Bozóki Antal (hon)lapja

Oldalak

▼

2022. november 10., csütörtök

A leköszönő MNT szégyenteljes hagyatéka

 Pártkáder helyett, pártkáder a Magyar Szó élén

 

2022-11-10

A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége ( VMDK ) a legerélyesebben elítéli a leköszönő Magyar Nemzeti Tanács döntését, hogy a közpénzekből fenntartott egyetlen napilapunk élére Ökrész Rozália VMSZ-es parlamenti képviselő, és a napilap eddigi igazgató helyére,  Erdődi Edvinát, a MNT alelnökét és a VMSZ elnökségi tagját, ügyvezető igazgatónak nevezzék ki.

Hajnal Jenő, az MNT leköszönő elnöke ezzel egy újabb szégyenfoltot tett arra a nyolcéves munkára, ami az ő irányítása alatt folyt a nemzeti tanács berkeiben. Dicstelen korszak az, ahol elhallgatják november 25-ikének és december 1-nek elfogadását, ahol elbukják a kisebbségi akcióterv végrehajtását, ahol beletörődnek a nyelvhasználati jogaink csorbításába, színházi előadásokat és színészeket tiltanak le, médiumokat cenzúráznak, oktatási intézményeket zilálnak szét pártkáderek kinevezésével.

A VMDK – ban úgy gondoljuk, hogy ilyen szégyenteljes pártkádertobzódás mint az, ami most a Magyar Szó-ban van, sehol a demokratikus keretekben működő társadalmakban nem létezik! Még a koalíciós partnerük, a kriptoradikális SNS is elbújhat mellettük!

Ezért a VMDK azonnali lemondásra szólítja fel egyetlen napilapunk TJGYT tagságáról Fremond Árpádot a VMSZ alelnökét, népképviselőt, a Magyar Összefogás listavezetőjét, valamint magát Erdődi Edvinát is, aki pökhendi módon nyilatkozva a sajtónak, semmilyen szégyenérzetet nem mutatott nyilvánvaló összeférhetetlenségére, a pártban betöltött tisztsége, és az újonnan vállalt kinevezése között!

Óbecse, 2022. 11. 10.

https://www.blogger.com/blog/post/edit/8277018347089943421/8572557428468041278

 

 

Ismét egy VMSZ-es csinovnyikot ültettek a Magyar Szó élére

 

 
2022-11-09 admin

A Magyar Nemzeti Tanács 35. rendes ülésén ma délelőtt jóváhagyták Erdődi Edvina kinevezését a Magyar Szó Lapkiadó Kft. megbízott igazgatójává – írja az egyetlen szerbiai magyar napilapunk.

Erdődi Edvina 1988-ban született, mesterjogász végzettségű és ami talán még fontosabb a kinevezése szempontjából: A Vajdasági Magyar Szövetség elkötelezett tagja. 

https://delhir.info/2022/11/09/ismet-egy-vmsz-es-csinovnyikot-ultettek-a-magyar-szo-elere/


Kapcsolódó írás:
Nemrég még Pásztorékkal készített “felnyaló” interjúkat, most pedig az MNT alelnöke lett
https://delhir.info/2018/12/11/nemreg-meg-pasztorekkal-keszitett-felnyalo-interjukat-most-meg-az-mnt-alelnoke-lett/

 

2022. november 10. 19:00

⭕ Erdődi Edvina kinevezése a Mszó ügyvezető igazgatójának cinikus tett.
▪️Az egyik pártkádert leváltották a másikkal.
▪️ Népképviselő helyett, elnökségi tagot neveztek ki.
▪️ A nyilvánvaló összeférhetetlensége miatt nem alkalmas a tisztség betöltésére.👇

 https://www.blogger.com/blog/post/edit/8277018347089943421/8572557428468041278

Csonka Áron
https://www.facebook.com/csonkaaron

Bozóki Antal dátum: 11:18
Megosztás

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

‹
›
Főoldal
Internetes verzió megtekintése

Magamról

Saját fotó
Bozóki Antal
A bánsági (Torontál)torda faluban születtem 1946-ban. Nagybecskereken gimnáziumot fejeztem be, majd az Újvidéki Egyetem Jogtudományi Karán szereztem oklevelet és a nemzetközi jogtudományok magisztere címet. Több könyvem és szöveggyűjteményem jelent meg, a nemzetközi jog és a jog, az emberi- és nemzeti kisebbségi jogok, valamint a környezetvédelem területén. Újvidéken – 2016. december 31-ig – egyéni ügyvédként dolgoztam. E-mail címem: bozokiantal@gmail.com
Teljes profil megtekintése
Üzemeltető: Blogger.