Oldalak

2022. augusztus 7., vasárnap

Kishegyesi Bálványos

Emberi- és nemzeti kisebbségjogi napló (270.)


Barátaim a politikában, senki sem, távolról sem nélkülözhetetlen.
Boris Johnson


Július 7. – augusztus 7.
Törvénytisztelet

Boris Johnson (a fotón), az Egyesült Királyság miniszterelnöke lemondott a kormányzó Konzervatív Párt vezetéséről. Ezzel megszűnik kormányfői megbízatása is. Posztját 2019. július 24-e töltötte be.
Bukását az okozta, hogy „kiderült, a miniszterelnöki hivatalban és más kormányintézetekben mulatságokat, társasági összejöveteleket és kerti partikat szerveztek, olykor, Johnson részvételével, amikor az országban drákói intézkedések voltak érvényben a koronavírus-járvány megfékezése végett”.[1]
Johnson „1900 óta a nyolcadik miniszterelnök, aki a mandátuma lejárta előtt kényszerült megválni a világ legjobb állásától”.[2] Ez is azt igazolja, hogy Angliában működik a parlamentáris demokrácia.
 
Százezer eurós kérdés, hogy Szerbiában mennyi politikus maradna a hivatalában, ha tiszteletben tartanák, alkalmaznák a törvényeket? Maradna-e egyáltalán valaki?  
Pásztor Istvánnak például be kellene számolnia, hogy vajon miből tellett neki versenylóra és vadonatúj Mercédeszre, miközben a vajdasági magyarok túlnyomó többség nyomorog?[3] Talán az Ildikó spórolta ki a rávalót a konyhapénzből? Összedobták rá a zsozsót a haverok? Vagy a Prosperitati Alapítványból csurrant-cseppent? 
Jobb, ha a Merci bent áll a garázsban, nehogy a gazdájának megint halálos balesetben legyen része!
 
Július 8.
Kishegyesi Bálványos  
 
Fotó: Tóth Péter

Vajdaságban is magyarul írjuk a jövőt! címmel tartott „interaktív előadást Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség (más néven: Vučić Magyarjainak Szövetsége) parlamenti képviselője és alelnöke, valamint Juhász Bálint, a Prosperitate Alapítvány ügyvezetője a kishegyesi Vajdasági Szabadegyetem harmadik napján”.[4]
A felsorolásból is látszik, hogy az előadók a „kumroveci kiképzőnek” is nevezett rendezvényen a Fidesz, illetve a VMSZ/BMC tisztségviselőinek második vonalához, nemzedékéhez tartozó pártkatonák voltak, akik a főnökök után kerültek sorba. 
– Egy közösség megmaradását leginkább a külföldre távozók veszélyeztetik, és ezzel a kihívással kellett szembesülnie Szerbiának is a kilencvenes években, mára azonban talpra tudott állni az ország és a vajdasági magyar közösség is (?? – B.A.) – hangsúlyozta Magyar Levente.[5]
A fiatal és tapasztalatlan parlamenti államtitkár nem először mond valótlanságokat a vajdasági magyar közösséggel kapcsolatban. Annyira nem ismeri az itteni helyzetet, hogy a vagyon-visszaszármaztatással kapcsolatban Magyarkanizsát összetévesztette Nagykanizsával.[6]
Kishegyesen azt a sületlenséget (is) találta mondani, hogy „egy közösség megmaradását leginkább a külföldre távozók veszélyeztetik”. Értsd: A vajdasági magyar közösséget azok veszélyeztetik, akik külföldre költöznek!
Az ilyen gondolkodás/logikátlanság teljesen a feje tetejére állítja a valóságot. Nem a külföldre költözés okait keresi, mivel akkor könnyen ki lehetne mutatni, hogy éppen az aktuális politikai és gazdasági helyzet miatt költöznek leginkább a fiatalok külföldre, hanem azokat okolja a közösség züllesztésével, akik a jobb élet reményében távoznak a szülőföldjükről.

A junior Pásztor és Juhász Bálint is csak „hozták a kötelezőt”: A jól ismert (párt)szólamokat hangoztatták, miszerint az autonómia kérdésben „a Vajdaságban jutottak a leginkább előre”[7] (??), meg hogy „néhány évvel, évtizeddel ezelőtt még elképzelhetetlen volt egy olyan jövőkép, mint most”.[8] Na és, milyen is az?

A palicsi „Nyárhangoló fesztiválon”,[7] amit még „Lovas-féle cirkusznak”[8] is neveznek, ahol „a kulturális örökség újraértelmezéséről (sicc!!) folyt beszélgetés”,[9] és a „kishegyesi Vajdasági Szabadegyetemen”,[10] amit a Véemeszes érdekeket szolgáló Vajdasági Ifjúsági Fórum – VIFÓ a romániai Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor mintájára szervezett meg, magyarországi és külhoni magyar pártvezetők vonulnak fel és mondanak is jó nagyokat. Se ott, se itt, sehol egy ellenzéki vezető vagy független értelmiségi. Csak az egyszólamúság és semmi más.
Az ilyen „(párt)beszélgetéseknek” semmi értelme.  Ezeket végső ideje  ilyen formában megszüntetni! Nem a haladást, hanem csak az ifjúság butítását szolgálják!

BOZÓKI Antal
Torda, 2022. augusztus 7.

__________
[1] Szabó József: Johnson elbukta a „világ legjobb állását”. Magyar Szó, 2022. július 8. 2.
[2] Uo.
[3] Vadonatúj Mercédesszel lepte meg magát Pásztor István, a VMSZ elnöke. https://delhir.info/2022/08/04/vadonatuj-mercedesszel-lepte-meg-magat-pasztor-istvan-a-vmsz-elnoke/
[4] Tóth Péter: Vajdaságban is magyarul írjuk a jövőt! Magyar Szó, 2022. július 9. 11.
[5] Magyar Levente a Vajdasági Szabadegyetemen: Egy közösség megmaradását leginkább a külföldre távozók veszélyeztetik. https://www.vajma.info/cikk/vajdasag/27655/Magyar-Levente-a-Vajdasagi-Szabadegyetemen-Egy-kozosseg-megmaradasat-leginkabb-a-kulfoldre-tavozok-veszelyeztetik.html, 2022. július 8. 16:51, és/vagy https://www.prosperitati.rs/magyar-levente-egy-kozosseg-megmaradasat-leginkabb-kulfoldre-tavozok-veszelyeztetik
[6] Magyar Levente válasza a restitúció ügyében. http://bozokiantal.blogspot.com/2019/07/kedd-magyar-levente-valasza-restitucio.html, 2019. július 24. 10:27.

[7] Lásd az 5-ös alatti írást.
[8] Uo.
[9] L.M.: Az identitásmegőrzés (a címben tévesen: identititásmegőrzés – B.A.) kérdései. Magyar Szó, 2022. július 9. 1. és 12.
[10] Lásd még Olvasói levél: Vajdasági Szabadegyetem: elkelt! https://delhir.info/2022/07/09/vajdasagi-szabadegyetem-elkelt/
[11] Lásd a 9-es alatti írást.
[12] Lásd a 10-es alatti levelet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése