Oldalak

2022. november 23., szerda

Orbán küzdelmei az EU-val

 A Szabad Európa honlapja

Jó napot kívánok!

Ezek voltak a legfontosabb témáink az elmúlt 24 órában:

 „A magyarokkal nem lehet következmények nélkül kötözködni (…) Nem felejtünk, és rendezni fogjuk a számlát.” 
A fenti mondatot Orbán Viktor üzenete a kormányzását kritizáló európai politikusoknak. Idén Oroszország háborúja miatt történelmének legnagyobb kihívása elé került az EU, és ezzel Orbán Viktor is komoly zsarolási potenciálhoz jutott. Él is vele. A magyar miniszterelnök már 2010 óta küzd az EU-val, és eddig minden uniós kísérletet visszavert, ami rendszerének kiépítését – és kritikusai szerint a jogállamiság felszámolását – próbálta megakadályozni. Cikkünkben végigvesszük ezeket a kísérleteket és azt, hogyan hatástalanította őket a magyar kormány.
 
Jelentőst kedvezményt kapott az V. kerülettől a karácsonyi vásárt rendező cég
Nyáron a kormány elvette a Fővárostól a belvárosi Vörösmarty teret és a fideszes vezetésű V. kerületnek adta. Ahogy arról korábban beszámoltunk, ennek következményeként az idei karácsonyi vásárt az a fideszes kötődésekkel rendelkező AVB Kft. rendezi, amelyik a Bazilika előtti vásárt is. Most viszont azt is megtudtuk, hogy az V. Kerületi Önkormányzat jelentős kedvezményt adott a saját maga által eredetileg meghatározott közterület-használati tarifákból a szervezőknek. A Vörösmarty téren ennek mértéke kilencvenszázalékos volt, vagyis 54.525.132 forintot nem kellett kifizetnie az AVB-nek, míg a Szent István-bazilika előtt 85 százalék volt a kedvezmény mértéke, ami 65.486.998 forint elengedett bérleti díjat jelent. Eközben az AVB a legkisebb, mintegy négy négyzetméteres bódékért is mintegy egymillió forintos bérleti díjat számít fel az árusoknak.
 
„Szénszünet” 2022-2023 telén
Az ELTE Természettudományi karán összetolták az őszi, a téli és a tavaszi szünetet, a vizsgákat külső helyszíneken vagy online tartják meg, és a mostani szemeszter utolsó hetében se kell már bejárni a tantermekbe, mert online konzultációkra állnak át. Az ELTE TTK épületei így majdnem három hónapig zárva lesznek. Az ELTE BTK-n már korábban bejelentettek hasonló lépéseket, és más egyetemeken is átütemezik a tanrendet, hogy csökkentsék az energiaköltségeket. Az épületeket lezárják és épp csak annyira fűtik fel azokat, hogy ne keletkezzen kár a berendezésekben és magukban az épületekben.
 
Zord télre készülnek az ukránok, az orosz légicsapások megbénítják az áramszolgáltatást
Takarékoskodjanak az energiával – erre szólította fel az ukránokat Zelenszkij elnök a könyörtelen orosz légicsapások közepette, amelyek a felére csökkentették az ország áramkapacitását.
A hatóságok szerint több millió ukrán, köztük a főváros, Kijev lakói is áramszünetekkel nézhetnek szembe legalább március végéig a rakétatámadások miatt, amelyek az ukrán nemzeti hálózatüzemeltető szerint óriási károkat okoznak.
A hőmérséklet idén ősszel szokatlanul enyhe volt Ukrajnában, de most kezd fagypont alá süllyedni, és a téli hónapokban várhatóan -20 Celsius-fokra vagy bizonyos területeken még ennél is alacsonyabbra esik le.
Az ENSZ egészségügyi szervezete humanitárius katasztrófára figyelmeztetett Ukrajnában ezen a télen.
Kijevi kolostort rohant le az ukrán biztonsági szolgálat: az ukrán SZBU biztonsági szolgálat és a rendőrség razziát hajtott végre egy ezeréves kijevi ortodox keresztény kolostorban kedden hajnalban. A rajtaütés egy olyan akció része volt, mellyel az „orosz különleges szolgálatok” gyanított „felforgató tevékenységét” próbálják elhárítani, azaz orosz szabotázstól tartanak.
 
„Rohadjon meg mind”
A rendszerváltás körüli évek alter zenéjének meghatározó arcait bemutató sorozatunkban most Barcs Miklós foglalja össze élet és művészi filozófiáját. A Flash együttes frontembere a stúdióba nem hozta be állandó fellépőtársát, a láncfűrészét, de így is kíméletlenül leszámol mindennel és mindenkivel.
 
Érdemes még elolvasni:
Schadl György kitelefonált a börtönből, hogy felesége és apja rejtse el az összesen 110 millió forint értékű luxusóráit és az ékszereket, írja a 24.hu.
Megszavazta a parlament a szociális törvény módosítását, miközben a Parlamentnél a civilek hullazsákokban, az ellenzék meg „Lex Megdöglesz” pólókban tüntetett, számol be a hvg.hu.
V4-csúcs: a lengyelek továbbra is Orbán biztos szövetségesei a jogállamiság kérdésében, írja a találkozó elé írt elemzésében a Napunk.
 
Kellemes napot,
Keller-Alánt Ákos

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése