Oldalak

2022. december 15., csütörtök

Túlélési technikák Brüsszelben, Kijevben és az MSZP-ben

(Túlélési) technikák
A sorozatos magyar vétók miatt az Európai Unió vezetői és a többi tagállam arra kényszerült, hogy az eddigiektől eltérő eljárásmódokat alkamazzon annak érdekében, hogy elérje céljait, például a globális minimumadó, vagy az Ukrajnának nyújtandó 18 milliárd eurós pénzügyi segítség ügyében. Az egyhangú döntéshozatal megkerülésével a „26-oknak” sikerült megállapodni a segélyről.

Brüsszeli kollégánkkal, Gyévai Zoltánnal legfrissebb podcastunkban azt próbáljuk meg közérthetően bemutatni, hogyan is zajlik a gyakorlatban a brüsszeli döntéshozatal, mik a legfrissebben elfogadott megállapodás főbb pontjai és mi várható a jövőben, ha az EU vezetői sokkal szélesebb körben alkalmazzák majd a vétót megkerülő alternatív tecnikákat.

Kezdeményezőként lépne fel az MSZP a 2024-es helyhatósági választások előkészítésében. A szocialisták vezetői januárban minden ellenzéki pártot asztalhoz ültetnének, hogy megegyezzenek velük: legyen minél több helyen előválasztás. Bár a DK például egyáltalán nem támogatja az ötletet – ezt már korábban jelezték – az MSZP szerint akkor is ez a legjobb módja a közös polgármesterjelöltek kiválasztásának
 
Azt ugyanakkor az MSZP-ben sem tagadják, hogy úgy látják: a pártnak politikai érdeke is fűződik az előválasztásokhoz, mert még mindig nekik van a legtöbb regnéló polgármesterük és a legnagyobb aktivista hálózatuk, így előnyös helyzetben lennének a többiekhez képest.

Ismét súlyos dróntámadás érte Kijevet. A Szabad Európának Tompa Tibor, a Magyarok Kijevi Egyesülete alelnöke nyilatkozott arról, hogy telnek a mindennapok a háborús fővárosban. Az ukrán főváros ellátása Tompa Tibor szerint változatlanul jó, de sokkal többe kerül minden.

A férfi arról is beszélt, hogy úgynevezett „megtörhetetlenségi pontokat" alakítottak ki több helyen a fővárosban, ilyen például az említett iskola aulája is. Ezekben dízelgenerátorok segítségével mindig van áramszolgáltatás, lehet internetezni, telefonokat feltölteni. A környéken élők melegedhetnek, teát, kávét kapnak.
 
Felszámolás
Többször foglalkoztunk már a Fidesz-közeli AVB Kft. által az V. kerületben rendezett két karácsonyi vásárral. Mint ismert, a Vörösmarty tér és a Szent István tér használatáért ugyan fizetnie kell a cégnek, de nagyon jelentős, összesen 120 millió forintot meghaladó kedvezményt kaptak a közterülethasználati díjból.

Az ilyen ügyekben a Belvárosban nem a képviselők döntenek, hanem a fideszes polgármester és a hivatal néhány tisztviselője. A kerületi ellenzék most megváltoztatta volna a gyakorlatot és a képviselőkhöz delegálta volna a döntéshozatalt, de a helyi közgyűlésben a fideszes többség lesöpörte az asztalról a javaslatot.

Úgy tűnik, vége az ország egyik legnagyobb vállalatának, a Dunaferrnek. A Cégközlönyben ugyanis megjelent a társaság felszámolásáról szóló rendelet. Az acélmű közvetlenül 4500, közvetve mintegy húszezer embernek ad(ott) munkát.
Hogy mi less a város, a munkavállalók sorsa, arról egyelőre semmit nem tudni, mint ahogy konkrét kormányzati lépésekről sincs információ, eddig csak homályos ígéretek hangzottak el.

Ez is érdekelheti még
A Magyar Hang Szendrőládról közöl riportot, ahol a szegénység ellenére jó az együttműködés a helyi roma és magyar közösség tagjai között. Sőt, amikor nemrég a helyi Szabadkeresztény Gyülekezet vezetője rosszul lett és összeesett az utcán, egy roma család mentette meg az életét azzal, hogy elkezdték újraéleszteni a mentőktől kapott telefonos instrukciók alapján.

A Magyar Nemzet arról ír, hogy megalázó körülmények között küldték haza a katari foci vébéről a romániai magyar bírót, Kovács Istvánt. A Bajnokok Ligájában rendszeresen meccseket vezető nagykárolyi bíró csupán negyedik játékvezető lehetett négy meccsen.

Szép napot!
Kósa András

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése