Oldalak

2022. július 4., hétfő

Kinek mi a hivatali kötelessége?

Migráns ügyben (is) mosakodnak a Véemeszes politikusok!

Számos magas beosztású ember tragédiája abban van,
hogy nem tudnak idejében visszavonulni.
Harry S. Truman


Rábén még a halottaknak sincs nyugtuk (Ótos András felvétele)

Szerbiában egyre súlyosodik a migráns-probléma, s ez tovább rontja, elsősorban a határ-menti magyar falvak lakosságának helyzetét.
Csonka Áron, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének (VMDK) elnöke június 16-án arra hívta fel a figyelmet, hogy „a migránsok megrongálták a majdáni és rábéi temetőt. Kereszteket rugdostak, döntöttek le.”[1]
A temetőrongálás június 15-én „reggelre” történt.
Másnap délelőtt Pásztor István, a Tartományi Képviselőház és a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, „megrökönyödve szemlélte a megrongált kereszteket, majd a helyi lakosokkal beszélgetett az esetről. Elmondta, hogy szerdán (június 15-én – B.A.) az illetékes rendőrség elkészítette a jegyzőkönyvet, valamint elindították a nyomozást. Hangsúlyozta, hogy az esetet azonnal jelentette a belügyminiszternek.”[2]
– Az, hogy a menekültek követték el ezt a bűncselekményt, az megalapozott feltételezés. Szemtanúk látták őket a temető környékén ólálkodni, ezért gondolják, hogy ők lehettek, de erre vonatkozó bizonyíték nincs – mondta Pásztor.[3]
A kétszeres elnök szerint „mindenki megmozdult, mert ez nem vallási vagy nemzeti hovatartozás kérdése, hanem civilizációs kérdés. Ezzel a problémával a térség folyamatosan küszködik, és csak úgy tudunk megbirkózni vele, ha közösen lépünk fel ellene. A rendőrség igyekszik ellátni a feladatait annak ellenére, hogy kevés emberrel, eszközzel, valamint kevés anyagi forrással rendelkezik. Sajnos nem tudják rendesen elvégezni a rájuk szabott feladatokat, ezért kérem a döntéshozókat, hogy segítsenek.”[4]
– Törökkanizsa község az elmúlt hat-hét évben folyamatos migrációs nyomásnak van kitéve, és lassan elviselhetetlen a hangulat ezekben a falvakban. Személyes érintettségem is van a rábéi temetőben, mert az őseim egyike-másika itt van eltemetve. A VMSZ megtesz mindent, hogy erre a jelenségre ráirányítsa a figyelmet, hogy a döntéshozók észbe kapjanak. […] A rendőrség pedig akadályozza meg őket abban, hogy úgy viselkedjenek, ahogy itt vagy például Szabadkán. Lassan ott tartunk, hogy engedélyt kell kérnünk tőlük, hogy leüljünk valahová, mert úgy viselkednek, mintha ők lennének otthon, és nem mi, mintha idegenek volnánk a saját városunkban. Remélem, hogy az eljárás befejeztével az elkövető kézre kerül, és hogy példás büntetésben részesül – fogalmazott Pásztor.[5]

Pásztor nyilatkozatát több szempontból is érdekes lenne elemezni. A mondataiban olyan fogalmazások is vannak, amelyek nem éppen a tartomány első számú vezető emberére utalnak.
Azt mondja, például, hogy az esetet „jelentette a belügyminiszternek”. A belügyminiszternek az esetről már bizonyára tudomása volt, még mielőtt Pásztor jelentkezett volna.
A dupla elnök aztán menteni próbálja a rendőrséget, amelyik „igyekszik ugyan ellátni a feladatait annak ellenére, hogy kevés emberrel, eszközzel, valamint kevés anyagi forrással rendelkezik”. Sovány vigasz ez a helybeli lakosság számára! Nem a lakosság fizette adóból tarják el a rendőrséget, hogy biztosítsa a személyi és vagyoni biztonságukat?
Arra „kérte a döntéshozókat, hogy segítsenek”. Azt is mondta, hogy „a VMSZ megtesz mindent, hogy erre a jelenségre ráirányítsa a figyelmet, hogy a döntéshozók észbe kapjanak”.
Az elnök úgy tesz, mintha legalábbis valamilyen kívülálló, harmadik személy, nem pedig a – pártjával együtt – a hatalmat gyakorló (párt)szövetség részese lenne. A „döntéshozók”, vagy a döntéseket hozók befolyásolóinak egyike! Vagy nem a „kedves Ácó” barátja?
Nem elég a „jelenségre ráirányítani” a figyelmet, magyarázkodni, hanem döntéseket, intézkedéseket kell hozni. Pásztor ebben viszont nem jeleskedik. Pedig ezért vannak a hatalmi szervek, ezért kapják a nem kis fizetést, előjogokat!

Csonka Áron – akkor még ellenzéki képviselőként – még a 2020. február 6-ai sajtótájékoztatón[6] kezdeményezte a tartományi képviselőház közbiztonsági tanácsának az összehívását a migránshelyzet miatt.
„Elmondta, hogy Majdány és Rábé lakosai egy kérvényt adtak át neki, amelyben megfogalmazzák az illegális bevándorlókkal kapcsolatos panaszaikat. Ezt a kezdeményezést 123 polgár írta alá. A kérvényben leírják, hogy a migránsok lakatlan házakban húzzák meg magukat, tönkreteszik az ott hagyott tárgyakat, tüzet gyújtanak, használják az áramot, mindemellett az éjszaka közepén a házak ablakain és kapuin kopognak, élelmiszert és áramot kérnek. Csonka Áron azt is elmondta, hogy a lakosok kérelmét továbbítja a tartományi parlament képviselőinek.”[7]
Pásztor István – ismereteim szerint – nem hívta össze a képviselőház közbiztonsági tanácsát. Nem lehet róla elmondani, hogy részrehajlóan járt el, mivel „személyes érintettsége is van a rábéi temetőben”. De azt sem, hogy a munkáját (el)végzi.

Kern Imre, Szabadka alpolgármestere, a július 2-án hajnalban Szabadkán, „a makkhetesi erdőben migránsok között kitört leszámolással”[8] kapcsolatosan – amelyben „hat személy súlyos sérüléseket szenvedett, egy pedig elhunyt,”[9] de olyan információk is vannak, hogy „rendőrök is megsérültek az akcióban”[10] – tipikus Pásztori stílusban – azt nyilatkozta a Pannon RTV-nek, hogy ez „a helyi önkormányzat hatáskörén kívül eső probléma”.[11]
A nyugdíjkorú (1949. júl. 9-én született)[12] véemeszes „politikus” kiemelte, „a VMSZ már hét évvel ezelőtt felhívta az állam figyelmét a migránshelyzet megoldásának fontosságára. Égető problémáról van szó, hiszen az illegális bevándorlók már a helyi lakosokat is kiszorítják egyes vajdasági településekről”.[13]
– Hátborzongató az, hogy akárhol megyünk a városban, a határban, vagy bárhol, mindenhol migránsokkal találkozunk. Olvastam, hogy állítólag hatezer migráns van az országban. Nekem úgy tűnik, mintha mind a hatezer itt lenne. Egy mai élményem: tegnap este Szegeden voltam, jöttem hazafele és borzasztó körülményeket láttam Rábé határában. Egy elhagyatott farmon több száz migráns tanyázik, én nem is tudom, hogy a mi őshonos embereink, hogy tudnak ott élni. Sajnos az a helyzet, hogy nagyon sokan el is mentek ezekből a falvakból. Félő az, hogy ezek a migránsok a mi lakosainkat szorítják ki a lakóterükből és ez egy borzasztó dolog, és előbb-utóbb az államnak cselekednie kell – nyilatkozta Kern.[14]
Furcsa nyilatkozat, enyhén szólva, az alpolgármestertől, amikor azt mondja, úgy tűnik neki, „mintha mind a hatezer migráns lenne a városban”, meg hogy „borzasztó körülményeket látott Rábé határában”. Ugyanis nem arról beszél, mit tett annak érdekében, hogy ez ne legyen így! Mit intézett a szabadkai polgárok személyi és anyagi biztonságának biztosítása érdekében? Ilyen nyilatkozatot csakis egy Véemeszes tisztségviselő adhat, aki a történéseket csak szemléli. Miért nincsen nyugdíjban?
– A migránsok a helyi lakosokat is kiszorítják lakóhelyükről – szörnyülködik a „vicemayor” Kern. – Az államnak cselekednie kell – tette hozzá. Mintha nem állami hivatalnok lenne! Mintha nem szabadkai lakos lenne!

A VMDK július 2-én közleményt adott ki, amelyben követeli, hogy „a migránsokat telepítsék ki a vajdasági magyar településekről, és zárt befogadó központokba helyezzék el őket.”[15]
– Július másodikán világossá vált, hogy a szabadkai migránshelyzet miatt megszokott életünk veszélybe került. Mára egyértelmű lett, hogy akik menedéket kértek, mától szabadon portyáznak az országban. Akik segítséget kértek és kaptak Szerbiától (Magyarország hermetikus lezárásával a magyar kormány megakadályozta az Európai Unióba való lépésüket) őrjöngő tömeggé váltak. Nyílt titok, hogy szervezett embercsempészet zajlik az Unió és a Vajdaság északi határán. Összefonódott a hivatalos és a nem hivatalos hatóság – áll a közleményben.[16]
– Tartós és átfogó megoldás nélkül félő, hogy a helyzet olyan fordulatot vesz a közeljövőben, ami nem lesz visszafordítható. Ezért nincs idő tovább csupán szemlélni az eseményeket. Lépni kell! – figyelmeztetett a VMDK.
A párt szabadkai szervezete július 4-én közleménnyel fordult a szabadkai polgárokhoz amelyben „az emberéletet is követelő, migránsok közötti leszámolás okán arról tájékoztatja a lakosságot, hogy a párt adatgyűjtésbe kezd”[17] és „minden pénteken megjeleníti azon taxiszolgáltatók névsorát, akik szisztematikus módon sokszor, akár napi 500 migránst is utaztatnak a város területén”.[18]
A VMDK a fuvarozókról szóló fényképes jelentéseket facebookon, instagramon, twitteren, messengeren, illetve az office@vmdk.org.rs e-mailen várja, egyben arra kéri a polgárokat, hogy ne utazzanak ezekkel a taxi-szolgáltatókkal.[19]
A közlemény hiányossága, hogy a Véemeszes vezetőket nem szólította fel lemondásra!

A migránsok (mások szerint a migránsok és az embercsempészek közti) szabadkai véres leszámolása kapcsán, július 3-án közleménnyel jelentkezett a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) is.
A huzamosabb idő után magáról
először életjelet adó párt szerint „a szerb állami szerveknek az illegális migránsokkal szembeni lezser magatartása – mely évek óta lényegében változatlanul folyt – szükségszerűen vezetett a helyzet elfajuláshoz. Az ország déli irányából és Belgrádból a szerb-magyar határra és a szerb-magyar-román hármashatár övezetébe történő migránstaxiztatás, mely politikai közömbösségtől, sőt nem egyszer politikai ’jóindulattól’ és kiterjedt anyagi érdekektől kísérten változatlan intenzitással folyik, felveti a korrupció, sőt a hatalmi háttéralkuk gyanúját”.[20]
– Felmerül a kérdés, hogy Szerbia illetékes állami szervei eddig miért nem voltak képesek biztosítani a szerb-magyar és a szerb-román határ közelében élő polgáraik biztonságát és nyugalmát, és vajon az előttünk álló hónapokban képesek lesznek-e arra – kérdezte Csorba Béla pártelnök a közleményében.[21]
Az egykor rebellis/ellenszegülő ellenzéki (párt)elnök 2016. március 8-án Újvidéken hárompárti egyezséget írt alá a VMSZ-el és a Magyar Egység Párttal (MEP) a 2016. évi[22] majd  a 2020 „választásokon való közös indulásról”,[23] hirdetve, hogy a magyaroknak kire kell szavazni.
2017-ben „a VMDP is a másik két magyar koalíciós partnerrel (a MEP-el és a VMSZ-el) együtt Aleksandar Vučićnak, a Szerb Haladó Párt (SNS) elnökének jelölését támogatta a szerbiai elnökválasztáson”.[24] Csorba akkor azt nyilatkozta, „azt szeretnék, ha az elnökválasztás sarán Vučić győzne, és abban bíznak, hogy győzelme fölényes lesz”.[25]
A VMDP a VMSZ (egyik) szatellit pártja és már huzamosabb ideje nem részese a politikai eseményeknek. Ez a közlemény most a pártnak a politikai porondra való visszatérési szándékát jelzi a nemzeti tanácsi választások előtt? Csorba miért nem a koalíciós partneréhez, Pásztor Pistához intézte a közleményt?

A szerb hatalom vagy nem képes, vagy nem is szándékozik megoldani a migránshelyzetet. Olyan vélemények is vannak, hogy a déli magyar határra való migráns-nyomás ügyben a hatalmi szervek egyes dolgozóinak a hallgatólagos vagy éppen tevőleges részvétele sem kizárt.[26] A VMSZ funkcionáriusai pedig úgy viselkednek, „mintha semmi sem történt volna”.[27]
Ilyen értelemben szinte furcsán színpadiasnak tűnik a július 3-án, éppen Szabadkán, Nikola Selaković szerb és Szijjártó Péter a magyar külügyminiszter által aláírt szerződés a „határátlépéstől és határellenőrzésről”.[28]
A Vučić által tavaly július 8-án a Szerb Zászló Rendjének Első Fokozatával kitüntetett Szijjártó,[29] akit „Szerbia másik külügyminiszterének” is neveznek, megkérdezte-e a szerb kollégáját, hogy akkor mi is történik a déli határ túloldalán?
Tudja-e itt valaki is, hogy mi a hivatali kötelessége? Hisz még valaki ezeknek?

BOZÓKI Antal
Torda, 2022. július 4.

__________
[1] Csonka Áron. https://www.facebook.com/csonkaaron, 2022. június 16. 13:15
[2] hat: Keresztrongálás a rábéi temetőben. Magyar Szó, 2022. június 17. 1.
https://www.magyarszo.rs/hu/4956/vajdasag_torokkanizsa/266830/Keresztrong%C3%A1l%C3%A1s-a-r%C3%A1b%C3%A9i-temet%C5%91ben-Migr%C3%A1nsok-r%C3%A1b%C3%A9-temet%C5%91-rong%C3%A1l%C3%A1s.htm, 2022. június 17. 09:04
Uo. 1.
[3] Uo.
[4] Uo. 11.
[5] Uo.
[6] (Pannon RTV). Összeülhet a tartományi biztonsági tanács a migránshelyzet miatt.
https://pannonrtv.com/rovatok/tarsadalom/osszeulhet-tartomanyi-biztonsagi-tanacs-migranshelyzet-miatt, 2020. február 6. 16:19 és 16:52, és Csonka Áron https://www.facebook.com/csonkaaron, 2021. február 2. 23:00, és Csonka Áron: Tudathasadásos állapotok!! https://www.facebook.com/csonkaaron , 2021. január 28. 21:13.
[7] Pannon RTV , a 7-es jegyzetben.
[8] BIRN: Rendőrök is megsérültek a migránsleszámolásban. https://szmsz.press/2022/07/03/birn-rendorok-is-megserultek-a-migransleszamolasban/, 2022. július 3. 9:15
[9] Keresik a lövöldözőket. Magyar Szó, 2022. július 4. 1.
[10] Megint lövöldöznek a migránsok a határmenti erdőben. https://szmsz.press/2022/07/03/megint-lovoldoznek-a-migransok-a-hatarmenti-erdoben/, 2022. július 3. 20:39
[11] Kern: Nem az önkormányzat hatásköre a migránsprobléma. https://szmsz.press/2022/07/03/kern-nem-az-onkormanyzat-hataskore-a-migransproblema/, 2022. 3. 12:30, és Kern Imre: A migránsok a helyi lakosokat is kiszorítják lakóhelyükről, https://pannonrtv.com/rovatok/onkormanyzatok/kern-imre-migransok-helyi-lakosokat-kiszoritjak-lakohelyukrol, 2022. július 3. 10:27 és 16:53
[12] Kern Imre. http://hodis.vmmi.org/delivegeken/KiKi/Ker-Kis.htm
[13] Lásd a 11-es alatti írást.
[14] Uo.
[15] VMDK: Követeljük, hogy a migránsokat telepítsék ki a vajdasági magyar településekről,
https://szmsz.press/2022/07/02/vmdk-koveteljuk-hogy-a-migransokat-telepitsek-ki-a-vajdasagi-magyar-telepulesekbol/, 2022. július 2. 14:44
[16] Uo.
[17] A migránsokat fuvarozó taxisok bojkottjára szólít fel a VMDK. https://szmsz.press/2022/07/04/a-migransokat-fuvarozo-taxisok-bojkottjara-szolit-fel-a-vmdk/, 2022. július 4. 12:03
[18] Uo.
[19] Uo.
[20] Nem parkolópálya: már gyakorlótér. https://www.vajma.info/cikk/kozlemenyek/4472/Nem-parkolopalya-mar-gyakorloter.html, 2022. július 3. 11:23
[21] Uo.
[22] VMSZ-VMDP-MEP: Aláírták a hárompárti koalíciós szerződést. https://www.vajma.info/cikk/vajdasag/19802/VMSZ-VMDP-MEP-Alairtak-a-haromparti-koalicios-szerzodest.html, 2016. március 8. 14:18
[23] Megállapodás a VMSZ, a VMDP és a MEP között https://www.vmsz.org.rs/hirek/tortenesek/megallapodas-vmsz-vmdp-es-mep-kozott, 2020. március 10. 17:56
[24] G.B.: A VMDP is Vučić jelölését támogatja. https://www.magyarszo.rs/hu/3298/vajdasag_temerin/160853/A-VMDP-is-Vu%C4%8Di%C4%87-jel%C3%B6l%C3%A9s%C3%A9t-t%C3%A1mogatja.htm, 2017. február 20. 12:42 >> 2017. február 20., 13:42, és
A VMDP és Csorba Béla szerint a délvidéki magyarságnak olyan elnök kell, mint Vučić. https://delhir.info/2017/02/19/a-vmdp-es-csorba-bela-szerint-a-delvideki-magyarsagnak-olyan-elnok-kell-mint-vucic/, 2017. február 19.
[25] Lásd G.B. írását a 24-es jegyzetben.
[26] Marko Vidojković: Obračun u Makovoj sedmici [Leszámolás a Makkhetesben]. Danas, 2022. július 4. 24.
[27] Csak egy afgán bűnözőt tartóztattak le a hétvégi migráns-vérfürdő után https://delhir.info/2022/07/04/csak-egy-afgan-bunozot-tartoztattak-le-a-hetvegi-migrans-verfurdo-utan/, 2022. július 4.
[28] A határellenőrzésről ír alá megállapodást Szabadkán Selaković és Szijjártó. https://szmsz.press/2022/07/03/a-hatarellenorzesrol-ir-ala-megallapodast-szabadkan-selakovic-es-szijjarto/, 2022. július 3. 18:03
[29] (Pannon RTV) Szerb állami kitüntetés Szijjártó Péternek. https://pannonrtv.com/rovatok/politika/szerb-allami-kituntetes-szijjarto-peternek, 2021. július 8. 11:46 és 17:58

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése