Oldalak

2023. január 4., szerda

Fideszes önkormányzatok lettek a rezsitámogatás nyertesei

Budapest IX. kerülete nem kapott egy fillér rezsitámogatást sem a kormánytól, Baranyi Krisztina független polgármester szerint nem is hívták tárgyalni. Öt másik budapesti kerület sem kapott pénzt, mind DK-s vezetésű, ők perre mennek.

A fővárosnak szintén nem jutott kormányzati forrás. Budapesten az öt legmagasabb összegű támogatást fideszes vezetésű önkormányzat kapta.
„Minden jel arra mutat, hogy a rezsitámogatást az önkormányzatok vezetésének párthovatartozása döntötte el. Számos ellenzéki vezetésű önkormányzat egyáltalán nem kapott támogatást, és amelyek mégis, azok a fideszes vezetésű települések töredékét” – írta közleményében Ferencváros önkormányzata.

A független Baranyi Krisztina polgármesternek lehetősége sem volt tárgyalni Láng Zsolt kormánybiztossal az esetleges rezsitámogatásról, ilyen egyeztetést a kormány egyetlen tagja sem kezdeményezett.

Oktatás

Második napja tart a Miskolcról indult Tudásmenet, amelyben a pedagógus-szakszervezetek és a Tanítanék Mozgalom vesz részt. Napi harminc kilométert gyalogolnak, és szombaton érnek Budapestre. Az első este tartott fórumon kiderült: a falvakban sokkal kiszolgáltatottabbak a tanárok, mint a városokban, könnyebben tudják őket megfélemlíteni.

Első helyen ők a munkaterhek mértékére panaszkodtak, valamint a Nemzeti alaptantervre, amely szerintük teljesíthetetlen az oda járó gyerekek többsége számára, és csak a kudarcokat halmozzák. Azt is kiemelték, hogy nincs szabadságuk a tanításban, és a tankönyveket is nagyon rossznak tartják.

A Szabad Európának adott interjút Ősi Judit franciatanár, akit 13 év után azért bocsátották el öt kollégájával együtt a budapesti Karinthy Frigyes Gimnáziumból, mert polgári engedetlenségben vett részt tiltakozásul a pedagógusok helyzete és a közoktatás állapota ellen.

A kölcseys tanárok után ez volt a második elbocsátási hullám, amelyben összesen nyolc tanárt rúgtak ki hasonló okokból. Ősi Judit azt mondja, nem volt más út, mint a tiltakozás, és nem bánta meg, amit tett. Bízik abban, hogy egyszer tanárként folytathatja, mert ez a hivatás az élete.

Sakk és fejkendő

Az 1997-ben született Sara Khadem a múlt heti FIDE rapid- és villámsakk-világbajnokságon vett részt hidzsáb nélkül Almatiban – ennek a fejkendőnek a viselése a szigorú iráni öltözködési szabályok szerint kötelező.

Khadem ezt követően több telefonhívást kapott, ezekben magánszemélyek egyrészt arra figyelmeztették, hogy ne térjen haza a torna után, míg mások azt mondták, hogy vissza kell jönnie, és azt ígérték, hogy „megoldják a problémát”. A telefonhívások oda vezettek, hogy a szervezők a kazah rendőrség közreműködését kérték, akik négy testőrt állítottak Khadem szállodai szobája elé – mondta a forrás.

A Le Figaro és az El Pais múlt héten arról számolt be, hogy Khadem nem tér vissza Iránba, Spanyolországba költözik.

Kontroll Csoport és Pelé

A Nirvánia után vendégei mind kreatív, számtalan dolgot kitaláló és megvalósító emberek, de talán Kistamás László alkotó energiái hozták létre a legtöbb kulturális projektet. A Kontroll Csoport egyik alapítója volt Kerényi György vendége.

Eközben 24 órás virrasztással búcsúztak a futball királyától, Pelétől. A gyászolók órákig álltak sorban, hogy búcsút vehessenek a Santos labdarúgóklub otthonául szolgáló Vila Belmiro stadionban felravatalozott futball-legendától. Az egyetlen futballista, aki játékosként háromszor nyert világbajnokságot, december 29-én, 82 évesen halt meg vastagbélrákban.
 
Amit még tudni érdemes

800 millió forint TAO-ból fedett téli műfüves focipálya épül Felcsúton (Mfor.hu)
A fedett műfüves pálya megvalósulásának időpontja 2023. június.

Forró krumpliként dobálja a 2,3 milliárdos eltűnt országimázsfilm ügyét a rendőrség és az ügyészség, hogy ne kelljen nyomozni (444.hu)
A NAV nem hajlandó nyomozást indítani költségvetési csalás gyanújával, inkább visszapasszolja az ügyet a nyomozást egyszer már megtagadó rendőrségnek.

Pintér Sándor rendszeres belső teljesítményértékelést tervez a köznevelési intézményekben (Népszava)
A pedagógusoknak, igazgatóknak minden tanévben túl kell majd esniük ezen, a gyengén teljesítők anyagilag is rosszul járhatnak.

Szép napot!
Wiedemann Tamás  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése