Oldalak

2022. december 6., kedd

Sötétség borult Szerbiára az N1 és a Nova S szerint

 Sötétség borult Szerbiára az N1 és a Nova S szerint

2022-12-06 14:00

Éjfél óta fekete képernyőt lát az, aki az N1 vagy a Nova S televíziók csatornáin próbál műsort találni. A fekete képernyőn csak egy felirat szerepel: Sötétség van Szerbiában szabad sajtó nélkül (Mrak u Srbiji bez slobodnih medija).

Ezzel a kinyomtatott felirattal jelent meg a köztársasági parlament mai ülésén néhány ellenzéki politikus is: az Egyesültek, a Néppárt, a Demokrata Párt, a Moramo és Együtt valamint a Zöld-baloldal képviselői akkor emelték a magasba a papírokat, amikor az újságírók beléptek a terembe.

Milenko Jovanov, a Szerb Haladó Párt frakcióvezetője arra kérte Kovács Elvira elnöklőt, hogy biztosítsa a feltételeket az ülés folytatásához. Az egyik képviselő ekkor Koszovó címerét ábrázoló zászlót feszített ki, mire Kovács figyelmeztette, hogy az nem ugyanaz, hiszen az ellenzék semmilyen jelzést, címert nem mutatott fel.

Ezt követően arra kérte az ellenzéket, üljenek le, átadták az üzenetüket, most már folytatódhat a munka.

Az N1 és Nova S éjfél óta szokásos programjuk helyzett a fenn említett feliratot sugározzák, magyarázatot azonban nem fűztek hozzá, van-e konkrét oka annak, hogy az üzenetet éppen mostantól és meddig közvetítik.

https://szmsz.press/2022/12/06/sotetseg-borult-szerbiara-az-n1-es-a-nova-s-szerint/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése