Oldalak

2022. augusztus 9., kedd

Bálványosi akármi

Emberi- és nemzeti kisebbségjogi napló (271.)

A politikával foglalkozás nem a gyáváknak való.
Vukomanović, Dijana

Július 19.
Példa értékű ítélet!

Fotó: SZMSZ

Időnként értesülünk a sajtóból az anyanyelv- és íráshasználati jogok sérelméről/sérelmeiről, a törvények nem alkalmazásról a gyakorlatban – amikor azokat már nem lehet elhallgatni.
A Szabad Magyar Szó (SZMSZ) most azonban arról számolt be, hogy „a bíróság egy ügyben kénytelen volt megállapítani, hogy a hivatalos szervek nem tartották be a törvényes előírásokat, így a testület hatályon kívül helyezte a saját ítéletét”.[1]
Mi is történt valójában?
Rácz Szabó László, a Magyar Polgári Szövetség (MSZP) elnöke is „jelen volt azon a tavaly megrendezett környezetvédelmi megmozduláson, amely során a tüntetők két órára lezárták a Zenta és Csóka közötti hidat. Az eset után Rácz Szabó ellen (is – B.A.) a rendőrség eljárást indított a közlekedés akadályozása miatt, amire az MPSZ elnöke úgy reagált, hogy kérte tőlük a jegyzőkönyv és a szabálysértési meghagyás magyar nyelvű változatát. A rendőrség erre írásban válaszolt, és közölték, hogy magyarul nem tudják kiadni a kért dokumentumot. Azzal érveltek, hogy a dokumentum kiadásának módját a szabálysértési törvény írja elő, és hogy ez csak egy olyan irat, amely mindössze elindít egy folyamatot. Elismerték, hogy létezik a hivatalos nyelvhasználatról szóló törvény, de szerintük azt csak a bírósági eljárásban lehet érvényesíteni”.[2]
– A feljelentést továbbították a (vélhetően: szabálysértési – B.A.) bíróságra, amely nem is hallgatta meg Rácz Szabó Lászlót, így a megkérdezése nélkül 5000 dináros büntetést rótt ki rá. Ezt az összeget az MPSZ elnöke nem fizette be, így a bíróság az 5000 dináros büntetést öt nap börtönbüntetésre változtatta. És ekkor húzta elő az aduászt Rácz Szabó, aki az öt nap börtönbüntetés ellen fellebbezett, azzal az indokkal, hogy a rendőrség nem tartotta be a hivatalos nyelvhasználatról szóló törvényt (valójában a törvényt a hivatalos nyelv- és íráshasználatról).[3] Lehet, hogy sokan meglepődnek most, de a bíróság megállapította, hogy a rendőrség valóban törvénytelen módon járt el, nem tartotta be a törvényt, így nem tehetett mást, mint hogy hatályon kívül helyezte a saját ítéletet, a rendőrség hibájából, így Rácz Szabó Lászlónak nem is kellett felsőbb bírósághoz fordulni – írja a SZMSZ.[4] 
– Alapvetően azt kell mondanom, hogy üdítő fejlemény, hogy a bíróság követte a törvényes előírásokat – írta a független portál szerint Rácz Szabó László a kommentárjában.[5]

Példa/precedens értékű bírósági ítéletről van szó, amelyet a továbbiakban fel lehet (és kell is) használni az anyanyelv- és íráshasználati jogok sérelme esetén.
Az ítélet egyik fontos megállapítása – a sajtóhír alapján –, hogy „a hivatalos szervek (a rendőrség – B.A.) nem tartották be a törvényes (nyelv- és íráshasználati – B.A.) előírásokat”. A bíróság valójában elvetette azt a – rendőrségi és szabálysértési bírósági – viszonyulást, miszerint a nyelv- és íráshasználati jogokat „csak a bírósági eljárásban lehet érvényesíteni”.
Ebből az következik – ami valójában a törvény lényege is – hogy az anyanyelv- és íráshasználati jogokat minden(fajta) eljárás minden szakaszában, a kezdetektől a befejezéséig alkalmazni kell a hivatalos szerveknek – legyen az rendőrségi, közigazgatási, szabálysértési vagy éppen bírósági szerv.
A bírósági ítélet – közvetve – azt is tanúsítja, hogy a rendőrségi és szabálysértési eljárásokban a gyakorlatban nem alkalmazzák a magyar nyelv egyenrangú használatát. Nincsenek is felkészülve rá. Még a törvényes előírásokat sem ismerik! A (még) magyar többségű Zentán! Hát akkor más környezetekben mi lehet a helyzet?

Rácz Szabó László ez alkalommal is következetesen kiállt az anyanyelv- és íráshasználati jogok gyakorlati érvényesítéséért, aminek meg is lett az eredménye.
A Magyar Nemzeti Tanács (MNT) és Losoncz Dávid, a testület Végrehajtó Bizottságának nyelvhasználattal megbízott tagja a hangjukat nem hallatták a magyar közösség nyelvi jogainak gyakorlati érvényesítése ügyében. Soha nem készítettek egy elemzést a magyar nyelv- és írás hivatalos használatáról a gyakorlatban! Pedig ez lenne az MNT egyik fő feladata! Minek nekünk az ilyen testület?


Július 22.

Bálványosi akármi

Mr. és Mrs. Tusnádfürdő – Pásztor István és Kovács Elvira
https://www.facebook.com/search/top?q=napl%C3%B3%20vez%C3%A9rigazgatr%C3%B3s%C3%A1g

A legforróbb nyári napokban – ami már önmagában is nonszens – Tusnádfürőn gyülekeznek (Orbán Viktor szólítására) a magyar pártvezetők a Kárpát-medence/szélrózsa minden tájáról, hogy elmondják azt, amit egyéként már annyiszor elismételtek, amit már a verebek is tudnak. A megjelenés azonban kötelező. Aki nincs ott, az nem is jelent semmit a magyar-magyar politikában. Függetlenül attól, hogy egyáltalán jelent-e bármit is.
Sajtójelentések szerint „a határon túli magyar közösségek helyzetét vették számba Tusnádfürdőn a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban (Tusványos) a közösségek vezetőinek hagyományos pódiumbeszélgetésén, amelyet „mini-Máértként” (a Magyar Állandó Értekezlet kistestvéreként) is szoktak emlegetni”.[6] Hogy ennek van-e egyáltalán valami értelme, azt külön lehetne elemezni, csak nem érdemes, mivel nincs. Szegény közönség!

A fő attrakció, persze, minden alkalommal, Orbán Viktor beszéde, Urbi et Orbi, aki – egyéb sületlenségek mellett – azt is elmondta, hogy „a világ nekünk tartozik és ezt be is akarjuk vasalni”. Csak azt nem mondta, hogyan képzeli ezt el. Ahogy a Móricka?
– A kormányfő álláspontja az, hogy Európán belül, egymással egy közösségben élő, különféle európai népek nem számítanak „az internacionalista baloldal által megfogalmazott” kevertfajú népnek, az csak akkor érvényes, ha Európán belüli és Európán kívüli népek keverednek – közölte a 24.hu.[7]
A magyar miniszterelnöknek a „fajok keveredésről” „Tusnádfürdőn elhangzott kijelentései nagy nemzetközi felháborodást váltottak ki”.[8]

A (kisebb) pártvezetők is ilyenkor kötelezően az általuk befolyásolt/uralt magyar közösségek helyzetéről beszélnek.
– Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke arról számolt be, hogy az elmúlt három évben mind Szerbián belül, mind államközi szinten kiválóan alakultak a magyar-szerb kapcsolatok. Szerbiában felnéznek és partnerként tekintenek a magyar közösségre, és szeptemberben a két ország közötti stratégiai partnerségről is kétoldalú megállapodást írtak alá. Hozzátette: hamarosan megalakul az új szerb kormány, amelyben a VMSZ államtitkárokkal kíván jelen lenni. A legnagyobb kihívásnak azt tartotta, hogy az elkövetkező években olyan politikát folytasson a magyarság, hogy a Nyugatra távozott nemzettársak reális opcióként gondoljanak a hazatérésre – közölte az MTI.

Ha elemeznénk, hogy akkor mit is mondott Pásztor Pista, akkor – az első benyomás alapján – meg lehet állapítani, hogy egy nagy semmit. Üres, elcsépelt szólamok ezek, amelyek még arra sem elegendőek, hogy igazolják a költségeket, amibe az utazása került. Ezért kár volt Tusványosra utazni!
A noszai ménesgazda, újdonsült Mercédesz tulajdonos szavaiból mégis ki lehet hámozni, hogy pártja tovább folytatja ámokfutását, miszerint a szerb nacionalista és maradi hatalomban „államtitkárokkal kíván jelen lenni”.
Pásztornak tisztában kell lenni, államtitkárokkal vagy miniszterekkel képviselve lenni a hatalomban – egyre megy. Aki részt vállal a hatalom gyakorlásában annak tudnia kell, hogy felelősséget vállal a hatalom minden tettéért is – függetlenül attól, hogy milyen szinten vesz részt annak gyakorlásában.
A pártvezér már régen lemondott a magyar közösség képviseletéről, érdekvédelméről. Vučićtyal kötötte össze a sorsát és vele együtt fog csúfosan megbukni! A probléma csak az, hogy nagyon sokba kerül(t) ez a magyar közösségnek!

BOZÓKI Antal
Torda, 2022. augusztus 9.

__________
[1] A hivatalos nyelvhasználat hiánya miatt szűnt meg az eljárás a hídlezárás ügyben. https://szmsz.press/2022/07/19/a-hivatalos-nyelvhasznalat-hianya-miatt-szunt-meg-az-eljaras-a-hidlezaras-ugyben/, 2022. július19. 8:35
[2] Uo.
[3] TÖRVÉNY A HIVATALOS NYELV- ÉS ÍRÁSHASZNÁLATRÓL. Az SZK Hivatalos Közlönye, 45/91., 53/93., 67/93., 48/94., 101/2005. – másik törvény és 30/2010. szám. https://www.mnt.org.rs/dokumentum/torvenyek-es-egyeb-jogi-dokumentumok-magyar-nyelven
[4] Lásd az 1-es alatti írást.
[5] Uo.
[6] Tusványos: A határon túli magyar közösségek helyzetét vették számba a "mini-Máérten". https://www.vajma.info/cikk/karpat/14573/Tusvanyos-A-hataron-tuli-magyar-kozossegek-helyzetet-vettek-szamba-a-mini-Maerten.html, 2022. július 22. 17:47
[7] D. Kovács Ildikó-Mázsár Tamás. Orbán Viktor: A világ nekünk tartozik és ezt be is akarjuk vasalni. https://24.hu/belfold/2022/07/23/orban-viktor-tusvanyos-tusnadfurdo-beszed/
[8] Anna Matrai: A "fajok keveredéséről" mondottak miatt távozik Orbán tanácsadója.
https://hu.euronews.com/2022/07/26/a-fajok-keveredeserol-mondottak-miatt-tavozik-orban-tanacsadoja

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése