Az önmagát legnagyobbnak nevező délvidéki magyar párt első embere az anyaországi „közszolgálati” televízióban kilenc évvel ezelőtt vendégszerepelve elmondta, hogy pártja csak abban az esetben hajlandó a hatalom része lenni, ha az uralkodó Szerb Haladó Párt beépíti követelményeit a kormány programjába.
A „prioritások” azonban olyan általános célkitűzéseket takartak, mint a gazdasági és azon belül (vagy kívül) a mezőgazdasági fejlődés, az egzisztenciális, a szociális és az egészségügyi kérdések megoldása, valamint a közbiztonság megszilárdítása.
Ezek a „zseniális” tézisek amúgy is minden demokratikus és diktatórikus rezsim programjában egyaránt szerepelnek (egészen más kérdés, mennyire valósulnak meg). A VMSZ kreativitásából azonban csak ennyire tellett.
A területi (vagy bármilyen) magyar autonómia követelése persze nem jutott a VMSZ-esek eszébe.
A fenti „lájtos” együttműködési feltételekét a haladók természetesen egyből elfogadták, és létrejött a harmonikus, szilárd szövetség. Ennek fejében a „mieinket” zsíros államtitkári és egyéb funkciókkal jutalmazták meg a haladók. Vagyis jól meglocsolták a politikai fikuszt.
Lássuk pár mondatban, mi valósult meg az együttműködési feltételekből.
Ami a gazdasági fejlődést illeti, Szerbia számos mutató szerint az utolsó Európában.
A mezőgazdaság romokban hever, a szerbiai és főleg délvidéki földek nagy részét arabok vásárolták fel vagy bérlik azokat. Gazdáink súlyos helyzetben vannak, az állami támogatások folyamatosan csökkennek, a falufejlesztésből semmi sem valósult meg.
Az egzisztenciális és a szociális körülmények katasztrofálisak, aminek következtében az elvándorlás kétségbeejtő méreteket öltött.
Az egészségügy alig létezik.
A migránsok zavartalan betódulása miatt a közbiztonság szintje tovább süllyedt.
A fentiek tükrében nyugodtan leszögezhetjük, hogy a VMSZ részvétele a „szaloncsetnik” haladó kormányban semmi jót nem hozott a délvidéki magyar átlagpolgároknak.
A VMSZ-es köröknek annál inkább használt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése