Oldalak

2022. december 12., hétfő

Amikor elfogy a többség a hátad mögül

Bár kényelmes, 10-5-ös többséggel a háta mögött kezdte meg polgármesteri munkáját a 2019-es önkormányzati választásokat követően V. Naszályi Márta az I. kerületben, mára a helyi Fidesznek sikerült többséget kialakítania.

Ebben döntő szerepe volt, hogy a kerületi ellenzéki koalíció pártjai ultimátumot adtak két, a képviselő testületbe a Jobbik támogatásával bekerült képviselőnek: vagy belépnek valamelyik pártba, vagy nem támogatják az indulásukat 2024-ben.

Erre mindketten hátat fordítottak az ellenzéki koalíciónak és a Fidesszel kezdtek együtt szavazni. Ezen kívül egy nyári időközi választást is a Fidesz jelöltje nyert, így V. Naszályi Márta mögül eltűnt a többség. A Párbeszéd színeiben megválasztott polgármester most azt mondta lapunknak adott interjújában: az új helyzetben a Fideszt láthatóan leginkább a kerületi ingatlanvagyon lenyúlása érdekli. Ezen nem csak a nagy visszhangot kapott lakások értékesítését kell érteni a Várban, hanem a kerületi tulajdonban lévő üzlethelyiségek bérleti joga fölötti diszponálást is.

Az Európai Unió Tanácsa szombaton úgynevezett írásos eljárásban megegyezett az Ukrajnának szánt 18 milliárd eurós támogatási csomagról. Mint brüsszeli munkatársunk írta, ez azt jelenti, hogy lehetőség nyílt az összeg fedezésére hitelből, aminek visszafizetésére nem kell minden tagállamnak egységesen garanciát vállalnia.

Ezzel megnyílt az út a magyar vétó megkerülésére, az Orbán-kormány ugyanis már korábban jelezte, hogy nem támogatja a hitelfelvételt. A magyar vétó megfigyelők szerint szoros összefüggésben lehet azzal, hogy korábban az Európai Bizottság több mint 7 milliárd euró magyar uniós forrás folyósításának felfüggesztésére tett javaslatot.

A lett hatóságok arra hivatkozva, hogy a működése nemzetbiztonság kockázatot jelet, felfüggesztették az orosz Dozsgy televízió sugárzási engedélyét az országban. A Dozsgy egy független televíziós csatorna, amelyik rendszeresen közölt a háborút és Vlagyimir Putyin elnököt bíráló tudósításokat, emiatt az orosz hatóságok már korábban felfüggesztették a működését, ezt követően költöztek Rigába. A lett döntés most növelheti a feszültséget a háború elől emigrált oroszok körében.

Nyomás
Varga Zoltán üzletemberrel készített interjút a Politico. A Centrál médiacsoport tulajdonosa ebben arról beszélt, rendszeresen kap megkereséseket a Fidesz részéről, hogy adja el médiavállalkozását, de ő erre nem hajlandó. Korábban azt igyekeztek nála elérni kormánykörökből, hogy a 24.hu hírportál egyes cikkeit tüntessék el, vagy hogy néhány népszerű női magazin címlapján szerepeljenek fideszes politikusok. Az üzletember ellen korrupciós vádakkal büntetőeljárás folyik, de ő ezt politikai indíttatásúnak tartja.

Ez is érdekes lehet még
A Magyar Hang Bass László szociológussal, gyermekszegénység-kutatóval közölt interjút. A szakember ebben arról beszél, a szociális törvény módosításával a kormány valójában kinyilvánította, hogy a társadalom legalján élőknek nem érdemes támogatást nyújtani.

A Népszava a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége főtitkárát kérdezte a jövő évi gazdasági kilátásokról. Perlusz László szerint könnyen elképzelhető, hogy újabb jelentős állami támogatások nélkül sok cég leépítéseket lesz kénytelen végrehajtani a válság miatt.

A Mandiner Izraelről közölt úti riportot. Ebben Demkó Attila (akivel nemrég egy podcastban mi is beszélgettünk az ukrán háborúról) úgy látja, az országban érdekesen ötvöződik a jövő orientáltság és a hagyományok tisztelete. Az izraeli-palesztin konfliktusra azonban talán soha nem sikerül megoldást találni.

Szép napot!
Kósa András

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése