Oldalak

2022. július 11., hétfő

„Srebrenica – A népirtás neve”

 „Srebrenica – A népirtás neve”

2022-07-10 22:34

A srebrenicai népirtás 27. évfordulójáról emlékezett meg Belgrádban, a Köztársaság téren a Nők Feketében (Žene u crnom) nemkormányzati szervezet, tudatta az N1.

A megemlékezés résztvevői egy nagy transzparenst feszítettek ki, amelyen a „Srebrenica – A népirtás neve” felirat olvasható. Emellett mintegy tíz kisebb transzparens is látható volt, amelyeken a 8372-es szám volt feltüntetve – egyelőre ugyanis ennyi áldozatát sikerült azonosítani annak a második világháború óta példátlan népirtásnak, amelyet a boszniai Szerb Köztársaság hadserege követett el Ratko Mladić tábornok vezényletével.

Voltak transzparensek, amelyek éppen Mladić falakra felfestett arcképének eltávolítását követelték, mondván, a háborús bűnökért elítélt ex-katona nem érdemli meg, hogy megemlékezzenek róla.

A Nők Feketében aktivistái felirataikkal emlékeztettek, hogy a Hágai Nemzetközi Törvényszék életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte a srebrenicai népirtásba való részvétel miatt Mladić mellett Zdravko Tolmirt, Ljubiša Bearát és Vujadin Popovićot.

Az aktivisták arra is emlékeztettek: az Európai Parlament 2009-ben július 11-ét a srebrenicai népirtás áldozatainak emléknapjává nyilvánította. A genocídiumot a szerb katonai egységek több mint 20 ezer tagja követte el, az akkori szerbiai rezsim közvetlen támogatásával. Az egyik felirat szerint a deportálásokhoz használt minden autóbusz szerbiai rendszámú volt…

https://szmsz.press/2022/07/10/srebrenica-a-nepirtas-neve/

 

A Vučić-rendszer és a szerb nép nagy része továbbra is tagadja a srebrenicai népirtás tényét

 

(Fotó: dw.com)

 

Ma sor kerül a srebrenicai mészárlás 27. évfordulója alkalmából szervezett megemlékezésre. A központi ünnepséget ezúttal is Potočariban tartják meg.

A szerb haladó rezsim és sajnos a szerb nép jelentős része továbbra sem ismeri el azt, ami tagadhatatlan: a boszniai szerb egységek népirtást követtek el.

1995. július 11-én a Boszniai Szerb Köztársaság katonai egységei Ratko Mladić tábornok parancsnoksága alatt elfoglalták a kelet-boszniai enklávét, ami a tömegmészárlás kezdetét jelentette.

A szerb egységek szétválasztották a nőket és a férfiakat az elfoglalt városkában.

A férfiakat tömegesen kivégezték. Napokig tartott a gyilkolás, miközben a nőket Tuzlába szállították.

A halottak számát több mint 8000-re becslik.

Aleksandar Vučić szerb elnök hét évvel ezelőtt megjelent Srebrenicában kvázi azért, hogy “fejet hajtson az áldozatok sírjánál” (holott sem akkor, sem előtte, sem utána nem ismerte el a genocídium tényét). Az ottani tömeg megdobálta kövekkel.

Vučić személye jogos ellenszenvet vált ki a bosnyákokból, hiszen 27 éve – még a Vojislav Šešelj Szerb Radikális Pártja egyik vezetőjeként – fanatikus nacionalista beszédeiben magasztalta a szerbek lépéseit.

Mi több,

Vučić egyenesen istenítette Mladićot, akiről utcát akart elnevezni.

F. F.

https://delhir.info/2022/07/11/a-vucic-rendszer-es-a-szerb-nep-nagy-resze-tovabbra-is-tagadja-a-srebrenicai-nepirtas-tenyet/

Újra gyűlölet fröcsög a véresszájú csetnikvajdából: „Húsz év börtönt annak, aki azt állítja, Srebrenicában népirtás történt”

 

(Fotó: portalanalitika.me)

Alighogy erőre kapott, máris újra gyűlölködik Vojislav Šešelj, a Szerb Radikális Párt elnöke

A Pink TV reggeli műsorában bemutatta legújabb, több mint 300 oldalas könyvét, amely arról szól, hogy „Srebrenicában nem történt genocídium”.

Egyúttal megfenyegette mindazokat, akik ezt másképpen látják, és netán a nyilvánosság előtt ki is merik mondani: de igen, a szerbek népirtást követtek el.

Šešelj szerint az ilyeneket legalább 20 év börtönre kellene ítélni.

Emlékeztetőül: az illetékes nemzetközi intézmények által egyértelmű bizonyítást nyert, hogy 1995 júliusában Srebrenicában és környékén mintegy 8 700 bosnyákot végeztek ki. A bűncselekményt, Ratko Mladić vezetésével, a Szerb Köztársasági Hadsereg (VRS) hajtotta végre.

A szerb rendszer néhány szövetségesét kivéve, az egész világ genocídiumnak tekinti azt, ami Srebrenicában történt.

F. F.

https://delhir.info/2022/07/11/ujra-gyulolet-frocsog-a-veresszaju-csetnikvajdabol-husz-ev-bortont-annak-aki-azt-allitja-srebrenicaban-nepirtas-tortent/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése