Oldalak

2022. október 12., szerda

Még meg sem kaptuk az uniós pénzeket, de a kormány már költi

 A Szabad Európa honlapja

Jó napot kívánok!

A legfontosabb híreink ma reggel:

Mostanáig nem fogadta el az Európai Bizottság a magyar kormány által benyújtott helyreállítási tervet. A koronavírus-járvány utáni nehéz gazdasági helyzetet segíteni hivatott pénzekből Magyarország számára 5,8 millárd euró elérhető vissza nem térítendő támogatásként (ezen felül hitel is rendelkezésre áll).

Bár a támogatás nem érkezett meg, a kormány elkezdte a pénz elköltését: az állami pályázati információs weboldal szerint több mint ötszázmilliárd forintnyi támogatást megítéltek, és ebből közel négyszázmilliárd forintnyi előleget ki is fizetett a kormány a nyertes pályázóknak. Akár a költségvetési hiány 0,8 százalékpontos növekedését okozhatja, ha Magyarország nem kapja meg az uniós Helyreállítási és Ellenállóképességi Alap támogatásait.

Eközben a magyar kormány által korábban közölt 2028 helyett már 2026-ban elérhetik a magyar pedagógusbérek a hazai diplomásátlagbér nyolcvan százalékát – értesült több, egymástól független forrásból a Szabad Európa. November 19. után akár azonnal megszülethet a megállapodás a helyreállítási alapról.

Ehhez viszont vissza kellene szorítani a korrupciót. Már most féléves csúszásban van az M85-ös gyorsforgalmi út 4. szakaszának építésével a Dömper Kft., és a Szabad Európa információi szerint a költségek is elszálltak menet közben.

Bár a beruházás fölött komoly politikai potentátok bábáskodnak, a cég környezetében pedig Völner Pál családja is feltűnik, kérdés, honnan teremt pluszforrást a Dömper. A szomszédban gyorsabban és ugyanennyi pénzből épül egy nagyobb alagút.


20 százalékos a magyar infláció

Ahogy várható volt, brutálisan nőttek a fogyasztói árak – a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint szeptemberben 20,1 százalékkal tavaly szeptemberhez képest. Egy hónap alatt 4,1 százalékkal gyorsult az infláció.

A rezsicsökkentés átalakítása miatt nagyon megugrott a háztartási energiaár – leginkább ennek köszönhető a húsz százalék feletti szeptemberi inflációs adat. De az élelmiszerárak drágulási üteme sem csökkent, folyamatosan emelkednek az árak. A gyenge forint és a vállalatok által fizetett megugró energiaszámlák megjelennek a fogyasztói árakban.

Nincs megállás: elképesztő ütemben emelkednek az árak, a tojás például egy hónap alatt 69 százalékkal drágult. A Szabad Európa saját, nem reprezentatív bevásárlólistája szerint szeptemberhez képest októberben többet kellett fizetni a banánért (nyolc százalékkal), a csokiért (15 százalékkal), a tejért (öt százalékkal), a toalettpapírért (három százalékkal) és a mosóporért (két százalékkal) is.

 
Rakéták Kijevben

„Röpködnek a rakéták és a drónok, a feleségem szerencsére az óvóhelyen van, de én már nem tudtam kimenni, a lakásban vészelem át”mondta a Szabad Európának az ukrán főváros elleni újabb orosz rakétatámadásról a Kijevben élő Tompa Tibor. Beszélgetésünk idején már mintegy két és fél órája tartott a légiriadó.

Kijev központjától mintegy 10-12 percre lakik Tompa Tibor, a Magyarok Kijevi Egyesületének alelnöke. Már a hétfői, öt és fél órán át tartó rakétatámadás idején is beszámolt az eseményekről. Most elmondta, hogy magyar idő szerint reggel fél 8 óta lövik ismét az ukrán fővárost. Rakéták és drónok röpködnek a levegőben.

„Dolgozik a légvédelem. Tudja, más hangja van, amikor becsapódik egy rakéta, és más, amikor lelövik. Becsapódást a környéken szerencsére most nem hallottam.”


Moszkva tárgyalna

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kedden azt mondta, hogy Moszkva nyitott a megbeszélésekre a Nyugattal az ukrajnai háborúról, de még nem kapott komoly tárgyalási javaslatot.

Az állami tévének adott interjúban Lavrov arról beszélt, hogy Oroszország hajlandó felvenni a kapcsolatot az Egyesült Államokkal vagy Törökországgal, hogy megbeszéljék, hogyan lehetne befejezni a már nyolcadik hónapja folyó háborút.

 
Amit még tudni érdemes
Kritizálják a holland kormányt, amiért sokat használják a kormánygépet (444.hu)
Eközben Szijjártó Péter egyetlen évben több mint kétszer ennyit használja a honvédségi Airbusokat, mint az összes holland kormánytag 8 hónap alatt.
 
Kiderült, hogy milyen arányban csúszik át az áram- és gázfogyasztás a drágább kategóriába (G7.hu)
A Központi Statisztikai Hivatal becslése szerint is több millió fogyasztót érintenek a „lakossági piaci" árak.
 
Hónapok óta alig válaszol a DK a Telex kérdéseire, az árnyékkormányinfón azt ígérték: utánanéznek (Telex.hu)
Az elmúlt időszakban többször is kértek interjút a párt két meghatározó politikusától, Dobrev Klárától és Gyurcsány Ferenctől, ám még választ sem kaptak megkeresésükre a párt sajtóirodájától.

Szép napot!
Wiedemann Tamás

szabadeuropa@rferl.or

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése