Oldalak

2023. január 20., péntek

Magyarországon a kanyarban sincs az euró bevezetése

Hernádi Zsolt Mol-vezér három hónapra becsülte azt az időtávot, amíg helyreáll a benzinkutak ellátása, de bő egy hónap alatt visszatértek az importőrök és az árstop miatt eltűnő nagykereskedők. A kisbenzinkutak az utolsó két hónapra nem kaptak állami támogatást, viszont január végéig be kell számolniuk, hogy megfeleltek az állami apanázs feltételeinek. A biztonsági tárolók még mindig alacsony szinten vannak.

Tavaly december 6-án törölte el a kormány a hazai üzemanyagokra 2021. november közepén bevezetett hatósági árazást. E szerint nem lehetett literenként 480 forintnál drágábban adni az alapbenzint és a gázolajat.

Az intézkedés 13 hónapig volt hatályban, sok családi vállalkozást hozott nehéz helyzetbe, és az utolsó hetekben már komoly üzemanyag-ellátási gondokat okozott országszerte.

Ez viszont egy csapásra megváltozott az ársapka eltörlésével. „Úgy tűnik, hogy megoldódott az ellátás. Időben jön az üzemanyag, és annyi érkezik, amennyit megrendeltem. Mintha mi sem történt volna az elmúlt bő egy évben” – mondta egy kiskutat üzemeltető családi vállalkozás vezetője a Szabad Európának. A benzinkutas szerint kezdenek visszatérni az ügyfelek is, igaz, nem annyian, mint korábban.

Különbségek

Hatalmas a különbség a budapesti és a vidéki átlagbérek között. A megyék közül Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Fejér emelkedik ki az átlagból, míg Szabolcs-Szatmár-Beregben, Békésben, Nógrádban és Borsod-Abaúj-Zemplénben keresik a legkevesebbet.
 
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2022 első háromnegyed évében országos átlagban 334.920 forint volt a nettó átlagkereset Magyarországon, de nagyok a területi eltérések. Míg Budapesten 413 ezer forint a nettó átlagbér, addig, a legtehetősebbnek számító Győr-Moson-Sopron megyében is 67 ezer forinttal kevesebb ez az összeg.

Forint vagy euró?

Horvátország vállalta a kockázatot, lemondott az önálló árfolyam- és monetáris politikáról az euró bevezetéséért és az ebből eredő előnyökért cserébe, pedig sok szakértő úgy véli, nem álltak azon a fejlettségi szinten. Magyarország ezzel szemben már céldátumot sem közöl, de a kritériumok teljesítésétől is nagyon messze áll.

„Ha azt gondoljuk, hogy az euró bevezetése olyan szintű fegyelmező erőt jelent a magyar gazdaságpolitikának, hogy onnantól mindent nagyon jól csinálnak, akkor érdemes belépni az euróövezetbe, de ha úgy véljük – és erre a múltbeli tapasztalatok alapján van megalapozott gyanú –, hogy a magyar gazdaságpolitika időről időre eltéved, és rossz irányba megy, például a költségvetési fegyelem tekintetében, akkor nagy veszély bevezetni az eurót, mert ilyen esetekben olyan stabilizációs lépések jönnek, amelyekhez jól jön az önálló monetáris politika” – Madár István, a Portfolio vezető elemzője a Szabad Európának.

Emlékeztetett rá, hogy a kormány jelenlegi álláspontja szerint akkor tud sikeres lenni az ország, ha gazdaságpolitikája minél önállóbb, nem akarják feladni a monetáris politikát, ezért nincs szándék a belépésre. Amennyiben lenne, ahhoz kellene egy program, és fel kellene vázolni egy felkészülési időszakot. Amíg ez az alapállás nem változik, addig nem látszik a belépés az euróövezetbe.

Meghalt Mécs Imre, az SZDSZ alapító tagja, egykori ’56-os halálraítélt. A volt SZDSZ-es, majd MSZP-s parlamenti képviselőt az 1956-os forradalom idején végzett tevékenysége miatt halálra ítélték, majd az ítéletet életfogytiglanra változtatták. Mécs Imre idén lett volna kilencvenéves.

Báthory Róbert, a Szabad Európa szenior oknyomozó újságírója kapta a 2018 óta negyedszer átadott Fejlesztési Újságíró Díjat. Kollégánknak a klímaválság közepette a Homokhátságon élők sorsával foglalkozó riportját értékelte a zsűri a legjobbnak. Báthory Róbert „Ha le kell lőnöm a lovaimat, akkor majd lelövöm, aztán majd jövök én, ennyi” – Aszály és reménytelenség a magyar félsivatagban" című cikkéért kapta az elismerést.

Érdemes még elolvasni a Telex cikkét arról, hogy Pankotai Lili pert indít a volt iskolája ellen, amiért a véleménynyilvánítása miatt megalázták. Pankotai Lili egy október 23-i tüntetésen több tízezer ember előtt beszélt a színpadon. Utána többen bírálták, főleg a trágár kifejezései miatt. A pécsi Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumból novemberben jött el, mert szerinte pszichológiai hadviselést folytattak ellene. Most már Budapesten tanul, az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban, azt mondja, itt megtapasztalta, hogyan kellene működnie egy iskolának. A TASZ-szal közösen most pert indít a volt iskolája ellen, amiért a véleménynyilvánítása miatt megalázták.

Kellemes hétvégét kívánunk Önöknek!

A Szabad Európa szerkesztősége

szabadeuropa@rferl.or 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése