Oldalak

2022. június 15., szerda

„Szerbiában nem volt előrelépés, sőt, inkább visszalépés történt a csatlakozás szempontjából”

Az Európai Parlament Külpolitikai Bizottsága elfogadta a Bilčik-jelentést

Fotó: EWB
 
Az Európai Parlament (EP) képviselői a Külpolitikai Bizottságban (AFET) június 14-én megszavazták a Szerbiáról szóló összehangolt jelentést. Ezt Vladimir Bilčik az EP szerbiai jelentéstevője közölte a Twitteren.
– Az AFET nagy többséggel fogadta el a Szerbiára vonatkozó 2021. évi jelentésemet: 50 igen, 5 nem és három tartózkodással – írta Bilčik.[1]
A jelentésben többek között az áll, hogy „Szerbiában nem volt előrelépés, sőt, inkább visszalépés történt a csatlakozás szempontjából alapvető fontosságú kérdésekben. A szakbizottság tagjai üdvözölték, hogy a 2022. április 3-i szerbiai választásokat követően ismét „pluralistább” parlament alakult, ugyanakkor a jogállamiság, az alapvető jogok, a szólásszabadság, a médiapluralizmus megerősítése és a Koszovóhoz fűződő kapcsolatok normalizálása terén is előrelépésre szólították fel Szerbiát – írja az MTI.[2]
– Az Európai Parlament első ízben üzeni, hogy a Koszovó és Szerbia közötti végső egyezménynek az egymás közötti elismerésen kell alapulni – közli az European Western Balkans (EWB) regionális internet portál.[3]

Vladimir Bilčik elsődleges jelentéséhez a képviselők ebben az évben is számos kiegészítést fűztek,[4] majd ahhoz a változathoz is, amely szavazásra kerül. 
Az EP ebben egyebek mellett felszólítja Szerbiát, hogy látható eredményeket mutasson fel a korrupció elleni küzdelemben, különösen azokban az esetekben, amelyekben magas fokú közérdek nyilvánul meg.
Az EP képviselői aggodalommal észlelték, hogy a Krušik[5] és a Szerbiai Telekom [Telekom Srbija][6] esetében nincsen hozzáférhető információ a nyomozás folyamatáról. Megállapították, hogy a Jovanjica ügyben két vádirat alapján folyik az eljárás, és hogy a magas szintű korrupció új esetei jelennek meg, amiről az oknyomozó média írásai tanúskodnak.
A savamalai rombolással kapcsolatban az EP ismételten felszólítja a szerbiai hatóságokat, hogy vizsgáljanak ki minden körülményt és indítsanak büntető eljárást a magánvagyon rombolásában felelős személyek ellen. Megállapítja: feltűnő, hogy ebben az ügyben csak egy rendőrt ítéltek el, „aki arra kényszerült, hogy magára vállalja az egész ügyet”.
Az EP felszólítja a szerbiai hatóságokat, hogy vizsgálják ki és indítsanak bűnügyi eljárást mindazok ellen, akiknek állítólagos kapcsolatuk volt Veljko Belivuk bűnöző csoportjával. Aggodalmát fejezi ki az új vádak miatt, miszerint Darko Šarić bűnöző szervezetet irányított, amíg Szerbiában börtönben volt.
A függelékek egy része aggodalmat fejez ki az Orosz Föderációval katonai téren való közeli együttműködés miatt és felszólítja Szerbiát, hogy vizsgálja felül az Oroszországgal való kapcsolatait a védelmi politika kérdéseiben, és hogy „szüntesse meg a katonai együttműködést Oroszországgal, mint amilyen a niši humanitárius központ”.
A határozat összehangolt szövegében egyértelműen kérik Szerbiától, hogy vezessen be szankciókat Oroszország ellen, és hogy ilyen módon határozza meg, hogy európai úton van-e vagy sem.
Az EP aggodalmát fejezi ki azoknak a dezinformációnak a hangvétele miatta, amelyek a Kremlből származnak és a Sputnik Srbija,[7] valamit egyéb belföldi szereplők által terjesztenek.
– Felszólítjuk a szerb hatóságokat, hogy igazodjanak az EP szankcióihoz és akadályozzák meg a Russia Todayt[8] és a Sputnikot a hamis hírek terjesztésében. Az EP mély aggodalmát fejezi ki, hogy a dezinformációs források között olyan tablóid újságok is vannak, amelyeket a kormány támogat, valamint egyes nemzeti frekvenciával rendelkező televíziós csatornák is – áll az AFET által elfogadott határozatban, közli az  EWB.[9]
Az EP képviselők elítélték a háborús bűnösök egyre nagyobb jelenlétét a médiákban, amit a gyűlölet és a szerbiai nemzeti kisebbségek ellenni türelmetlenség terjesztésére használnak, példaként Veselin Šljivančanin, Dragoljub Ojdanić és Nikola Šainović háborús bűnösöket említve.[10]

– Az Európai Parlament kioktató, felszólító módon üzenget Szerbiának, egy olyan országnak, amely már 20 éve várja, hogy uniós tagállammá váljék – jelentette ki Deli Andor, a Fidesz Fidesz (VMSZ – B.A.) európai parlamenti képviselője az MTI-nek adott nyilatkozatában.[11]
A Vajdaságból származó politikus elmondta: Szerbia jobb értékelést érdemel, mint amilyent a szakbizottság megszavazott. – Az ukrajnai háború idején elfogadhatatlan ezt az országot frontálisan támadni, kioktatni – fogalmazott Deli Andor.[12]
– Európában egységre van szükség és partnerekre a szomszédságban. Az EP diplomáciai képességei rendkívül korlátozottak, ez nem szolgálja azt a célkitűzést, hogy Szerbia hamarabb az EU tagjává váljon, és azt sem, hogy megfelelő támasza legyen Európának, ebben a biztonságpolitikai kihívásokkal teli helyzetben – fejtette ki a képviselő.[13]
Deli Andor Gál Kingával, a Fidesz uniós parlamenti képviselőjével írt közös sajtóközleményében hangsúlyozta, hogy az elfogadott jelentés szövege Magyarország-ellenes részeket is tartalmaz. A képviselők szerint, „a jelentés azt állítja, hogy Magyarország Szerbiával együtt lehetővé teszi Oroszország és Kína geopolitikai céljainak megvalósulását, valamint, hogy Várhelyi Olivér bővítésért felelős biztos részrehajló Szerbia viszonylatában”.[14]
– Ezeket az abszurd állításokat visszautasítjuk. Szerbia mielőbbi EU-tagságát a leghatározottabban támogatjuk. Ugyanakkor, tekintettel a szöveg elfogadhatatlan tartalmára, a Vajdasági Magyar Szövetséggel egyeztetve a Fidesz európai parlamenti képviselői a jelentés ellen szavaztak – olvasható a képviselők sajtóközleményében – közölte az MTI.[15]

Jellemző, hogy az EP Külügyi Bizottsága határozatával összefüggésben az MTI és a vajdmagyar internetes (hír)portálok is Deli Andor és Gál Kinga EP-képviselők eddig is ismert álláspontjait, pontosabban a Fidesz és Vajdasági Magyar Szövetség összehangolt politikáját, Szerbia alaptalanul és minden vonatkozásban az EU-hoz feltételek teljesítése nélküli csatlakozását támogató, az EU-t bíráló álláspontjait emelik ki. Ezek alapvetően a Szerb Haladó párt (SNS) érdekeit szolgálják. Azt azonban már nem vagy alig említik, hogy „Szerbiában nem volt előrelépés, sőt, inkább visszalépés történt a csatlakozás szempontjából alapvető fontosságú kérdésekben”. 
Egyedül a Délhír emlékeztet: „Továbbra sem a délvidéki magyarok érdekében szólalt fel Deli Andor az EP-ben”, aki „egyébként a munkáltatója Pásztor István fiának, Pásztor Ábelnek és annak feleségének is, akik mindketten az asszisztensei”.[16]
 
Mivel Bilčik Szerbiára vonatkozó jelentése már huzamosabb ideje készül, az EP Külpolitikai Bizottsága által elfogadott összehangolt határozat  szövegében jelentős változások nemigen várhatók. Erről – a média szerint – az Európai Parlament a következő, júliusi teljes ülésén szavaz Strasbourgban.

BOZÓKI Antal
Torda, 2022. június 16.
__________
[1] (EWB) Usvojen izveštaj o Srbiji na Odboru za spoljne poslove u Evropskom parlament [A Külpolitikai Bizottság elfogadta a Szerbiáról szóló jelentést] https://europeanwesternbalkans.rs/usvojen-izvestaj-o-srbiji-na-odboru-za-spoljne-poslove-u-evropskom-parlamentu/, 2022. június 14.
[2] (MTI) Deli Andor: Az EP kioktató, felszólító módon üzenget Szerbiának https://www.vajma.info/cikk/szerbia/31522/Deli-Andor-Az-EP-kioktato-felszolito-modon-uzenget-Szerbianak.html, 2022. június 14. 20:19
Lásd még Deli Andor: Az Európai Parlament kioktató, felszólító módon üzenget Szerbiának https://szmsz.press/2022/06/14/deli-andor-az-europai-parlament-kioktato-felszolito-modon-uzenget-szerbianak/, 2022. június 14. 20:34, 2022. június 14. 20:34, és P.E.: Kertelés nélkül az elvárásokról. Magyar Szó, 2022. június 15. 1. és 4.
[3] (EWB) Vučić o izveštaju Evropskog parlamenta: Pravda i moral na strani Srbije [Vučić az Európai Parlament jelentéséről: Az igazság és az erkölcs Szerbia oldalán van] https://europeanwesternbalkans.rs/vucic-o-izvestaju-evropskog-parlamenta-pravda-i-moral-na-strani-srbije/, 2022. június 15.
[4] (EWB) Amandmani na nacrt rezolucije EP o Srbiji: Vlasti da vrate zemlju na pravi put ka EU [Függelékek az EP határozattervezethez: A hatóságok vezessék vissza az országot az EU felé vezető útra] https://europeanwesternbalkans.rs/amandmani-na-nacrt-rezolucije-ep-o-srbiji-vlasti-da-vrate-zemlju-na-pravi-put-ka-eu/, 2022. május 23.
[5] A Krušik Holding Corporation védelmi és polgári felszerelések gyártására szolgáló szerb állami tulajdonú társaság, amelynek központja a szerbiai Valjevóban található. https://www.krusik.rs/
[6] A Telekom Srbija szerb távközlési szolgáltató, székhelye Belgrádban van.
[7] Sputnik Srbija https://rs.sputniknews.com/ [7] RT egy oroszországi állami finanszírozású hírcsatorna, amelynek célja az Oroszországon kívüli világ nézőit megnyerni és növelni az ország hírnevét. A televíziótársaság az orosz mellett angol, spanyol és arab nyelvű csatornát is üzemeltet. Wikipédia
[8] Lásd az 1-es alatti írást. 
[9] Uo.
[10] Uo.
[11] Lásd a 2-es alatti írást.
[12] Uo.  
[13] Uo.
[14] Uo. 
[15] Uo.  
[16] Továbbra sem a délvidéki magyarok érdekében szólalt fel Deli Andor az EP-ben
https://delhir.info/2022/06/15/tovabbra-sem-a-delvideki-magyarok-ugyeben-szolalt-fel-deli-andor-az-ep-ben/, 2022. június 15. 20:07

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése