Oldalak

2022. július 1., péntek

Egy vizsgálat szerint a magántulajdonban lévő média is nagyrészt a kormány irányítása alatt áll

 A Szabad Európa honlapja

Jó napot kívánok!

A legfontosabb híreink ma reggel:

 
Tavaly novemberben írtunk egy kétgyermekes anyáról, akinek – mire kiderült, mi okozza valójában a térdproblémáit – már nem lehetett megmenteni a lábát. Ellátása a koronavírus-járvány derekára, a kórházi várólisták megnyúlásának, az egészségügy kifulladásának idejére esett. Éva pár hete meghalt.

Éva elmondása alapján mutattuk be, hogyan jutott el tavaly az amputációig, hogyan halasztódtak a járványkezelésre való hivatkozással hónapról hónapra a vizsgálatok, hogy nőtt a várakozási idő, míg végül kiderült, hogy rákos daganat van a térdében, és már nem lehetett megmenteni a lábát.
 

Média és vízminőség

Az Európai Unióban a médiaszabályozás, a nemzeti médiapiacok alakítása döntően a tagállamok kompetenciája. Az EU leginkább versenyjogi szempontból kötelez egységes szabályozásra, ám az uniós versenyjogi kontroll is hiányos. Így maradnak a civil szervezetek vizsgálatai.

A legújabb a Médiapluralizmus-monitor vizsgálata, amely harminckét országot vett górcső alá, és csak Lengyelország, Albánia és Törökország szerepelt nálunk rosszabbul. „A piaci szereplők többsége (még a magántulajdonban lévő, formálisan független média is) nagyrészt a kormány irányítása alatt áll – nem pedig különböző pártok vagy üzleti érdekek befolyása alatt” – áll a jelentés összegző részében.
 
A hazai természetes fürdővizek többségében kiváló minőségű a víz, de vannak olyan ismert strandok is, amelyek olyan szennyezettek, hogy a közegészségügy mérései szerint nem feltétlenül biztonságos ott a fürdés. Interaktív térképre tettük a több száz magyar strand eddigi vízminőségét.

Magyarországon is majdnem minden strandról sikerül évente négy mintát megnéznie a Nemzeti Népegészségügyi Központnak (NNK). Az NNK a szennyvizet nézi a fürdőhelyek mintáiban, pontosabban a szennyvízeredetű szennyezést jól jelző baktériumok (E. coli és fekális Enterococcus) számát és szórását.

Ezután az EU-s módszertan szerint négy kategóriába sorolja a helyeket: kiváló, jó, tűrhető vagy kifogásolt osztályba aszerint, hogy milyen valószínűséggel fordulhat elő szennyezés az adott fürdőhelyen. Az NNK szerint a kifogásolt kategóriába eső fürdőhelyeknél olyan gyakori lehet a szennyezés, „hogy a fürdés már nem biztonságos.”
 
 
Pokollá változott Liszicsanszk

Szeverodonyeck elfoglalása után az utóbbi napokban már az azzal szinte egybeépült Liszicsanszkra, a régió utolsó talpon maradt városára összpontosít a moszkvai hadvezetés. Az orosz katonák és a szeparatista kelet-ukrajnai erők mára Luhanszk területének nagyjából 95 százalékát uralják, míg a szomszédos Donyeck esetében ez az arány ötven százalék körül van.

Ez a két régió együtt alkotja a jórészt orosz ajkú Donyec-medencét. Az ukrán vezérkar arról számolt be, hogy a megszállók hevesen ágyúzzák Liszicsanszkot, és a város peremén lévő olajfinomító környékén több összecsapásra is sor került.

Telefonjával vette videóra beszámolóját egy ukrán rendőr, aki kollégáival és önkéntesekkel együtt folyamatosan a segélyszállítmányok szétosztásán és a civilek kimenekítésén dolgozik. Az orosz kézre került Szeverodonyeck után Liszicsanszk az utolsó olyan keleti település, ahol az ukránok még kitartanak. Elmondása szerint Liszicsanszk pokollá változott.

 
Amit még érdemes tudni

Vendéglátósok: akár 50 százalékos áremelés is indokolt lenne (mfor.hu)
Bizonyos élelmiszerek már a duplájába kerülni a tavalyi év végéhez képest, ilyen az olaj és a csirkemell, amit a vendéglátók nem hatósági áron vesznek.
 
Felmondási idejüket töltik az Átrium munkatársai, nem tudják tovább tartani a színházat (Telex.hu)
A következő hetekben az Átrium utolsó előadásait láthatják a nézők, mert a színház szerint a „a kulturális kormányzat elköltötte a támogatási fedezetet, 12 milliárd forintot, az Átrium (és sok más független színház) nem kapott egy fillért se”.
 
Nem mutat olyan szépen a többlethalálozás, mint Rétvári Bence állítja (444.hu)
„Jól teljesített a magyar egészségügy, Magyarország az Európai Unióban is a koronavírus-járvány ellen sikeresebben védekező országok közé tartozik” – mondta Rétvári Bance, de az adatok mást mutatnak.

Szép napot!
Wiedemann Tamás

szabadeuropa@rferl.or   

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése