Oldalak

2022. július 12., kedd

Erdélyben lehet magyar egyetem, Vajdaságban nem?

Emberi- és nemzeti kisebbségjogi napló (267.)

Ha hitvány a pásztor, elbitangol a nyáj.
Wass Albert

Június 25.
Erdélyben lehet magyar egyetem, Vajdaságban nem?

Fotó: Facebook / Potápi Árpád János

Potápi Árpád János szerint a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) legnagyobb sikere az, hogy eredményei révén az erdélyi magyarság megmaradását szolgálja, arra sarkallja az ottani magyarokat, hogy boldogulásukat szülőföldjükön keressék. Azt ígérte, Magyarország kormánya a továbbiakban is hozzájárul mind a nagyobb építkezések, mind a működés forrásainak biztosításához.[1]
A Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára június 25-én beszélt erről Marosvásárhelyen, a Sapientia EMTE tanévzáró ünnepségén, a tanintézmény 21. tanéve végzős évfolyamának ballagásán – közölte az MTI.[2]
– Legyen a célunk a szülőföldjén sikeres, boldog és elégedett magyarság. Magyarország kormánya részéről a szülőföldön való megmaradást egy erős intézményrendszer kiépítésével tudjuk támogatni. Ez a bölcsődétől, óvodától az egyetemig segíti azt, hogy az új nemzedék anyanyelvű közegben nőhessen fel, ismerhesse meg a kultúráját és szerezhessen versenyképes tudást – mondta a nemzetpolitikai államtitkár.[3]
A Sapientia EMTE-t és a vele partnerségben működő nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemet (PKE) évente 4,5 milliárd forinttal támogatja a magyar állam. A 2001-ben alapított intézményben jelenleg 2245 diák tanul 32 alap- és 12 mesterszakon, a következő tanévtől pedig újabb mesterszakkal bővül az oktatási kínálat.[4]

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke és ugyanez a Potápi, aki Árpád is meg János is, 2015-ben visszautasították a Vajdasági Magyar Doktoranduszok és Kutatók Szervezetének egyetem megalapítására vonatkozó kezdeményezését.
A fiatal doktoranduszok követelésére, „akik úgy vélték, az ő elhelyezkedésüket, tudományos előmenetelüket kell középpontba helyezni, akár egyetemet is létrehozva”, a VMSZ elnöke, a magyar közösség ügyeiben egyedüli és önkényes döntéshozó, szarkasztikusan és helytelenül reagált: „Attól, hogy a gyereket beíratják a zenedébe, még nem kell rábeszélni a nagymamát arra, hogy lemezkiadó céget alapítson. A gyerek, ha rátermett és tehetséges, megleli a módját annak, hogy lemezt adjon ki”.[5]
Pásztor szerint, tehát, attól, hogy a gyerek tanul, még nem kell neki egyemet létrehozni. Vagyis, minek nekünk magyar egyetem, a tehetséges fiatalok majd keressenek magunknak továbbtanulási lehetőséget. Most csodálkozunk, hogy a fiatalok külföldön tanulnak tovább!

Potápi, akit újabban alispánnak is mondanak, a kezdeményezés kapcsán hangsúlyozta, hogy ,,a tömeges elvándorlás már a 90-es években, a háborúk időszakában megkezdődött a Vajdaságban, és az ottani mobilitásnak komoly hagyományai vannak. A határ menti térségekben élő magyarok számára kiemelkedő lehetőséget kínál, hogy ezek fejlesztésére bizonyos uniós forrásokat is fel lehet használni. Vannak a határ közelében is olyan nagy infrastrukturális beruházások, amelyek kivitelezéséről, úgy tűnik, le kell mondanunk: ilyen például a tervezett Szabadkai Egyetem, amelynek ügye lekerült a napirendről, mivel a mindössze bő negyedmilliós vajdasági magyarság létszáma nem indokolja létrehozását”.[6] Ráadásul – jegyezte meg Potápi – Újvidék és Budapest is könnyen elérhető száz kilométeres távolságra van. Szabadka közvetlen közelében van Szeged, amely jó részben kielégítheti a magyar felsőoktatás iránti vajdasági igényeket.[7]

A szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar 2006-os megalapításán kívül Vajdaságban abba is maradt a felsőoktatás érdemi fejlesztése. 2017. november 18-án aztán Balog Zoltán, (akkori) magyarországi  emberi erőforrások minisztere, Pásztor István és Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke „ünnepélyesen megnyitották a VM4K (Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ) felújított épületét Szabadkán, a Makszim Gorkij utca 6/A szám alatt”.[8]
Balog ekkor „egy olyan egyetemi központ életre hívásáról számolt be, amelynek keretében a Szegedi Tudományegyetem kihelyezett tagozatai működnének Szabadkán, saját tanárállományukkal”.[9] Az „egyetemi központ” kifejezéssel a VM4K-ra utalt, melynek koordinátora Lovas Ildikó író, Pásztor István barátnője (?), élettársa (?), a VMSZ elnökségi tagja.
A pártvezér beszédében deklaratív módon üzent az egyetemi tanároknak, kutatóknak és a vajdasági magyar közösségnek: „a képzőközpont átadásával az elvi megfontolások mentén kialakult elméleti vitákat lezártnak tekinti”.[10] „A régóta tervezett Szabadkai Magyar Egyetem koncepciójával kapcsolatban Pásztor azt mondta, annak ügyét még kerekasztal-beszélgetés formájában sem tartja reálisnak.”[11]
Vajdaságban – a többi határon túli régióval szemben – nem alakult ki a vajdasági magyar egyetem, amely gazdasági és igazgatási önállósággal, itthon akkreditált tanulmányi szakok bővebb kínálatával és tanársegédi, kutatói munkahelyi lehetőségekkel segítette volna a magyar közösség fejlődését. Lett viszont VM4K, hogy Lovasnak legyen hol és mit „koordinálni”! A magyar egyetemünk ügye ezért került volna le a „napirendről”? 
Erdélyben lehet magyar egyetem, Vajdaságban nem? 
Tómó Margaréta Diplomahonosítási kalamajka c. június 16-ai riportjából megtudtuk, hogy a VM4K „szakirányú továbbképzésének első generációja még honosíthatta a diplomáját, a másodiknak már nem sikerült”,[12] mivel a képzés Szerbiában akkreditált programok alapján jöhet csak számításba...

Június 29.
„Vajdaságban a szavazási levélcsomagok széthordását a VMSZ ellenőrizte”!
 

Forrás: https://delhir.info/2022/07/01/

 A Szabad Magyar Szó (SZMSZ) 98 nap után kiderítette, hol vette át a CMH a szavazási levélcsomagokat.[13]
A Szerb Posta ugyanis kiadta a Sajtószabadság Alapítványnak a szerződést! Az oknyomozó újságíró kitartásának köszönve megtudtuk „hogyan kerültek az április 3-ai magyarországi szavazási borítékok a Fidesz leghűségesebb vajdasági partneréhez, a Vajdasági Magyar Szövetséghez”
[14] (VMSZ).
A Dudás Károly és Zoran Đorđević aláírásával ellátott szerződésből – a SZMSZ által – végül kiderült, hogy a Szerb Posta levelenként két dinárt fizet a CMH-irodának a kézbesítésért, s miután Szijjártó Péter belgrádi útja során azt mondta, hogy Vajdaságba mintegy 80 ezer levélszavazási csomag érkezett, a posta 160 ezer dinárt, vagyis 1360 eurót fizetett azért, hogy ne ők, hanem a CMH-iroda kézbesítse a magyarországi borítékokat.
Ami viszont sokkal érdekesebb kérdés, hogy a szerződés 1-es számú melléklete meghatározta, hogy a Szerb Posta melyik címen adja át a szavazási levélcsomagokat a CMH-irodának. Érdekes, hogy ez nem a szabadkai posta címe, de nem is a CMH-irodáé (Ptuj utca 1.), hanem a Trg Žrtava Fašizma 9. [a Fasizmus áldozatainak tere 9]. Ezen a címen van a VMSZ, valamint a Magyar Nemzeti Tanács székháza, amelynek 35 tagjából 30 ennek a pártnak a listájáról jutott be a testületbe – írja a független portál.[15]
– Azt is mondhatnánk, hogy a kör bezárult, a Szerb Posta és a CMH-iroda szerződése a bizonyíték arra, hogy Vajdaságban a szavazási levélcsomagok széthordását a VMSZ ellenőrizte, hiszen először a pártszékházba kerültek a borítékok, és ott minden bizonnyal szétválogatva indultak további útjukra, a hol CMH-, hol VMSZ-aktivista szerepet betöltő személyekhez. A Szerb Posta által eljuttatott dokumentum a bizonyíték arra, amit a VMSZ-vezetői heteken át próbáltak úton-útfélen bizonygatni, hogy a pártnak semmi köze a Magyarországról érkezett levélszavazási csomagokhoz. Próbálkozásnak nem volt rossz, de a Szerb Postának köszönhetően, kiderült az igazság – közölte a SZMSZ.[16]

A SZMSZ írása jó példája annak, hogyan kellene működni, megvalósítani a sajtó ellenőrző szerepét. Sajnos „egy fecske nem csinál tavaszt/nyarat”. Az SZMSZ gyakorlatában is kevés az ilyen cikk, a VMSZ által uralt és az MNT által „alapított” médiában pedig ismeretlen fogalom. Ez a délvidéki/vajdasági magyar sajtó helyzetképe. Mennyire más lenne a szituáció, ha a média gyakorolná a hatalom működésének ellenőrző szerepét!
A SZMSZ írásból sem tudtuk meg azoban, miért volt szüksége a Szerb Postának a CMH-iroda alkalmazására? Nincsen elég postakézbesítője, felesleges pénze van, vagy hogy – politikai egyezség alapján – a VMSZ-aktivistái „segítsenek” a szavazópolgároknak hogy  „helyesen” szavazzanak?
A cikkből részben kiviláglik ugyan a VMSZ és a CMH vezetők erkölcse is, illetve, hogy mi mindenre képesek a hatalmuk megőrzése érdekében, de azt is ki kell(ene) világosan mondani, hogy alaposan részesek a magyarországi választások vajdasági eredményének az alakításában!
 
A vajdasági magyar újságírás csak akkor nyerheti vissza a szavahihetőségét, a közösség megbecsülését, amikor arról is olvashatunk, hogy Pásztor Pistának mennyibe kerül a noszai ménes fenntartása, hogy erre miből futja, és hogy mekkora összeget kap, mint a Palics Park Kft. közgyűlésének elnöke; hogy Lovas Ildikónak mennyit fizettek az Amikor Isten hasba rúg c. című színdarabért,[17] és hogy mekkora összegben részesül a VM4K „koordinálásáért”; hogy Klemm Józsefet miért nevezték ki a Vajdasági Rádió és Televízió megbízott vezérigazgatónak, amikor éppen nyugdíjba kellet volna mennie, hogy…

BOZÓKI Antal
Újvidék, 2022. július 12.

__________
[1] (MTI) Potápi: A Sapientia egyetem a szülőföldön boldogulásra sarkallja a magyarságot.
https://www.vajma.info/cikk/karpat/14534/Potapi-A-Sapientia-egyetem-a-szulofoldon-boldogulasra-sarkallja-a-magyarsagot.html, 2022. június 25. 14:52
[2] Uo.
[3] Uo.
[4] Uo.
[5] Varjú Márta: Realitás, vágyak és lehetőségek
https://www.magyarszo.rs/hu/2651/kozelet_oktatas/124318/Realit%C3%A1s-v%C3%A1gyak-%C3%A9s-lehet%C5%91s%C3%A9gek.htm, 2015. március 21. 12:16 >> 2015. március 21. 13:37
[6] Uo.
[7] Uo.
[8] Basity Gréta: A magyar kormány egységes magyar felsőoktatási teret épít.
https://www.vajma.info/cikk/vajdasag/21943/Balog-A-magyar-kormany-egyseges-magyar-felsooktatasi-teret-epit.html, 2017. november 18. 14:45
[9] Bajtai Kornél: Megnyitották a szabadkai képzőközpontot, Pásztor a doktoranduszoknak. üzent. https://szabadmagyarszo.com/2017/11/19/megnyitottak-a-szabadkai-kepzokozpontot-pasztor-a-doktoranduszoknak-uzent/, 2017. november 19. 11:06
[10] Basity, a 8-as jegyzetben.
[11] Szabadkai Egyetem és/vagy kihelyezett anyaországi tagozatok.
https://szmsz.press/2016/11/28/szabadkai-egyetem-esvagy-kihelyezett-anyaorszagi-tagozatok/, 2016. november 28. 22:54
[12] (SZMSZ) Diplomahonosítási kalamajka. https://szmsz.press/2022/06/16/diplomahonositasi-kalamajka/, 2022. június16. 9:37
[13] (SZMSZ) Kiderült, hol vette át a CMH a szavazási levélcsomagokat. 
https://szmsz.press/2022/06/29/kiderult-hol-vette-at-a-cmh-a-szavazasi-levelcsomagokat/, 2022. június 29. 21:11
Kapcsolódó írások:
Pásztor István: Gyalázatos volt, ahogy újságírók zavarásztak bennünket az utcán
https://szmsz.press/2022/04/09/pasztor-istvan-gyalazatos-volt-ahogy-ujsagirok-zavarasztak-bennunket-az-
utcan/, és Gyalázat. A köbön https://szmsz.press/2022/04/09/gyalazat-a-kobon/
[14] SZMSZ, az előző jegyzetben.
[15] Uo.
[16] Uo.
[17] (RTV) Bemutatták Újvidéken az Amikor Isten hasba rúg c. előadást.
https://rtv.rs/hu/vajdas%C3%A1g/bemutatt%C3%A1k-%C3%BAjvid%C3%A9ken-az-amikor-isten-hasba-r%C3%BAg-c.-el%C5%91ad%C3%A1st_1347801.html?fbclid=IwAR0mt9lTCt8-SevxVtQxF6iGuXncBeeQ3Om6ptxzGDlW5iSN4wVEObmfx6Q, 2022. június 09. 21.00; Amikor Isten hasba rúg regény alapján készült előadás újvidéki bemutatója. https://www.vajma.info/cikk/kultura/15234/Amikor-Isten-hasba-rug-regeny-alapjan-keszult-eloadas-ujvideki-bemutatoja.html, 2022. június 9. 17:29
Lásd még a Play Lovas ? c. írásomat. https://bozokiantal.blogspot.com/search/label/Kult%C3%BAra, 2022. július 1. 20:22, és/ vagy https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=14621, 2022. július 2.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése