Oldalak

2022. július 19., kedd

A Hivatalos nyelvhasználat hiánya miatt szűnt meg az eljárás a hídlezárás ügyben

A Hivatalos nyelvhasználat hiánya miatt szűnt meg az eljárás a hídlezárás ügyben

Nem először, és minden bizonnyal nem is utoljára húzta elő az ingujjból azt a kártyát Rácz Szabó László, a Magyar Polgári Szövetség elnöke, amelynek köszönhetően a bíróság egy ügyben kénytelen volt megállapítani, hogy a hivatalos szervek nem tartották be a törvényes előírásokat, így a testület hatályon kívül helyezte a saját ítéletét.

A gyakorlatban ez úgy nézett ki, hogy Rácz Szabó is jelen volt azon a tavaly megrendezett környezetvédelmi megmozduláson, amely során a tüntetők két órára lezárták a Zenta és Csóka közötti hidat. Az eset után Rácz Szabó ellen a rendőrség eljárást indított a közlekedés akadályozása miatt, amire az MPSZ elnöke úgy reagált, hogy kérte tőlük a jegyzőkönyv és a szabálysértési meghagyás magyar nyelvű változatát. A rendőrség erre írásban válaszolt, és közölték, hogy magyarul nem tudják kiadni a kért dokumentumot. Azzal érveltek, hogy a dokumentum kiadásának módját a szabálysértési törvény írja elő, és hogy ez csak egy olyan irat, amely mindössze elindít egy folyamatot. Elismerték, hogy létezik a hivatalos nyelvhasználatról szóló törvény, de szerintük azt csak a bírósági eljárásban lehet érvényesíteni.

És természetesen a feljelentést továbbították a bíróságra, amely nem is hallgatta meg Rácz Szabó Lászlót, így a megkérdezése nélkül 5000 dináros büntetést rótt ki rá. Ezt az összeget az MPSZ elnöke nem fizette be, így a bíróság az 5000 dináros büntetést öt nap börtönbüntetésre változtatta. És ekkor húzta elő az aduászt Rácz Szabó, aki az öt nap börtönbüntetés ellen fellebbezett, azzal az indokkal, hogy a rendőrség nem tartotta be a Hivatalos nyelvhasználatról szóló törvényt. Lehet, hogy sokan meglepődnek most, de a bíróság megállapította, hogy a rendőrség valóban törvénytelen módon járt el, nem tartotta be a törvényt, így a bíróság nem tehetett mást, mint hogy hatályon kívül helyezte a saját ítéletet, a rendőrség hibájából, így Rácz Szabó Lászlónak nem is kellett felsőbb bírósághoz fordulni.

„Alapvetően azt kell mondanom, hogy üdítő fejlemény, hogy a bíróság követte a törvényes előírásokat.” – írta Rácz Szabó László a legnépszerűbb közösségi oldalon.

https://szmsz.press/2022/07/19/a-hivatalos-nyelvhasznalat-hianya-miatt-szunt-meg-az-eljaras-a-hidlezaras-ugyben/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése