Bozóki Antal (hon)lapja

Oldalak

▼

2023. január 26., csütörtök

Területi autonómiát követelt a koszovói szerbeknek Kovács Elvira Strasbourgban

 

  2023-01-26

Kovács Elvira, a Vajdasági „Magyar” Szövetség (értsd: Lovas-Pásztor klán) politikusa,  köztársasági parlamenti képviselője, a szerb parlament alelnöke, az Európai Integrációs Bizottság elnöke, az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének tagja, a Európa Tanács parlamenti közgyűlésének alelnöke, az Európa Tanács kisebbségi jogi albizottságának elnöke stb. az Európa Tanács szerdai plenáris ülésén a Belgrád-Pristina párbeszéd témakörét érintve szólalt fel.

Miután tegnap az ölébe hullott az Európa Tanács kisebbségi jogi albizottságának elnökének posztja is, a funkcióhalmozó Kovács Elvira (aki “valamiért” nem vette még fel férje, Voislav Milosavljević nevét – a szerk. megj.) felszólalásában leszögezte, hogy  amíg Koszovón meg nem alakul a Szerb Önkormányzatok Közössége, addig nem lehet kompromisszumról és kötelezettségek teljesítéséről beszélni.

„Belgrád konstruktív megközelítést alkalmaz a Pristinával folytatott párbeszédben, és kompromisszumos megoldásra törekszik, míg a másik fél nem akar megegyezésre jutni. A párbeszéd most fordulóponthoz érkezett:  vagy megalakul a a Szerb Önkormányzatok Közössége, vagy lényegtelenségbe süllyed. Egy régóta tartó párbeszédválság csúcspontjához ért. A párbeszéd Pristina miatt lényegében nem haladt előre”

– mondta a Koszovón élő mintegy 70 ezer szerb érdekeit lelkesen védő Kovács az Európa Tanács szerdai plenáris ülésén. „Érdekvédő Elviránk” (akinek nemcsak a neve emlékeztet a hírhedt Fekete Elvirára – A szerk. megj.) nehezményezte, hogy a nemzetközi közösség nem vezetett be szankciókat Pristina ellen amiatt, hogy a koszovói kormány hallani sem akar a szerb területi autonómiáról.

„Belgrád arra számít, hogy a nemzetközi közösség nyomást fog gyakorolni Pristinára annak érdekében, hogy kezdje meg a megállapodás végrehajtását, elsősorban hozza létre a koszovói szerb önkormányzatok közösségét”

– mondta Kovács,  majd leszögezte: Szerbia nem ismerheti el Koszovó függetlenségét és nem érthet egyet Pristina ENSZ-tagságával. Kovács kifogásolta, hogy Szerbia jelen pillanatban  nem tudja biztosítani a „koszovó-metóhiai” szerbek teljes jogait és biztonságát.

Sokakban jogosan felmerül a kérdés:

vajon Kovács Elvirának fontosabb a koszovói szerbek önrendelkezése, mint a délvidéki magyarok területi (vagy bármilyen) autonómiája?


Kovács Elvira minden bizonnyal jól tudja, hogy Koszovón minimum feleannyi szerb található, mint amennyi magyar él Délvidéken. Ez persze nem az egyetlen, de nem is jelentéktelen  szempont.

Ennek tükrében  miért nem áll ki hasonló vehemenciával az itteni magyarság jogaiért? Egyáltalán hányszor említette meg Kovács Elvira nyilvánosan a délvidéki magyar területi autonómiát?

De, mint már annyiszor megírtuk, ez aligha meglepő, hiszen – mint tudjuk – a VMSZ nem egy magyar párt…

U. Z.

(Danas nyomán)

https://delhir.info/2023/01/26/teruleti-autonomiat-kovetelt-a-koszovoi-szerbeknek-kovacs-elvira-strasbourgban/

Bozóki Antal dátum: 12:42
Megosztás

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

‹
›
Főoldal
Internetes verzió megtekintése

Magamról

Saját fotó
Bozóki Antal
A bánsági (Torontál)torda faluban születtem 1946-ban. Nagybecskereken gimnáziumot fejeztem be, majd az Újvidéki Egyetem Jogtudományi Karán szereztem oklevelet és a nemzetközi jogtudományok magisztere címet. Több könyvem és szöveggyűjteményem jelent meg, a nemzetközi jog és a jog, az emberi- és nemzeti kisebbségi jogok, valamint a környezetvédelem területén. Újvidéken – 2016. december 31-ig – egyéni ügyvédként dolgoztam. E-mail címem: bozokiantal@gmail.com
Teljes profil megtekintése
Üzemeltető: Blogger.