményesen képviselné.
A helyi közösségi tanács nyugdíjas elnöke a VMSZ oszlopos, korábban elnökségi tagja is, aki minden helyi választáson egyedül indul, amit folyamatosan „megnyer”.
A „titkári (jegyzői) teendőket” olyan személy végzi, akinek – ismereteim szerint – nem megfelelő a képzettsége. A helybeliek úgy tudják, hogy a szakmája „virágkötő” (!?). Az sem világos, hogy – a munkaviszonya mellett – hogyan és milyen alapon járhat huzamosabb időre külföldre dolgozni, miközben nem helyettesíti senki?
Tordán egyetlen üzem nem működik, semmilyen, sem belföldi, sem anyaországi gazdasági-termelési befektetés nem történt. Ami volt, az is lepusztult, leépítették vagy „elprivatizálták”. Az, hogy néhányan (magyarországi pénzekből) a Prosperitati Alapítvány támogatásában részesültek, alapvetően semmit nem változatott a lakosság általános (alacsony) anyagi helyzetén, új munkahely egy sem teremtődött!
A faluban nincsen magyarul is beszélő orvos, a fogorvos is talán hetente egyszer, ha megjelenik, a gyógyszertár működése sem folyamatos.
A „káderpolitikáról” tanúskodik az is, hogy a faluban legalább két olyan személy is van, aki gyógyszertárban dolgozott, csak éppen helyben nem alkalmazták őket. Egyáltalán milyen a foglalkoztatottak nemzeti összetétele a községben? Hogyan érvényesül a magyar nyelv hivatalos használata a közigazgatásban? Tudja-e ezt valaki a hivatásos politikusok közül és a Magyar Nemzeti Tanácsban?
Most akkor itt ki/kik „hátráltatják a munkát, akadályozzák az előrehaladást”?

Ideje volna, tehát, hogy a VMSZ tordai szervezete – más politikai szervezet hiányában – mielőbb kezdeményezze a helyi közösség elnökének és tanácsának leváltását/menesztését és olyan választások kiírását, amelyen több jelölt közül lehetne választani, a helyi tanács tagjait pedig közvetlenül a polgárok választanák, nem pedig a tanácselnök nevezné ki, mint eddig!
Június 12-én nyílt levéllel fordultam a Vajdasági Magyar Szövetség Elnökségéhez és a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságához, amelyben rámutattam, hogy a szükséges intézkedések hiányában a „faluban leáll az élet”.[17] Hány ilyen többségében magyar lakta település van még tartomány szerte? Foglalkozik ezzel egyáltalán valaki is?
A Tordán (is) kialakult helyzetért, a helyi állapotokért egyértelműen a VMSZ vezetősége tehető felelősé! Amennyiben Pásztor István ismeri a helyi körülményeket és mégsem tett/tesz semmit, akkor azért viseli a felsősséget, ha pedig nem ismeri ezeket, akkor pedig azért. A pártnak őt is meneszteni kellett volna!
Ha egyáltalán működőképes lett volna.
 
A VMSZ-nek most alkalma van, hogy a zentai formulát  alkalmazza a szervezetén belül is, hogy megszabaduljon azoktól, akik „hátráltatják a munkát, akadályozzák az előrehaladást”!  Alig hihető azonban, hogy erre sor kerüljön. Sürgős kádercserék nélkül pedig semmilyen változást nem kell remélni! 
A tehetségtelen, hataloméhes vezetők miatt hagyjunk mindent veszni és költözzünk el? Vagy mi, vagy a vezetők – ez itt a hamleti kérés!

BOZÓKI Antal
Torda, 2022. június 18
.
__________
[1] Hhzs: Csattanós képviselői kérdések. Magyar Szó, 2022. május 28. 5., és/vagy https://www.magyarszo.rs/hu/4939/vajdasag_zenta/265694/Csattan%C3%B3s-k%C3%A9pvisel%C5%91i-k%C3%A9rd%C3%A9sek-zenta-kkt.htm 2022. május 28. 10:45
[2] Uo.
[3] hat: Új elnök a zentai kkt élén https://www.magyarszo.rs/hu/4953/vajdasag_zenta/266668/FRISS%C3%8DT%C3%89S-%E2%80%93-Lev%C3%A1ltott%C3%A1k-a-zentai-k%C3%B6zs%C3%A9gi-k%C3%A9pvisel%C5%91-test%C3%BClet-eln%C3%B6k%C3%A9t-zenta.htm, 2022. június 14. 10:14 >> 2022. június 15. 11:49
[4] Uo.
[5] Uo.
[6] Leváltották Szabó Dékány Zsófiát, a zentai községi képviselő-testület elnökét
https://szmsz.press/2022/06/14/levaltottak-szabo-dekany-zsofiat-a-zentai-kozsegi-kepviselo-testulet-elnoket/, 2022. június 14. 10:06
[7] Uo.
[8] (RTV) Menesztették Szabó Dékány Zsófiát, a zentai községi képviselő-testület elnökéthttps://www.rtv.rs/hu/vajdas%C3%A1g/menesztett%C3%A9k-szab%C3%B3-d%C3%A9k%C3%A1ny-zs%C3%B3fi%C3%A1t-a-zentai-k%C3%B6zs%C3%A9gi-k%C3%A9pvisel%C5%91-test%C3%BClet-eln%C3%B6k%C3%A9t_1349297.html, 2022. június 15. 11:23
[9] Lásd a 3-as alatti írást.
[10] Uo.
[11] Uo.
[12] Knézi Péter fellebbezett, amiért kizárták a pártból https://pannonrtv.com/rovatok/politika/knezi-peter-fellebbezett-amiert-kizartak-partbol, 2012. augusztus10. 17:07
[
13] Uo.
[14] Kizárták a VMSZ-ből Varga Lászlót (videó) https://pannonrtv.com/rovatok/politika/kizartak-vmsz-bol-varga-laszlot-video, 2015.sugusztus 18. 14:55
[15] (MTI) A Vajdasági Magyar Szövetség 82 embert zárt ki tagjai sorából. https://maszol.ro/kulfold/60099-a-vajdasagi-magyar-szovetseg-82-embert-zart-ki-tagjai-sorabol, 2016. február 12. 08:54
[16] Torda http://www.torda.rs/o_nama.html
[17] Torda – falu, ahol leáll az élet http://bozokiantal.blogspot.com/search/label/Jegyzetek, 2022. június 12. 12:01, és https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=14561, 2022. június 12.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése