Oldalak

2022. december 7., szerda

Felfüggesztette tevékenységét a Magyar Mozgalom

 Felfüggesztette tevékenységét a Magyar Mozgalom

2022-12-07 8:24

Ezt Sövény Ferenc, a szervezet elnöke a hétfő esti Napjainkban jelentette be.

Mint mondta, azzal, hogy a nemzeti tanácsi választásokon a VMSZ-en kívül egyetlen másik poltikai opció sem indult, elmondható, hogy megszűnt létezni a vajdasági magyar ellenzéki tér is.

Úgy fogalmazott, hogy a mozgalom elfáradt, a szervezet megszűnésének kritikus pontjaiként pedig a többi között a polgárok fásultságát, az ellenzék ellehetetlenítését, illetve azt említette, hogy a magyarországi hatalom csak egyetlen stratégiai partnerrel volt hajlandó szóba állni.

Sövény elmondta, nyáron adta be lemondását, utódot azonban nem találtak. Hozzátette, gyakorlatilag megszűnést nem jelent, hiszen a Magyar Mozgalom civil szervezetként működik, de politikai tevékenységet nem fog folytatni.

https://szmsz.press/2022/12/07/felfuggesztette-tevekenyseget-a-magyar-mozgalom/

 

Felfüggeszti politikai tevékenységét a Magyar Mozgalom 
Az MM jogi személy marad, aktivitás nélkül 

Felfüggeszti politikai tevékenységét a Magyar Mozgalom - A cikkhez tartozó kép
Sövény Ferenc, a szervezet elnöke a hétfő esti Napjainkban jelentette be a párt tevékenysége felfüggesztésének a hírét (Fotó: Képernyőfelvétel)        

2022. december 7. 12:14

Felfüggesztette a politikai és a közéleti tevékenységét a Magyar Mozgalom. Ezt a szervezet elnöke a Vajdasági Rádió és Televízió Napjaink című műsorában jelentette be hétfőn este.

Sövény Ferenc elnök a döntéssel kapcsolatban azt mondta, hogy ő személy szerint az MM nyári közgyűlésén benyújtotta a lemondását az elnöki posztról, azzal a kitétellel, hogy addig formálisan elnök marad, amíg nem lesz új vezető. Erre a helyre hónapokon át nem találtak embert, így - mint fogalmazott - a mozgalom a következő időszakban szünetelteti a tevékenységét.

Sövény hozzátette: nem szűnik meg az MM, de csak mint bejegyzett jogi személy marad meg, aktivitást nem folytat.

A Mozgalom passzivitása egyébként már korábban kezdődött. A novemberi nemzeti tanácsi választásokon sem vett részt, így azon csak a VMSZ által támogatott Magyar Összefogás lista szerepelt.

A Magyar Mozgalmat 2015-ben hozták létre, a tagsága pedig eleinte főként a Vajdasági Magyar Szövetségből kizárt vagy kilépett emberekből állt, ám a következő években a korábban ismert vajdasági közszereplők azóta kihátráltak a szervezet mögül, és nem vállaltak szerepet a szervezet irányításában, állapítja meg az RTV internetes oldala.

Alapítói között volt Korhecz Tamás, a Magyar Nemzeti Tanács korábbi elnöke, Maglai Jenő, Szabadka volt polgármestere, valamint Varga László egykori parlamenti képviselő, emlékeztet az MTI. A vajdasági magyarságnak jelenleg öt pártja van, írja. A legnagyobb támogatottsággal a Vajdasági Magyar Szövetség rendelkezik, de politikai szereplőként jelen van még a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt, a Magyar Polgári Szövetség és a Magyar Egység Pártja, ám ez utóbbi kis pártok gyakorlatilag láthatatlanok a szavazópolgárok számára.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése