Oldalak

2022. augusztus 31., szerda

Alkotmányellenessé nyilváníttatnák az 1944-45-ös ártatlan áldozatoknak szentelt újvidéki emlékművet

 Alkotmányellenessé nyilváníttatnák az 1944-45-ös ártatlan áldozatoknak szentelt újvidéki emlékművet

 Más szervezetek aláírásokat is gyűjtenek az emlékmű ellen (Fotó: 021.rs)

2022-08-31 14:21

Az 1944-45-ös ártatlan áldozatoknak szentelt újvidéki emlékmű megépítését szeretné alkotmányellenessé és törvénytelenné nyilváníttatni a Szabadság és Igazságosság Pártjának újvidéki szervezete. Danijela Grujić, a városi bizottság elnöke elmondta: az Alkotmánybíróság elé terjesztett kezdeményezésük szerint az emlékmű felállítására vonatkozó 2018-as határozat egy törvényellenes dokumentáción alapszik. Szerinte azzal, hogy az áldozatok neveit tartalmazó listán jogerősen elítélt bűnösök is vannak, egyenlőségjelet tesznek áldozat és bűnelkövető közé, ami társadalmi feszültségekhez vezethet.

„Egy olyan kezdeményezésről és határozatról van szó, amelyet egy olyan lista alapján hoztak meg, amely nem ennek az emlékműnek a kapcsán készült el, pedig ezt meg kellene tenni ahhoz, hogy az emlékmű elnyerje azt a társadalmi-történelmi jelentőségét, amelyet megérdemel” – mondta.

Danijela Grujić azt is kihangsúlyozta: folytatják a harcot egy olyan emlékmű felállítása ellen, amivel rehabilitálnák a második világháborús bűntetteket, de a pártnak az ellen nincs kifogása, hogy a korszak ártatlan áldozatai kapjanak egy emlékművet.

https://szmsz.press/2022/08/31/alkotmanyellenesse-nyilvanittatnak-az-1944-45-os-artatlan-aldozatoknak-szentelt-ujvideki-emlekmuvet/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése