Oldalak

2022. szeptember 2., péntek

FIKUSZ IS, FATER IS

Szerbiában továbbra sem lesz magyar érdekvédelem


Danas, 2018. június 29. 11.

Aleksandar Vučić szerb elnök augusztus 27-én Ana Brnabić eddigi miniszterelnököt javasolta „új” kormányfőjelöltnek.
Véget ért ezzel a kormányfő megjelölése körüli huzavona és bohózat. Napok óta folyt ugyanis a közéletben és a sajtóban a találgatás, amit a nagy manipulátor Vučić csak fokozott, vajon ki alakít majd kormányt? Ana Brnabić, Miloš Vučević,[1] a Szerb Haladó Párt (SZHP/SNS) alelnöke és Újvidék polgármestere (2012 szeptemberétől), vagy valaki harmadik?
Aki csak egy kicsit is figyelemmel kíséri a szerbiai történéseket, előre tudhatta azonban, hogy Brnabić lesz harmadszor is a kormányalakító – attól a pillanattól kezdve, amikor az új összetételű szerb parlamentben a képviselői mandátuma megerősítésétől számított 24 órán belül lemondott arról.[2] Ezt megelőzően már megegyezhetett Vučićtyal, különben nem mondott volna le a képviselőségről.
Brnabić 1975-ben született Belgrádban. A Hulli Egyetemen szerzett MBA fokozatot, majd tíz éven keresztül nemzetközi szervezeteknél, külföldi befektetőknél, helyi önkormányzatoknál, illetve a közszférában dolgozott Szerbiában.[3]
2016-ban került először a kormányba, mint állami és helyi önkormányzati miniszter. A kormányfői tisztséget 2017 óta két alkalommal látta el, mint az ország első női miniszterelnöke és az első személy a szerb kormány élén, aki nyíltan vállalta, hogy meleg.
A miniszterelnöksége során hűen követte Aleksandar Vučić politikáját – „az ország európai útját, az Oroszországgal és Kínával való együttműködésről való lemondás nélkül”[4]

Az államfő bejelentésében rámutatott, „a kormányfőjelölt megválasztása összetett volt és bonyolult. Azt is hozzátette, Brnabić nem lesz négy évig kormányfő, mandátuma rövidebb ideig tart majd, mert 2024-ben változásokra lehet számítani a kormányon belül.”[5]
– Fontos, hogy a jelenlegi kormányfő maradjon a kormány élén, hogy folytatni tudjuk a felmerülő gondok megoldását – hangsúlyozta Vučić. Hozzátette, büszke arra, hogy ilyen munkatársa van, és elégedettséggel tölti ki, hogy az országvezetés egyik legfontosabb tisztségére egy talpraesett, művelt, szorgalmas nőt javasolhatott, aki lojális Szerbiához.[6]
Vučić arról is beszélt, „számos személyi változás lesz a kormány összetételében, de azt is leszögezte”[7] hogy másik jelöltje, Miloš Vučević, várhatóan alelnöki tisztséget tölt majd be és „nagyobb komolyságot hoz majd a kormányba”[8] (Ennek csak azok az újvidékiek örülnek hogy végre megszabadulnak tőle, akik még emlékeznek, hogy a hatalomra kerülése után a
városi hatalom úgy döntött, a városi autóbuszokon cirill betűsre cserélik az eddig latin útirányjelző feliratokat.)[9]
Vučić szavai szerint (az egyebek mellett a doktori értekezése plagizálásával is vádolt – B.A.) Siniša Mali jelenlegi pénzügyminiszter is várhatóan szintén a kormány alelnöke lesz.[10]
Az államfő azt is bejelentette, hogy „Ivica Dačićnak [a Szerbiai Szocialista Párt (SPS), vagyis a Slobodan Milošević alapította párt elnökének – B.A.] is fontos szerep jut Szerbia állami apparátusában. Amellett, hogy fontos miniszteri beosztást kap, megkapja a biztonsági szolgálatok koordinátori tisztségét is.[11]

– Teljesen lényegtelen, hogy ki lesz névlegesen a kormányfőjelölt, kabinetje folytatni fogja azt a politikát, amelyet mi az elmúlt években folyamatosan bíráltunk – jelentette ki Dragan Đilas, a Szabadság és Igazság Pártja [Stranka slobode i pravde – SSP] elnöke, aki nem számít semmilyen változásra, hiszen „miniszterek egész sora cserélődött le, amióta a Szerb Haladó Párt áll a kormányrúdnál, mégsem fordult jobbra semmi sem”.[12]
Az SSP elnöke feltételezi, hogy a kormányalakító személye megnevezésének halogatása mögött azok a súlyos döntések állnak, amelyeket meg kell hozni. „Lényegében húzzák az időt, hogy minél később alakuljon meg a kormány, mert a helyzet nagyon nehéz az élet minden területén” – mondta Đilas Nova.rs portálnak nyilatkozva.[13]
Marinika Tepić, az SSP alelnöke a Nova.rs-nek azt mondta, „a kormányalakító egy ritka jelenség”, mert mint mondta, „nem emlékszik, hogy valaki ilyen alkalmatlan ilyen sokáig maradt volna a miniszterelnöki tisztségben”.[14]

Miloš Vučević a Prva televízió augusztus 23-ai reggeli műsorában „rámutatott arra, hogy az SZHP ragaszkodni fog ahhoz, hogy a kisebbségi pártok is részt vállaljanak a végrehajtó hatalomban, vagyis a kisebbség számára inkluzív kormányra lehet számítani, ezzel szeretnék megmutatni azt, hogy Szerbia nyitott minden polgára számára”.[15]
Pásztor István, a Vajdasági „Magyar” Szövetség (VMSZ/BMC) elnöke – aki „baráti” viszonyban van a „kedves Ácóval” (Vučićtyal) és Vučevićtyel is – már előre elkötelezte magát, hogy pártja „ismét a kormánykoalíció része lesz, és az előző évekhez hasonlóan ezúttal is államtitkári szinten kíván részt venni az új kabinet munkájában”.[16]
Ebből az is nyilvánvaló, egyrészt, hogy felelősséget vállal a kormány minden döntéséért, másrészt pedig, hogy a magyar közösség helyzetének javításáért való érdemi kiállásra továbbra sem lehet számítani. A VMSZ továbbra is csak a politikai kirakatban való szerepésre jó.

Szerbiában április 3-án voltak a parlamenti választások. Az országnak öt hónap után se nincs kormánya!
Brnabić(ka) új kabinetje – a nyilatkozatok szerint – „a folytonosság kormánya lesz”. Ez az jelenti, Szerbiában semmilyen lényegi változásra, de a helyzet javulására sem lehet számítani.
Vučić a kormányfőjelölés alkalmával sem köztársasági elnökhöz illően járt el. Nem az ő tisztsége és az alkotmánnyal is ellenkezik, hogy megjelölje ki, vagy kik lesznek a miniszterek, ki milyen tisztséget lát majd el a kormányban. A kormányfőjelölt feladata, hogy javasolja kabinetjének az összetételét a képviselőháznak. Ebből is látszik, hogy a Faternak is nevezett Brnabićnak ismét a fikusz szerepe jutott.
A kormány még meg sem alakult, Vučić már bejelentette: „Brnabić nem lesz négy évig kormányfő, mert 2024-ben változásokra lehet számítani a kormányon belül,”[17] meg hogy „a kormányt 2024-ben Miloš Vučević veszi át tőle”! Érti ezt egyáltalán valaki? Senki nem tudja az, hogy mi fog történi holnap, nem hogy mi lesz 2024-ben!
A Demostat nevű belgrádi kutató-kiadó központ[18] értékelése szerint nem kell csodálkozni, ha a jövő évre bejelentett belgrádi választásokkal egy időben választásokat tartanak a szerbiai nagyvárosokban is, mint amilyen Újvidék, Kragujevac és Niš, mivel a legutóbbi választásokon észlelt irányzat, miszerint a SNS nagyon rosszul áll a városi környezetekben, különösen a Miloš Vučević vezette Újvidéken, aki most a kormányba távozik. Ebből arra következtetnek, hogy Brnabić kormányának rekonstrukciója már jövőre lehetséges.[19]
Ana Brnabić kormányfői jelölését a köztársasági képviselőháznak kell megerősíteni. Nem kétséges, hogy ez megtörténik, mivel Vučićnak elegendő számú képviselője van, akik az összes előterjesztését megszavazzák. Érdekes lesz azonban követni az ülést, mivel az ellenzéki képviselők a jelölését bizonyára nem hagyják szó nélkül.

BOZÓKI Antal
Torda, 2022. szeptember 3.
__________
[1] Zoran Strika: Biografija Miloša Vučevića - prvog gradonačelnika sa tri mandata [Miloša Vučević életrajza – az első három mandátumos polgármester] https://www.021.rs/story/Novi-Sad/Vesti/253908/Biografija-Milosa-Vucevica-prvog-gradonacelnika-sa-tri-mandata.html, 2020. szeptember 22. 14:40 > 15:38
[2] Luka Jovanović: Ana Brnabić u procepu [Ana Brnabić résben]. https://www.danas.rs/dijalog/licni-stavovi/ana-brnabic-u-procepu/, 2022. augusztus 8. 12:56
[3] Ana Brnabić. https://hu.wikipedia.org/wiki/Ana_Brnabi%C4%87
[4] Ljudmila Cvetković: Ana Brnabić – novi mandat za staru premijerku [Ana Brnabić – az új kormányfőjelölt] https://www.slobodnaevropa.org/a/ana-brnabic-premijerka-srbije-novi-mandat-/31995998.html, 27. avgust/kolovoz, 2022.
[5] mh: Ana Brnabić marad a kormányfő. Magyar Szó, 2022. augusztus 29. 4., és/vagy https://www.magyarszo.rs/hu/5018/kozelet_belfold/271028/Ana-Brnabi%C4%87-marad-a-korm%C3%A1nyf%C5%91-%C3%BAj-korm%C3%A1ny-korm%C3%A1nyalak%C3%ADt%C3%A1s.htm, 2022. augusztus 29. 07:22 >> 2022. augusztus 29. 20:16
[6] Uo.
[7] Ana Brnabić lesz az új kormányfőjelölt. https://szmsz.press/2022/08/27/ana-brnabic-lesz-az-uj-kormanyfojelolt/, 2022. augusztus 27. 10:06
[8] Uo. Lásd még Lazar Čovs. Srbija, politika: Vučić predložio Anu Brnabić za novu-staru premijerku. https://www.bbc.com/serbian/lat/srbija-62699600, 2022. augusztus 7.
[9] (Beta) Cirillbetűs autóbuszok Újvidéken. https://www.magyarszo.rs/hu/1849/vajdasag_ujvidek/90518/Cirillbet%C5%B1s-aut%C3%B3buszok-%C3%9Ajvid%C3%A9ken.htm, 2013. január 13. 20:26 >> 2013. január 13. 21:26
[10] Lásd az 5-ös alatti írást.
[11] Uo.
[12] Đilas: Lényegtelen, hogy ki lesz névlegesen a kormányfő. https://szmsz.press/2022/08/27/dilas-lenyegtelen-hogy-ki-lesz-nevlegesen-a-kormanyfo/, 2022. augusztus27. 8:38, és (Beta) Đilas: Potpuno je nevažno ko će biti novi premijer [Đilas: Egyáltalán nem fontos, ki lesz a kormányfő]. https://www.nedeljnik.rs/dilas-potpuno-je-nevazno-ko-ce-biti-novi-premijer/, 2022. augusztus 27.
[13] Uo.
[14] Vojislav Milovančević. Marinika Tepić: Ana Brnabić je fenomen [Ana Brnabić egy fenomén]
https://nova.rs/vesti/politika/marinika-tepic-ana-brnabic-je-fenomen/, 2022. augusztus 29. 09:17
[15] mh: Ma döntenek a kormányfőjelöltről. Magyar Szó, 2022. augusztus 24. 4, és/vagy https://www.magyarszo.rs/hu/5014/kozelet_belfold/270744/Ma-d%C3%B6ntenek-a-korm%C3%A1nyf%C5%91jel%C3%B6ltr%C5%91l-Szerb-Halad%C3%B3-P%C3%A1rt.htm, 2022. augusztus 24. 08:19
[16] Pásztor István: A VMSZ ismét államtitkári szinten venne részt a kormányzásban. https://m.vajma.info/cikk/szerbia/31607/Pasztor-Istvan-A-VMSZ-ismet-allamtitkari-szinten-venne-reszt-a-kormanyzasban.html, 2022. július 15. 16:41
[17] Lásd mh írását az 5-ös jegyzetben.
[18] Demostat. https://demostat.rs/sr
[19] L. Valtner: Rekonstrukcija moguća već iduće godine [A rekonstrukció már jövőre lehetséges]. Danas, 2022. augusztus 30. 5.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése