Oldalak

2022. december 5., hétfő

„Az ellenzéki pártok már most osztozkodnak '24-es önkormányzati választások miatt”

 A Szabad Európa honlapja

Jó napot kívánok!

Ezek voltak a legfontosabb témáink az elmúlt 24 órában:

 
Minimumra szeretnék szorítani az előválasztások számát a 2024-es önkormányzati választás előtt az ellenzéki pártok, a DK viszont szeretné, ha 2023 szeptember végéig mindenhol eldőlne, ki indul. Karácsony Gergely támogatása korántsem egyértelmű az ellenzék részéről Budapesten.
Információink szerint a DK-ban, a Momentumban, az LMP-ben és a Jobbikban kifejezetten azt szeretnék, hogy a legminimálisabbra szorítsák le az előválasztások számát. Az okok változatosak: a DK-ban úgy látják például, hogy az egész előválasztásba túl sok energiát fektetett a hat ellenzéki párt, drága is volt és nem túl sikeres.  

„Az egyik fő érv az volt az előválasztás mellett, hogy majd fokozza a részvételi kedvet, de ez nyilvánvalóan nem történt meg, semmivel nem mentek el a többen a választóink közül április 3-án, mint ahányan előválasztás nélkül is megtették volna” – mondta lapunknak egy vezető DK-s politikus.
A kisebb pártok körében ugyanakkor – több forrásból is hallottuk – terjed egy összeesküvés-elmélet, miszerint a DK és a Momentum már elkezdte felosztani a budapesti kerületeket egymás között és a többiek feje fölött. Érdekes, hogy háttérbeszélgetéseinken mindkét párt képviselői azt mondták, hogy a másik részéről valóban volt ilyen kezdeményezés, de ezt visszautasították. Ambíciói viszont a DK-nak is vannak, így a kicsiknek valóban kapaszkodniuk kell, ha térképen akarnak maradni. Nagy kérdés még a főpolgármester-jelölt személye is.

Kínai típusú megfigyelés a szomszédban

Egy belgrádi hídon történt gázolással kezdődött, de mostanra elmélyülő politikai konfliktusba torkollott az, ahogy a szerb kormány növekvő ellenérzések dacára kínai megfigyelési eszközök széles skáláját akarja meghonosítani. Kétrészes sorozatunkban a kínai típusú megfigyelés elterjedését és lehetséges következményeit vizsgálja a balkáni országban.

Amikor 2019-ben a szerb hatóságok a megvásárolt nyolcezer térfigyelő kamera közül az első néhányat telepítették, Nebojša Stefanović akkori belügyminiszter büszkén állította, hogy a Belgrád központjában fekvő Köztársaság tér körül minden utcát és épületet arcfelismerő térfigyelő kamerákkal látnak majd el. A Szerbián belüli ellenállásnak eddig sikerült megakadályoznia, hogy a projektet teljes mértékben bevezessék. A civil társadalom ellenállása miatt a kormány felkérte a belügyminisztériumot, hogy dolgozzon ki jogi keretet a technológia használatára – és bár már több ezer kamerát telepítettek, a kamerák arcfelismerő funkcióját még nem aktiválták.

Folytatják a tiltakozást az elbocsátások és az oktatás helyzete miatt a tanárok és a diákok. A Tanárok a Tanárokért Facebook-csoport hétfő reggeli összesítése szerint szerint 93 iskolában, összesen 929 tanár kezdett munkabeszüntetésbe.

A budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumból, ahonnan először bocsátottak el tanárokat, a, mert részt vettek a polgári engedetlenségben, a tervek szerint délelőtt levelet visznek Pintér Sándor belügyminiszternek és Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkárnak.

December 3-án, szombaton ezrek vonultak Budapesten a Bajcsy-Zsilinszky útra, hogy kiálljanak az oktatásért és a november 30-án kirúgott újabb nyolc tanár mellett, akiket azért menesztettek, mert részt vettek a polgári engedetlenségben.

Helyszíni riportunkban megmutatjuk azt az orosz falut, ahonnan annyi férfit vittek el katonának, hogy alig maradt férfi az elszegényedett településen.
A tajga mélyén fekvő, 1200 fős falu Oroszország távol-keleti részén, a Bajkálontúli területen található. Nehezen megközelíthető – és a helyiek szerint még nehezebben élhető hely. Oroszország háborúja Ukrajna ellen, amelynek nem látszik a vége, tovább súlyosbította a bukacsacsaiak problémáit.

„A környékünkön folyó szénbányászat miatt a falu, mondhatni, nem élhető. Már háború nélkül is úgy pusztultunk, mint a legyek – mondja Andrej. – És hamarosan el kell temetnünk a fiatalokat – azokat, akiket Ukrajnából hoznak vissza. Nézd, már előkészítettek egy telket az új temetkezésekhez.” – mondta az egyik falubeli.

Kellemes napot kívánok!

Báthory Róbert

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése