Oldalak

2022. október 25., kedd

VMDK: „Kiszolgáltatottság”

„Az MNT alapítású médiumokat adják vissza a közösségnek!”


A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) a vajdasági magyar közösség egészére nézve fontos és valósághű álláspontokat fogalmazott meg.
Előbb a Hírmondóban (szeptember 23-án) – a Szülőföldön Magyarul program pályázati felhívása apropóján – fogalmazta meg a magyar közösség helyzetével kapcsolatos nézeteit,[1] majd (október 14-én) a párt elnöksége nyílt levélben követelte „az MNT alapítású médiumok visszaadást a közösségnek”.[2]

– A délvidéki magyarság egyik legnagyobb tragédiája a kiszolgáltatottság. Egyrészt annak a hatalomnak, amely irányítja az országot, másrészt pedig azoknak, akik rátenyereltek az összes anyaországi és belföldi pénzforrásra. Ennek különös jelentősége van olyan országokban, mint Szerbia, ahol az életszínvonal alacsony és sokan napi szinten küzdenek meg minden egyes betevő falatért. Ilyen körülmények között minden apró dinárocska, forintocska, eurócska jól jön.
Tudják ezt azok az „érdekvédők” is, akik kihasználva az emberek anyagi kiszolgáltatottságát nyomást gyakorolnak a közösség tagjaira és az anyagiakért szavazatokat kérnek cserébe.
Gyakorlatilag közvetett úton szavazatokat vásárolnak, főleg anyaországi forrásokból. Ha nem vagy megfelelő zöld színben nincsen támogatás se a hagyományőrző egyesületeknek, se más jellegű civil szervezeteknek, oktatási, kulturális intézményeknek, médiának, de nincsen ösztöndíj sem, vagy éppen Prosperitati támogatás.
A látszat kedvéért beengednek egy pár embert a nyertesek körébe, de csak azért, mert Jól jön nekik a kirakat működtetéséhez és a „mi másoknak is adunk” mondatok megfogalmazásához – írja a Hírmondóban.

A párt szerint „különösen visszataszító” a nyomásgyakorlás, amikor a gyerekeken és oktatási intézményeken keresztül teszik, aminek a legfrissebb példája a Szülőföldön Magyarul program nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz támogatása.[3]
– Az egész folyamatot a szabadkai székhelyű Concordia Minoritatis Hungaricae (CMH) végzi, amelynek csak néhány irodája van a terepen. Ezért úgynevezett „kihelyezett ügyfélfogadási napokat” szerveznek azon településeken, ahol nincsen irodájuk.
Elvileg a „felhasználóbarát ügyintézéssel” nem is volna baj, ha azt olyan módon végeznék, ami nem a burkolt adat- és szavazóhalászatról szólna! Ugyanis az ilyen „kihelyezett ügyfélfogadásokat” előszeretettel a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) helyi irodájában vagy a párt által működtetett civil szervezetek irodáiban végzik – közli a Hírmondó.
A VMDK tapasztalata szerint „az ott összegyűjtött adatok (név, lakcím, telefonszám, e-mail) bekerülnek a párt adatbázisába és egy – egy szavazás alkalmával előkerülnek”.
– Sajnos ez nem újdonság a CMH irodák életében. Emlékezzünk csak vissza arra a durva visszaélésre, amit a legutóbbi magyarországi választások során követtek el a levélszavazatokkal, vagy éppenséggel amikor a CMH irodák vezetője Bús Ottó (VMSZ) egy lakossági fórumon kerek – perec kijelentette annyi pénzt „kaptunk”, ideje valamit visszaadni – idézi a Hírmondó.
A VMDK követeli, hogy azok, „akik képesek visszaélni mások nehéz anyagi helyzetével, anyagi vagy más módon történő kiszolgáltatottságával, önkéntesen vonuljanak vissza a közéletből”.
A párt szerint ezek a személyek „nem csak erkölcsileg buktak el, mint emberek, hanem tiltott politikai tevékenységgel is foglalkoznak (a szerbiai törvények szerint politikai pártok nem végezhetnek semmilyen humanitárius tevékenységet, nem osztogathatnak támogatásokat, ösztöndíjakat stb.). Kimondja azt is, hogy a „Bús Ottó(k) (nak) távozni kell a közéletből!”

A VMDK Elnöksége október 14-én nyílt levelet intézett Fremond Árpádhoz, a VMSZ alelnökéhez, köztársasági képviselőhöz, a Magyar Szó Taggyűlési Jogokat Gyakorló Testületének (TJGYT – valójában igazgatóbizottsága) tagjához, a párt listavezetőjéhez és a testület elnöki székének várományosához, a november 13-án esedékes nemzeti tanácsi választásokon.
Emlékezteti Fremondot a médiának adott nyilatkozatára, miszerint „a kisebbségi nemzeti tanácsok megválasztása során, illetve a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) munkájában fel fogja használni az összes eddigi, a népképviselőházban szerzett tapasztalatát és kapcsolatrendszerét”.
– A VMDK nevében csakis üdvözölni tudjuk ezt a hozzáállást és egyben arra kérjük, használja fel a tapasztalatát és kapcsolatait a pártjában, a parlamenti képviselőknél és a Magyar Szó igazgatónőjénél, Ökrész Rozáliánál, annak érdekében, hogy a közpénzből pénzelt egyetlen vajdasági magyar napilap visszatérjen a tárgyilagos és közérdekű tájékoztatás hagyományához.
Ezen kívül még arra is megkérnénk, hogy gazdag parlamenti tapasztalatából mutasson rá még egy olyan gyakorlatra, ahol egy közszolgálati feladatokat ellátó médium igazgatási szervében egy hatalmi párt alelnöke tevékenykedik, illetve annak parlamenti képviselője a napilap igazgatója is egyben.
Másik kérésünk hasonló jellegű, hiszen képviselői klubjában jelen van Kovács Elvira parlamenti képviselő is, aki egy személyben a Szerb Népképviselőház európai integrációs bizottságának elnöke, a parlament és a VMSZ (másik B.A.) alelnöke, frakcióvezető helyettese és az elvileg közszolgálati feladatokat ellátó, közpénzből fenntartott, az MNT által alapított Hét Nap hetilap TJGYT tagja.
Kérjük, használja ki a vele való személyes kapcsolatát és kérje meg, tegye lehetővé a hetilap visszatérését az eredeti feladatának ellátásához, vagyis a vajdasági magyarság hiteles tájékoztatásához! – írja a VMDK Elnöksége a levélben.
A testület értékelése szerint „szinte szégyenteljes, hogy az utóbbi években a Magyar Szó és a Hét Nap is pártújságokká váltak, valamint, hogy a szintén az MNT által alapított Pannon RTV / Szabadkai Magyar Rádió is párt televízióvá és párt rádióvá züllöttek”. – Ez az állapot nem tesz jót a vajdasági magyarságnak, sem az MNT-nek, de végső soron annak a pártnak sem, amelyet Ön is képvisel – állapítja meg a VMDK Elnöksége.
A VMDK-ban úgy gondolják, hogy Fremondnak, mint az MNT elnöki széke várományosának, „már ebben a pillanatban egyedi lehetősége és kötelessége lenne közösségünk felé személyes példát mutatnia demokratikus hozzáállásból, nyitottságból, hozzájárulnia a nyomasztóan feszült magyar-magyar társadalmi viszonyok feloldásához, aminek első lépése a közszolgálati szerepet betöltő médiumok visszaszolgáltatása lenne a közösségnek.
– Ellenkező esetben csak azt bizonyítaná, kritikusainak igaza van, és Ön nem más, mint Lovas Ildikó „hajnalosított” 2.0-ás változata, vagyis az MNT valódi elnökének kézivezérlésű paravánja – állapítja meg a VMDK Elnöksége.
A vajdasági magyar tájékoztatás állapotát minősíti, hogy az ellenzéki párt nyílt levélbe foglalt álláspontjait egyedül a Szabad Magyar Szó közölte.[4]

BOZÓKI Antal

__________
[1] VMDK Hírmondó. Durva visszaélés a Szülőföldön Magyarul pályázati felhívással. https://www.vmdk.org.rs/durva-visszaeles-a-szulofoldon-magyarul-palyazati-felhivassal/, 2022. szeptember 23.
[2] A VMDK elnöksége. Nyílt levél tisztelt Fremond Árpád Úrhoz. https://www.vmdk.org.rs/nyilt-level-fremond-arpad-urnak/, 2022. október 14.
[3] http://www.cmh.org.rs/index/index/lg/hu
[4] VMDK: „Az MNT alapítású médiumokat adják vissza a közösségnek!” https://szmsz.press/2022/10/14/vmdk-az-mnt-alapitasu-mediumokat-adjak-vissza-a-kozossegnek/, 2022. október 14. 12:13

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése