Oldalak

2022. december 4., vasárnap

Emlékmű helyett fasizmus ellenes plató (2.)

Mi lesz a sorsa az újvidéki ártatlan áldozatok emlékművének?

Minden zsarnokságban kedvesebbek és szükségesebbek az alkalmasak és a szolgalelkűek a tehetségeseknél, annál inkább, mivel a tehetségeseknek velük született képességük van, hogy előbb vagy utóbb tiszteletre méltók és önfejűek legyenek.
Teofil Pančić


Pásztor István értékeli a nemzeti tanácsi választásokat (Fotó: Molnár Edvárd)  

Többszöri halasztás és új befejezési dátumok megjelölése után sem készült el, nem fejeződött be az újvidéki Limán településen az 1944/45-ös ártatlan áldozatok emlékére tervezett emlékmű, a turul-szobor felállítása.
A „minden ártatlan áldozatnak” emléket állító emlékműről szóló határozat, amit a Városi Képviselő-testület még 2016-augusztus 30-án hozott, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) javaslatára, az újvidéki közvélemény egy részének heves tiltakozását váltotta ki.
Egyelőre úgy néz ki, hogy a város – a további tiltakozások és azok esetleges fokoz(ódá)sának elkerülése végett – befagyasztotta az emlékmű befejezését.

Az 1944-45-ös partizánterror ártatlan áldozatairól tartott november 1-jei temerini megemlékezésen, Csorba Béla hangoztatta, hogy „a Szerbia és Magyarország közötti jó viszony eredményeként, melynek alapja a geopolitikai egymásrautaltság, nagyon sok pozitív dolog, a kölcsönös kiengesztelődést elősegítő gesztus történt, a történészek kutatásai azonban az utóbbi években megtorpantak”.[1]
– Az a benyomásom, és szeretném, ha tévednék, hogy »valakik« mintha azt akarnák, Temerintől délre ne épülhessen olyan emlékmű, amely az 1944-es magyar áldozatok emlékét idézi. Lányegében ez történt Járekon is, ahol a láger emlékművének szövege eltitkolja, hogy több mint három és félezer magyar raboskodott a megsemmisítő táborban, és közülük több százan veszítették életüket, csupán származási alapon, teljesen ártatlanul. Láthattuk, hogyan esett, vagy hogyan ejtették kútba a Makovecz Imre által tervezett újvidéki emlékmű ügyét is – mondta Csorba.[2]
– Mi Újvidéken, itt a (Futaki úti – B.A.) katolikus temetőben koszorúzunk minden évben, hiszen itt is ártatlan áldozatok fekszenek jelöletlenül egy tömegsírban, ugyanakkor viszont továbbra is kiállunk az az elhatározás mellett, hogy a limáni városrészben is fel legyen állítva az emlékhely, hiszen ez lesz majd a méltó módja a megemlékezésnek és a kölcsönös megbocsátásnak – mondta Vicsek Annamária a VMSZ városi szervezetének elnöke november 1-jén az 1944/45-ös magyar áldozatok emlékére tartott megemlékezésen.[3]

November 13-án, a nemzeti tanácsi választásokkal kapcsolatos esti sajtótájékoztatóján Pásztor István pártelnök értékelésben az is elhangzott, hogy „talán soha vagy nagyon régóta nem volt ilyen terhes az év, soha olyan mértékű nem volt a bizonytalanság, mint ma, soha akkora mértékű a migrációs nyomás nem volt rajtunk, mint mostanában, és régóta nem próbáltak meg minket úgy megfélemlíteni, mint az utóbbi hetekben és hónapokban”.[4]
Pásztornak ezt a mondatát a VRTV november 14-ei esti Híradója közölte.[5] Érdekes mód, a VMSZ szócsövének tartott Magyar Szó napilap a sajtókonferenciáról készült beszámolójában[6] nem idézte, hanem így fogalmazott: „Pásztor az ártatlan áldozatok újvidéki emlékművének tekintetében jellemző hangulatkeltésre is kitért, sajnálatának adva hangot, hogy egyesek ismét lefasisztázzák a magyarokat, és megpróbálják aláásni a történelmi megbékélés területén elért eddigi eredményeket.”[7] – A mai eredmény megerősített bennünket abban, hogy ki kell tartanunk, nem futamodunk meg, és nem fordítunk hátat együttműködő partnereinknek – fogalmazott az elnök.[8] Ez a két mondat található a párt honlapján közölt, a napilapból átvett szövegben is.[9]

Politikai pártok és civil szervezetek is „reagáltak Pásztor Istvánnak, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökének arra a megjegyzésére, amit az újvidéki emlékműállítást ellenzőivel kapcsolatosan tett”.[10]
A Vajdasági Szociáldemokrata Liga (LSV) felszólította Pásztort, hagyjon fel azzal, hogy a teljes vajdasági magyar közösséget gátlástalanul egyenlíti ki a második világháborús háborús bűnösökkel és azokkal, akik Bácska fasiszta megszállóit szolgálták.
– Nem, Pásztor úr, Vajdaságban nem minden magyar fasiszta, ezt ön is jól tudja. A fasisztáknak és a háborús bűnösöknek vezeték- és keresztnevük van, ezeknek a neveknek pedig a szégyenfalon a helyük, semmiképpen az ártatlan áldozatok emlékművén. Ugyanúgy nem minden német bűnös Auschwitz miatt, nem minden horvát bűne Jasenovac, és nem minden szerb hibás Srebrenicáért.
Az LSV szerint Pásztor a „gettósítás és a nemzeti akol” politikáját képviseli, ami a vajdasági magyarság drasztikus lélekszámcsökkenését eredményezte. Mint írják, valamikor mintegy félmillió magyar élt a tartományban, ma pedig valószínűleg már kétszázezer sem.
– Amikor pedig Pásztor István azt állítja, hogy „a vajdasági magyarok olyan nyomásgyakorlásnak vannak kitéve, mint még korábban soha”, akkor szeretnénk őt emlékeztetni arra a politikára, amely a magyaroknak szendvicseket akart osztani, a nyelvi rendőrségre, amelynek dolga a szerb nyelvtudás ismeretének ellenőrzése, és a többi šešelji módszerre, amelyek célja a vajdasági magyarság felszámolása volt. Igen, akkor a vajdasági magyaroknak sokkal többet és sokkal rosszabb dolgokat kellett elviselniük – áll az LSV közleményében.
A Liga azt üzente Pásztornak, hogy az olyan politika, amely egyenlőségjelet tesz az áldozatok és az elkövetők közé, és amely megfeledkezik arról, hogy a bűnösöknek vezeték- és keresztnevük van, soha nem fog érvényesülni Újvidéken és Vajdaságban.
– Háborús bűnösök soha nem kapnak emlékművet Vajdaság fővárosában – zárta közleményét a Vajdasági Szociáldemokrata Liga.[11]
Az újvidéki Antifasiszta Akció (AFA) is elítélte Pásztor István kijelentését, a vajdasági magyar politikust pedig „Vučić és Orbán csicskásának”[12] nevezte.
Az üzenték Pásztornak, hogy „hagyja abba a Vajdaságban élő szerb és a magyar közösségek közötti jó kapcsolatok rombolását az efféle profasiszta kezdeményezésekkel, amelyek célja, hogy lerombolják Újvidék, Vajdaság és Jugoszlávia fasiszta megszállás csizmája alóli felszabadítóinak hírnevét”.[13]
– (Tisztelt) Pásztor úr, szégyellje magát! – írja a Digni gard – Odbrani grad [Állíts őrséget, védd meg a várost] elnevezésű kezdeményezés. A szervezet szerint az egyetlen személy, aki nacionalista üzeneteket fogalmaz meg, maga Pásztor István, ráadásul ezt „aljas és szégyenletes módon”[14] teszi.
– Ön a Tartományi képviselőház elnöke és ezért az Ön szavainak nagy súlya van és veszélyesek lehetnek ebben az esetben. […] És ne felejtse, Pásztor úr, hogy a fasiszták szégyenletes emlékműve elleni petíciónkat több mint ötezer újvidéki ember írta alá…[15] – áll a szervezet közleményében.

– Közel nyolcvan évvel a második világháború befejezése után az elmúlt hetekben ismét bekerült a közbeszédbe a fasisztázás. A Horthy-korszak restaurációjáról, a történelem revíziójáról beszél az egyik oldal, a magyarok lefasisztázása ellen tiltakozik a másik.
Pásztor Bálint „az ellenzék alattomos, kegyeletsértő támadásairól” beszél, a VMSZ által leuralt magyar nyelvű média pedig erre rácsatlakozva, a lecsupaszított féligazságot tolja az emberek arcába, miszerint: a szerb ellenzék egy részének szándéka megakadályozni, hogy az 1944-45-ös időszakban ártatlanul meggyilkolt magyaroknak emlékmű állíttassék.
A másik oldalon észérvekkel próbál kommunikálni a Szabad Polgárok Mozgalma (PSG – B.A.) és annak képviselője Öreg Anna, aki emiatt alapos VMSZ-es összetűzésbe került, szinte még azon jogát is elvitatták, hogy magyarnak vallja magát. […]
Van egy emlékmű állítására vonatkozó kezdeményezés Újvidéken. A kapcsolódó írásos anyagban, ahol az áldozatok nevei szerepelnek, van néhány olyan név is, akikről köztudott, hogy még a második világháború ideje alatt a magyar állam eljárást indított ellenük és elítélte őket.
A tiltakozók nem azt akarják megakadályozni, hogy ez az emlékmű elkészüljön és emléket állítson azoknak a magyaroknak, akik a partizánok bosszúhadjárata során haltak meg. A követelésük az, hogy ezen a listán, az ártatlan emberek között ne legyenek olyanok, akik az újvidéki razziában való részvételükkel valamilyen formában, kisebb vagy nagyobb mértékben hozzájárultak a későbbi vérbosszúhoz, a második világháború befejezése előtt. […]
Ha ártatlan, meggyilkolt emberek listájáról van szó, ott nem kellene helyet kapni olyan személy(ek)nek, akik hasonló gaztetteket követtek el más nép vagy népek ellen.
Ezt kellene megértenie a VMSZ-nek és Pásztor Bálintnak. Nem áll semmiből az elítélt személyek kiemelése az ártatlanok névsorából. Ha ezt megtennék, ezzel megakadályozhatnák, hogy azok emlékén szégyenfolt essen. Amennyiben ez a szándék[16] – írja Bajtai Kornél a Szabad Magyar Szóban november 16-án közölt szerzői cikkében.

BOZÓKI Antal

__________
[1] Csorba Béla: Totalitárius ideológiák új, provinciális megnyilvánulása. https://www.vajma.info/cikk/tukor/8638/Totalitarius-ideologiak-uj-provincialis-megnyilvanulasa.html, 2022. november 1. 20:20
[2] Uo.
[3] Újvidéken is megemlékeztek az 1944/45-ös ártatlan. áldozatokról. https://www.rtv.rs/hu/vajdas%C3%A1g/%C3%BAjvid%C3%A9ken-is-megeml%C3%A9keztek-az-1944-45-%C3%B6s-%C3%A1rtatlan-%C3%A1ldozatokr%C3%B3l_1387276.html, 2022. november 1. 20.31
[4] Rekordszámú szavazatot kapott a Magyar Összefogás. https://www.rtv.rs/hu/vajdas%C3%A1g/rekordsz%C3%A1m%C3%BA-szavazatot-kapott-a-magyar-%C3%B6sszefog%C3%A1s_1390909.html, 2022. november 14. 20.04
[5] Lásd az előző jegyzetben.
[6] P.E.: Soha ennyi szavazat”. Magyar Szó, 2022. november 14. 1. és 4., vagy https://www.magyarszo.rs/hu/5083/kozelet_mntvalasztas/275600/%E2%80%9ESoha-ennyi-szavazat%E2%80%9D-P%C3%A1sztor-Istv%C3%A1n-Magyar-Nemzeti-Tan%C3%A1cs-v%C3%A1laszt%C3%A1sok.htm, 022. november 13. 21:44 >> 2022. november 13., 22:16
[7] P.E.: „Soha ennyi szavazat”. Magyar Szó, 2022. november 14. 1., és/vagy https://www.magyarszo.rs/hu/5083/kozelet_mntvalasztas/275600/%E2%80%9ESoha-ennyi-szavazat%E2%80%9D-P%C3%A1sztor-Istv%C3%A1n-Magyar-Nemzeti-Tan%C3%A1cs-v%C3%A1laszt%C3%A1sok.htm, 2022. november 13. 21:44 >> 2022. november 13. 22:16, és  Pastor: Protivnici spomenika na Limanu čitavu mađarsku zajednicu žele da okaraterišu kao fašističku [A limáni emlékmű ellenzői a magyar közösséget fasisztának akarják jellemezni], https://www.021.rs/story/Novi-Sad/Vesti/322837/Pastor-Protivnici-spomenika-na-Limanu-citavu-madjarsku-zajednicu-zele-da-okaraterisu-kao-fasisticku.html?fbclid=IwAR2JMCrnwq9RVsgpG9RyYEbY08Ob2pgiz9pf08qeqjIKm42MelyzYIIWqI0, 2022. november 15. 08:06 > 12:19
[8] P.E. írása – az előző jegyzetben.
[9] P.E.: „Soha ennyi szavazat”. https://www.vmsz.org.rs/hirek/tortenesek/soha-ennyi-szavazat, 2022. november 13. 22:05
[10] LSV: Ištvan Pastor sramotno izjednačava sve Mađare sa fašističkim zločincima [LSV: Pásztor István szégyenletesen kiegyenlíti a magyarokat a fasiszta bűnözőkkel]. https://lsv.rs/vesti/lsv:-istvan-pastor-sramotno-izjednacava-sve-madare-sa-fasistickim-zlocincima-17614/, 2022. november 15.
„Tisztelt Pásztor úr, szégyellje magát!” https://szmsz.press/2022/11/15/tisztelt-pasztor-ur-szegyellje-magat/, 2022. november 15. 17:23 Lásd még: A.D.M: Ne izjednačavati mađarsku zajednicu sa fašistima [Nem kiegyenlíteni a magyar közösséget a fasisztákkal]. Danas, 2022. november 16. 6.
[11] Uo.
[12] AFA Novi Sad. https://www.facebook.com/afanovisad/, 2022. november 15. 10:53.
[13] Uo.
[14] (POŠTOVANI) GOSPODINE PASTOR, SRAM VAS BILO! [(Tisztelt) Pásztor úr, szégyellje magát!] https://www.facebook.com/dignigardodbranigrad/, 2022. november 15. 13:31.
[15] Uo.
[16] Bajtai Kornél: Fasiszta idők. https://szmsz.press/2022/11/16/fasiszta-idok/, 2022. november 16. 16:35

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése