Oldalak

2022. szeptember 23., péntek

Személyes sértettség is szerepet játszhat Orbán Nyugat-ellenességében

 A Szabad Európa honlapja

Jó napot kívánok!

A legfontosabb híreink ma reggel:

 
A magyar demokrácia állapotáról és Orbán Viktorról tartottak kerekasztal-beszélgetést a CEU-n megrendezett Budapest Fórum keretében, ahol több erős mondat is elhangzott.

Charles Gáti felidézte, hogy korábban jól ismerte Orbán Viktort, a magyar kormányfő a kilencvenes években az EU és a NATO legelkötelezettebb támogatói közé tartozott. Ezért bízott benne ő is, hogy Magyarország sikeresen integrálódik majd ezekbe a szervezetekbe, de ez éppen Orbán Viktor miniszterelnöksége alatt fordult kvázi az ellentétébe.

Charles Gáti szerint ebben a kormányfő időközben kialakult Nyugat-ellenessége játszik fontos szerepet, amelynek viszont személyes sértettség is az oka: amikor 2001-ben Washingtonban járt, nagyon számított egy meghívásra a Fehér Házba, ez azonban elmaradt.


Jogsértés és frekvencia

A magyar menekültügyi rendszert működését és jogi alapjait tekintve is többször elmarasztalták európai bírói fórumok. A magyar hatóságok egy szír menekülttől visszavonták a menekültstátuszát, mert veszélyt jelent a nemzetbiztonságra, de ezt nem indokolták meg részletesen, sőt az érintett sem tudhatta meg, mi alapján fosztották meg szerzett jogosultságától.

Vélhetően azért, mert korábban bűncselekmény miatt elítélték – ugyanakkor ez már ismert tény volt, amikor menekültnek nyilvánították. Az Európai Bíróság szerint a magyar hatóságok sokszorosan megsértették a vonatkozó uniós jogot.

Ünnepelnek a Tilos Rádió bázisán, folyamatosan érkeztek csütörtökön a munkatársak, miután kiderült, hogy újra megkapják korábbi frekvenciájukat. Kedd délben vették észre, hogy a Médiatanács ülésének napirendi pontjai között szerepel a döntés erről a frekvenciáról, és csütörtök reggel 6-kor kapták meg az értesítést, hogy megnyerték a pályázatot.

A Médiatanács döntése értelmében tehát újra sugározhat a budapesti 90,3 FM frekvencián a Tilos Rádió. A Tilos három hete csak online érhető el korábbi szerződésük lejárta miatt.


Nemzeti konzultáció

A Fidesz-frakció felkérte a kormányt, hogy indítson nemzeti konzultációt az energiaszankciókról – olvasható a Fidesz Facebook-oldalán, és Kocsis Máté frakcióvezető is erről beszélt a Balatonalmádiban tartott kihelyezett frakcióülés után.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Orbán Viktor múlt szombaton arról beszélt Kötcsén, hogy ősszel várható tárgyalás az európai vezetők között a szankciós csomag meghosszabbításáról újabb hat hónapra, és a miniszterelnök szerint meg kell próbálni megakadályozni a prolongálást.


Fogolycsere és mozgósítás

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szeptember 21-i éjszakai beszédében jelentette be a foglyok szabadon bocsátását. Ukrajna 215 katonája elengedését jelentette be, köztük azokét a harcosokét, akik a mariupoli Azovstal acélmű védelmét irányították, cserébe 55 orosz fogolyért.

Zelenszkij azt mondta, hogy öt katonai parancsnokot, köztük az Azovstal védelmének irányítóit egy jól előkészített és Recep Tayyip Erdoğan török elnökkel egyeztetett művelet keretében Törökországba vitték.

Eközben a Reuters szerint több mint 700 embert vettek őrizetbe Oroszország-szerte a mozgósítás elleni tüntetéseken. A tüntetéshullám néhány órával azután kezdődött, hogy Vlagyimir Putyin elnök elrendelte a részleges mozgósítást. Oroszországban ilyenre a második világháború óta nem volt példa.

Jó hírt is kaptunk a régióból, miután kiengedték a büntetőtáborból a Szabad Európa belarusz újságíróját. Aleh Hruzdzilovics, a Szabad Európa (RFE/RL) tudósítója, akit a belarusz hatóságok 18 hónap börtönre ítéltek, mert állítólag részese volt azoknak a tüntetéseknek, amelyeken akkreditált újságíróként dolgozott.

 
Amit még tudni érdemes

A csengeri örökösnő újra azt állítja, hogy milliókat adott át készpénzben Kósa Lajosnak (444.hu)
Partizán által készített beszélgetés előzetesében újra azt állította, hogy milliós nagyságrendben adott át direktben készpénzt Kósa Lajos számára.

Holland parlamenti delegáció érkezik Magyarországra, a jogállamiságra is kíváncsiak (Hvg.hu)
Három éve is tervezték, de akkor nem fogadta őket a magyar kormány, így nem látták értelmét.

Összeomlott az orosz gázimport, megszűnhet Putyin zsarolási potenciálja (G7.hu)
A heti 600 millió köbmétert sem éri el az Európába érkező orosz gáz mennyisége, ami tavaly ilyenkor 2,7 milliárd köbméter volt.

Szép napot!
Wiedemann Tamás

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése