Oldalak

2022. november 1., kedd

November 3-tól már nem Ökrész Rozália a Magyar Szó igazgatója

 

A Vajdasági Magyar Szövetség köztársasági képviselői (balról jobbra): Pásztor Bálint, Kovács Elvira, Fremond Árpád, Ökrész Rozália és Újvári Zsombor (Fotó: Pásztor Bálint/Facebook)

Értesüléseink szerint benyújtotta lemondását Ökrész Rozália, a Magyar Szó Lapkiadó Kft. igazgatója, s a vállalat igazgató bizottsága, amely Taggyűlési Jogokat Gyakorló Testület néven fut, el is fogadta Ökrész kérelmét, így november 3-tól már nem a Vajdasági Magyar Szövetség köztársasági képviselője áll a vajdasági magyarság egyetlen napilapját kiadó cég élén.

Ökrész Rozália 2012-ben került a Magyar Szó élére, s az ő vezetése alatt történt meg az az átszervezésnek csúfolt akció, amellyel a szabadkai újságíróknak újvidéki munkahelyet kínáltak fel. A tíz év alatt a laptól önként vagy kényszerből távozott többek között Bajtai Kornél, Fehér Rózsa, Kókai Péter, Kontra Ferenc, Magyar (szül. Sztojánovity) Lívia, Mihájlovits Klára, Pressburger Csaba, Szecsei Szabolcs, Szögi Csaba, Tőke János, Tómó Margaréta, Vígi Zoltán, Vígi Zsoldos Zsaklina…

Ökrész Rozáliához kapcsolódik az a kijelentés is, amely 2017-ben a Magyar Nemzeti Tanács ülésén hangzott el: a Magyar Szó Lapkiadó Kft. igazgatója a lap tavalyi eredményeiről szóló beszámolójában Ökrész kifejtette, hogy a Magyar Szó igyekezett bemutatni azokat a helyi magyarokat, akik itthon igyekeznek boldogulni. Szerinte ez azért volt kiemelten fontos, mert a délvidéki magyarság körében divattá vált a szülőföldről való elvándorlás.

A lapban közölt írások azt igyekeztek bemutatni, hogy a már szinte divattá váló elköltözés helyett, sokan itthon keresnek és találnak megoldást családjuk boldogulására – mondta Ökrész a Magyar Nemzeti Tanács ülésén.

Amennyiben kíváncsi, hogy a párt honlapján hogyan tekintenek Ökrész Rozália eddigi tevékenységére, bátran kattintson, és olvasgassa az eddig elért eredményeket, sikereket, sok időt nem fog elvenni az életéből…

A 2022. október 31-ei ülésen a jelenlevők megbízott igazgatónak Erdődi Edvinát, a vállalat jelenlegi igazgatóhelyettesét nevezték ki, aki 2018 és 2022 között a Magyar Nemzeti Tanács alelnöke volt, s jelenleg is a Vajdasági Magyar Szövetség Ifjúsági Fórumának elnökségi tagja (legalábbis ez áll a honlapon, de hát miért is ne lehetne valaki 34 évesen tagja egy ifjúsági szervezetnek). Abban, hogy Erdődi érkezésével esetleg megszűnne az egyoldalú tájékoztatás és a lap nem a VMSZ pártközlönye lenne, szinte minimális az esély, ugyanis Erdődi Edvina 2011 óta a Vajdasági Magyar Szövetség tagja.

https://szmsz.press/2022/11/01/november-3-tol-mar-nem-okresz-rozalia-a-magyar-szo-igazgatoja/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése