Oldalak

2022. augusztus 11., csütörtök

Szijjártó: „Magyarország déli határa gyakorlatilag ostrom alatt áll”

A szerb hatalom nem biztosítja a polgárok személyi biztonságát, a tulajdon és egyéb jogainak békés élvezetét


Egy minapi rendőrségi akció a határsávban (Fotó: telegraf.rs)

Szabadka Makkhetes nevű városrészén, a szerb–magyar határ mentén húzódó erdőben, július 2-án a migránsok körében hideg- és lőfegyveres leszámolás történt, aminek több áldozata is volt.[1]
Július 14-én kora reggel „nagyszabású akciót hajtott végre Szabadkán a rendőrség, és ennek során 85 migránst fogott el. Közülük 6 személyt letartóztattak és két személy ellen bűnvádi eljárást indítanak, azzal az alapos gyanúval, hogy több bűncselekmény részesei voltak. A rendőrség több puskát, automata gépfegyvert, töltényt is lefoglalt, illetve számos szúró és vágó eszközt, valamint kábítószert. Erről a Belügyminisztérium számolt be közleményében a rendőri rajtaütés után.[2]
– Az illegális migráció miatt Magyarország déli határa gyakorlatilag ostrom alatt áll – jelentette ki Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter azon a napon Bécsben, miután megbeszélést folytatott Alexander Schallenberg osztrák külügyminiszterrel.[3]
Szijjártó elmondta, hogy „az idén már több mint 120 ezer illegális migránst tartóztattak fel a magyar határon, két és félszer annyit, mint tavaly ilyenkor. A migránsok ráadásul agresszív és erőszakos magatartást tanúsítanak, felfegyverkeztek, és „nem szégyellik használni a fegyvereket” egymásra is, de fenyegették a magyar rendőrséget is.[4]
Ebből is látszik, hogy a magyar külügy vezetője a szomszédos Ausztriába ment panaszkodni, és nem a szerb hatalomtól kérte számon a történéseket.

Miközben a szlovén–horvát határon július 15-én megkezdődött a kerítés lebontása,[5] a magyar kormány „a magyar–szerb határon lévő kerítés megerősítéséről döntött”.[6]
Tatjana Bobnar szlovén belügyminiszter a helyszínen a kerítés bontásának megkezdésekor kiemelte: „A migráció nem állt le, és nem is fog leállni, a szögesdrót azonban egy teljesen aránytalan intézkedés”.[7]
Az ideiglenes biztonsági határzár kiépítésével és a meglévő határkerítés megerősítéséről szóló, a Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint a magyar–szerb határon lévő kerítés magasságát egy méterrel megnövelik,[8] A Telex azt írja, a kerítés kiépítésére és a megerősítésére 19,5 milliárd forintot (sicc!!) szán a kormány.[9] 

Magyarkanizsán július 20-án tanácskozást tartottak, amelyen az önkormányzat vezetősége, a migránsügyekkel megbízott koordinátor, a rendőrség, a szociális intézmény, az alapfokú bíróság, a martonosi és a horgosi helyi közösségek elnökei, az egészségügy képviselői tárgyaltak az előállt helyzetről.
– Jelenleg Horgos és Martonos a legérintettebbek. Az erdőkben meghúzódó migránsok nemcsak félelmet gerjesztenek az emberekben, hanem a tűzveszély esete is fennáll, ebben a kánikulában hatványozottan, erre láthattunk a napokban példát is, sajnos. Emellett a taxisok, akik már mindenhonnan jönnek, szállítják őket keresztül-kasul, továbbá megjelentek a fegyverek, a drogok, a romák például autókat vásárolnak, hogy részt vegyenek a migránsszállításban, sőt a prostitúció is felütötte a fejét. Míg eddig a lakatlan házakat vették célba, most már lakott épületekbe is bemennek, fényes nappal, lopnak, félelmet keltenek, maguk után szeméthegyeket hagynak. A lakosok természetesen féltik a javaikat, de leginkább a családjukat, a gyerekeiket, akiket este már biztosan nem is engednek el egyedül sehová – magyarázta Lackó Róbert, a magyarkanizsai községi képviselő-testület elnöke, aki arról is beszélt, hogy egyre nagyobb tömeg érkezik napról napra.[10]   

Július 23-án Szabadka központjában szerveztek tüntetést, amellyel a szervezők azt szerették volna elérni, hogy „az ország vezetése fordítson nagyobb figyelmet az illegális bevándorlókra, akik továbbra is nagy számban vannak jelen az észak-bácskai városban és a hozzá tartozó kültelepüléseken. A résztvevők petíciót indítottak, ugyanakkor egy nyílt levet is megfogalmaztak, amelyben az ország vezetőitől a probléma megoldását követelik”.[11]
Augusztus 1-jén megkezdték a migránskérdés megoldását szorgalmazó, Szabadkáról indult petíció horgosi és martonosi aláírását. A petíciót „néhány óra leforgása alatt több száz elégedetlen polgár írt alá”.[12]

– A rendőrség teljesen ellenőrzés alá fogja vonni a határsáv és az erdő közti területet, több rendőrt kérnek a problémás szakaszokra – jelentette be augusztus 8-án Bojan Šoralov, az Észak-bácskai Körzet vezetője azon a találkozón, amelyen a migránskrízisről és az általuk okozott biztonsági problémákról volt szó, tudósít a Subotica.com.[13]
Šoralov elmondta, aggasztó, hogy hiába szedi össze a rendőrség a migránsokat és szállítja el a városon kívüli területekre, mindig újak jönnek, a beáramlásuk folyamatos.
A körzetvezető szerint „folyamatban van egy speciális terület kialakítása az erdő és a határsáv között, amelyet a tervek szerint a rendőrök teljes ellenőrzés alatt tartanak majd, hogy ellenőrizhessék a migránsok mozgását”.[14] Nem az egész határsávot kellene ellenőzés alatt tartani?
A tudósítás szerint, az elkövetkező napokban a körzetvezető kéri majd, hogy még több speciális rendőr legyen Szabadkán azokon a lakott területeken, amelyek közel vannak az erdőhöz. A helyi rendőrség vezetőivel folytatott beszélgetéseken kiderült, hogy „sokkal kevesebb a migránsokhoz kapcsolódó incidensek száma amióta letartóztatták az embercsempészek vezetőit”.[15]

Sehogy nem akar(ódznak) rendeződni a migránsok okozta problémák Szerbia északi, Magyarországgal szomszédos határsávjában. Azt is lehetne mondani, hogy nincs hatékony megoldás a láthatáron.
A sajtójelentésekből arra (is) lehet következtetni, hogy a szerb hatóságok nem tudják, vagy nem képesek/- akarják rendezni a felmerült problémákat, sem az ország északi, sem a déli határainak biztonságát, ahol a migránsok tömegesen és – úgy tűnik – ellenőrizetlenül hatolnak be.
Az eseményekből inkább arra (is) következtetni lehet, hogy a helyzet egyre jobban eldurvul. Már nem csak anyagi károk, lepusztított települések, házak, tanyák, letarolt gyümölcsösök vannak, hanem emberi áldozatok is. Megszenvedte/megszenvedi ezt számos határmenti magyar település is – Szabadka, Magyarkanizsa, Martonos, Horgos, Majdán, Rabé… Közben a hatalomban részes Vajdasági Magyar Szövetség, Pásztor Istvánnal az élén, általános, de semmitmondó nyilatkozatokat tesz!

A szerb hatalom nem biztosítja a polgárok személyi biztonságát, sérthetetlenségét, a tulajdon és egyéb jogainak békés élvezetét – amit az alkotmány szerint köteles lenne. A nemzeti kisebbségek védelmének nemzetközi kötelezettségét nem is említve. – Mintha egy láthatatlan kéz azon dolgozna, hogy ellehetetlenítse a magyarok életét – állapítja meg nem kis keserűséggel a horgosi polgárok egy csoportjának levele.[16]
Feltűnő az is, hogy Magyarország – talán a „történelmi csúcson levő magyar szerb/szerb magyar barátság” miatt – még csak diplomáciai síkon sem említi a szerb illetékeseknek a problémát, követeli a rendezését. Ahelyett, hogy a határsáv biztosítására szólítaná fel őket – 19,5 milliárd forintot árán! – növeli a (határ)kerítés magasságát (??), a külügyminiszter pedig Ausztriában tehetetlenül sopánkodik, hogy az ország „déli határa gyakorlatilag ostrom alatt áll”. Érti ezt valaki?

BOZÓKI Antal
Torda, 2022. augusztus 11.

__________
[1] mh: Rajtaütöttek a migránsokon. Magyar Szó, 2022. július 15. 1.
[2] Uo.
[3] (MTI) Szijjártó: Magyarország déli határa migrációs ostrom alatt van. Magyar Szó, 2022. július 15. 3.
[4] Uo.
[5] Megkezdődött a kerítés lebontása a szlovén–horvát határon
https://www.szon.hu/orszag-vilag/2022/07/szlovenia-megkezdte-a-kerites-lebontasat-horvatorszaggal-kozos-hataran, 2022. július 15. 19:10
[6] S.A.: Egy méterrel magasítják a határkerítést. https://www.magyarszo.rs/hu/4982/kozelet/268681/Egy-m%C3%A9terrel-magas%C3%ADtj%C3%A1k-a-hat%C3%A1rker%C3%ADt%C3%A9st-szerb-magyar-hat%C3%A1r-hat%C3%A1rker%C3%ADt%C3%A9s.htm, 2022. július 18. 08:50 >> 2022. július 19. 09:41
[7] Lásd az 5-ös alatti írást.
[8] Lád a 6-os alatti írást.
[9] Uo.
[10] J.K.: Fegyverek, drogok, prostitúció a Tisza menetén. Magyar Szó, 2022. július 21. 13.
Lásd még Gergely József: „Bombát dobok a házadra”. Magyar Szó, 2022. július 23. 1. és 10.
[11] B.em: „Védjük meg határainkat”. Magyar Szó, 2022. július 25. 5.
[12] ger: Elegük van a horgosiaknak a migránsokból. Magyar Szó, 2022. augusztus 3. 11.
[13] Szabadka: Rendőri ellenőrzés alá vonják a határmenti sávot.
https://www.vajma.info/cikk/vajdasag/27747/Szabadka-Rendori-ellenorzes-ala-vonjak-a-hatarmenti-savot.html, 2022. augusztus 9. 8:28, és Šoralov: Policija će imati punu kontrolu između šumskog i graničnog pojasa, zahtevaću još više policije u "problematičnim" zonama [Šoralov: A rendőrségnek teljes ellenőrzése lesz az erdő és a határsáv között, még több rendőrt követelek a „problémás” övezetekbe]. https://www.subotica.com/vesti/soralov-policija-ce-imati-punu-kontrolu-izmedju-sumskog-i-granicnog-pojasa-zahtevacu-jos-vise-policije-u-problematicnim-zonama-id44717.html, 08.08.2022. augusztus 8. 23:07
[14] Uo.
[15] Uo.
[16] F.F.: „Van itt minden: prostik, fegyverek, kábítószer, uzsora…” https://delhir.info/2022/08/11/van-itt-minden-prostik-fegyverek-kabitoszer-uzsora/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése